Párbeszéd a liturgiáról

A tetoválások korában élünk. Sokan, egyesek szerint a fiatalok negyede maga választja az önkifejezésnek ezt a módját. A bőrre tetovált jelek vagy szövegek egy emberi kapcsolatra utalnak, kifejezhetnek meggyőződést vagy egy csoporthoz tartozást. De lehet ez a saját testétől elidegenedett ember kísérlete is arra, hogy megpróbálja otthon érezni magát abban a testben, amit nem ő választott magának, vagy hogy elrejtőzzön önmaga elől.
Az ember nem mindig önként választja a tetoválást. A kényszerű megbélyegzésre volt példa a rabszolgák billoggal való megjelölése. A legszomorúbb emlékű bélyegek közé tartoztak a koncentrációs táborok rabjainak karjába tetovált-égetett számok, amelyek azt jelképezték, hogy a rabtartók emberi mivoltuktól, egyediségüktől akarják megfosztani áldozataikat, így mentve fel magukat a megsemmisítés tilalma, bűne alól: egy számot eltüntetni, kihúzni a kartotékból nyilván sokkal elfogadhatóbb, mint elpusztítani egy eleven, egyedi, lélekkel bíró emberi lényt, aki olyan, mint én.
A ma már kisebbségben élő kopt keresztények gyermekeik alkarjára tetováltatják a kereszt jelét: a keresztségben kapott Krisztushoz tartozást és a keresztények összetartozását jelképezi ez a tetoválás egy olyan társadalomban, ahol a többség nem osztozik e hitben, sőt, olykor ellenséges azzal szemben.
Ez a kopt szokás emlékeztet bennünket arra, hogy hitünk szerint a keresztségben mi is kaptunk egy ilyen lelki tetoválást. A teológiai nyelvezet eltörölhetetlen jegynek (character indelibilis) nevezi azt a kegyelmet, amit a keresztségben kapunk: Jézus parancsa szerint a Szentháromság nevében keresztelnek meg bennünket, és attól a pillanattól fogva Isten hűségének jegye alatt élünk. Ez elvehetetlen, kitörölhetetlen, eltávolíthatatlan. Olyan örök cövek, amihez újra és újra visszatérhetünk. Elhomályosítani, eltakarni, elfelejteni lehet ezt a jelet, de Isten visszavonhatatlan hűségének jegye örökké rajtunk lesz. Ez nem a rabtartó vagy a manipulatívan magához láncoló kapcsolat pecsétje, hanem éppen Isten szabad gyermekeinek jele.
Amikor imádságaink elején, közös liturgikus ünnepléseink kezdetén keresztet vetünk, testünket a kereszt jelével megjelölve újra és újra emlékeztetjük magunkat arra, hogy kik is lettünk mi a keresztségben, ahol Krisztus halálában temetkeztünk el, és feltámadtunk vele együtt. Felidézzük, kihez tartozunk, kinek a nevében gyűltünk össze. Ismét láthatóvá tesszük Isten hűségének benső tetoválását – eltörölhetetlen jegyét –, újra látjuk magunkban és a körülöttünk állókban, hogy az ő fogadott gyermekeinek családjába tartozunk, és örök, megingathatatlan, húsvétkor hitelesített hűségének jele alatt élünk: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát nem tudja megtagadni” (2Tim 2,13).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..