Párbeszéd a liturgiáról

Kérünk, Urunk, add kegyesen Egyházadnak az egység és a béke ajándékát, amelyet a felajánlott adományok misztikusan jelképeznek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
A római liturgia rendkívüli alakjában mint Secreta (a katekumeneket egykor kivezették a templomból, és már csak a beavatott hívek lehettek részesei az Eucharisztiának), a II. vatikáni zsinat rendelkezései nyomán megújított liturgiában mint felajánló könyörgés van jelen az Eucharisztia bemutatására szánt ajándékok oltárra helyezésének és felajánlásának záróakkordja. Ezt követi a prefáció, vagyis az eucharisztikus imát bevezető ünnepi ének. Nagy Szent Gergely idején az imádság neve oratio super oblata volt, vagyis imádság a felajánlott adományok fölött. Ebben az imában a felajánlott adományok elfogadásáért könyörög a pap, valamint az adott ünnep tárgykörének egy fontos szándékáért, ilyen úrnapja esetében az egység és a béke. A könyörgésben jelzett misztérium szó közelebbről az eucharisztikus kenyérre és borra vonatkozik, távolabbról pedig a szentáldozásra, amelyben a hívek Krisztus Legszentebb Testének és Vérének részeseivé válnak. Másrészt mint felajánlott adományok jelképezik a hívek és imádságuk egységét, valamint a béke szándékát, amelyet mind az Úrtól várnak. A távolabbi és a közelebbi szempontok mégis egységet képeznek, mivel maga az Eucharisztia hozza létre az Egyházat. A könyörgés ezáltal visszhangozza Szent Ágoston szózatát: Ó, irgalom szentsége! Ó, egység szentsége! Ó, szeretet köteléke! (In Iohannem 26,6.13.). Végső soron elmondhatjuk, hogy az Eucharisztiában a Feltámadott békéjét fogadjuk és adjuk testvéreinknek, és ezzel a szándékkal csatlakozunk a pap felajánló imájához.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..