Európa

A katolikus egyház meghívása a KEK-be – I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka az európai Keresztény Egyházak Konferenciája (KEK) fennállásának ötvenedik évfordulóján Lyonban tartott felszólalásában, meghívta a katolikus egyházat, kapcsolódjék be a KEK szervezetébe és munkájába.

Róma – Vatikán – Itália

Késik a Jézus-könyv második kötete – A Szentatya balesete miatt, amelynek következtében július 17-től mintegy négy hétig gipszben van a jobb csuklója, nem tud Jézus-könyve második kötetén dolgozni. XVI. Benedek pápa ugyanis nem használ számítógépet, hanem továbbra is kézzel ír. A Jézus-könyv első kötete 2007-ben jelent meg. Írás helyett a pápa most hangszalagra rögzíti gondolatait.

Liturgia: Amikor a hitünkről teszünk tanúságot

Rohanó világunkra jellemző, hogy mindennel sietni akarunk. Ez nem hagyja érintetlenül lelki életünk különböző eseményeit, így a liturgikus ünnepléseket sem. Pedig ezek célja a végtelen Isten imádása Krisztus által, a Szentlélekben. Lelkünkben is érezzük, hogy ennek méltósággal kell megtörténnie.

A jezsuita generális látogatása Afrikában – és Magyarországon

A jezsuita rend legfőbb elöljárója, Adolfo Nicolás július 24-től 30-ig ismét látogatást tett Afrikába abból az alkalomból, hogy Bujumburában (Burundiban) július 22-től 27-ig megrendezték a volt jezsuita diákok világkongresszusát. P. Nicolás július 25-én találkozott a polgári és vallási hatóságokkal és meglátogatott egy AIDS betegeket gondozó központot. Másnap részt vett a jezsuita öregdiákok kongresszusán és találkozott a Bujumburában jelen levő jezsuitákkal. A következő napokban megtekintette a Burundiban működő jezsuita intézményeket.

Homíliavázlat: „Minden e szent titokért van”

XVI. Benedek pápa a papság évének meghirdetésekor Vianney Szent János lelkiségének egyik jellemző vonásaként az Eucharisztia iránti áhítatát jelölte meg. A vasárnapi evangéliumi szakasz a kafarnaumi eucharisztikus beszéd egy részletét idézi fel: Jézus a mennyből alászállott élő kenyér, az örök élet kenyere a benne hívők számára. A keresztény, és benne a papi lelkiség központja ma is, mint mindig az Eucharisztia, a szentmiseáldozat.

Hírek

Szent István napja és Szent Jobb-körmenet Budapesten – Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a Szent István-napi ünnepi szentmisét a budapesti Szent István-bazilika előtti téren augusztus 20-án 17 órakor.

Szentírás–magyarázat: A jelek olvasása – Évközi 18. vasárnap – Jn 6,24-35

A csodálatos kenyérszaporítás eseményét, és Jézus vízen járását egy kisebb fajta „népvándorlás” követi: a sokaság keresi Jézust, és meg is találja Kafarnaumban. Evangéliumi szakaszunk érzékletesen szemlélteti, Jézus működése miként foszlatja szét a messiási elképzeléseket s várakozásokat, amelyeket a maga hétköznapi gondjaiban élő egyszerű nép alakított ki róla.

Felvételi eredmények a katolikus egyetemen

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara betöltötte az összes felvehető diák számára felajánlott férőhelyet. A még megmaradt helyekre pótfelvételi lehetőséget kínál. Tavalyhoz képest tizenöt százalékkal emelkedett az államilag támogatott képzésre felvett hallgatók száma. Az új MA (mester) képzésen különösen a kommunikáció- és médiatudomány, a művészettörténet és a történelem szakokra jelentkezők száma volt magas. Örvendetes a levelező képzésre jelentkezők száma is. A jogászképzésre jelentkezők száma országosan jelentős mértékben emelkedett, ugyanakkor az államilag támogatott képzési helyek száma tíz százalékkal csökkent. Ez a helyzet élesebb versenyt és magasabb ponthatárokat eredményezett.