Európa

A kereszt a nem hívőket is gazdagíthatja – XVI. Benedek pápa február 10-én hangsúlyozta, hogy a kereszt az európai kultúra jelképe is. A nem hívőkben is elmélyítheti az emberi méltóság és az élet értelme megértését. Nagyobb vallásszabadságot Törökországban.

Összegyűlni a gyertya körül

Konkrét lépések a teremtés védelmébe – Az Esztergom-budapesti Főegyházmegye Pasztorális Helynökség fővárosi épületében február 6-án tartották a féléves záróalkalmát annak az előadás-sorozatnak, amelyet az Országos Lelkipásztori Intézet, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Teremtésvédelem munkacsoport szervezett.

Nagyvilág

A héber katolikusok szinódusi készülődése – A nem arab, hanem zsidó eredetű szentföldi katolikusok társadalmi helyzete sajátos – mondta P. David Neuhaus jezsuita vikárius az olasz katolikus hírügynökségnek február 9-én. Több százan vannak, főleg Haifában, Jaffában és Jeruzsálemben. Az októberi közel-keleti szinódus előkészületei során bizonyos híd szerepet kell betölteniük. Jelenleg az előkészítő dokumentumot beszélik meg a közösségek, és hozzászólásaikat a jeruzsálemi latin pátriárkához juttatják el.

„A világnak Krisztus kell”

A somorjai ifjúsági napról – A Somorjai Római Katolikus Plébániahivatal, a Keresztény Ifjúsági Közösségek, illetve a Gábriel Polgári Társulás által megrendezett somorjai ifjúsági találkozóra február 13-án több mint százhatvan fiatal érkezett a téli időjárás viszontagságainak ellenére is.

Róma–Vatikán

Hat szenttéavatási eljárás – XVI. Benedek pápa február 19-ére rendes konzisztóriumra hívta össze a Rómában tartózkodó bíborosokat – közölte a vatikáni sajtóközpont február 12-én. A jelentések szerint egy lengyel és egy kanadai szerzetest, továbbá két olasz, egy spanyol és egy ausztrál apácát avatnak szentté.

Az a miénk, amit megosztunk

A szaléziak ifjúsági munkájáról – Február elején Magyarországra látogatott P. Dominic Sequeira atya, aki a rend ifjúságpasztorációs ügyein belül a szalézi ifjúsági önkéntességgel, az ifjúsági mozgalommal és a hivatásokkal is foglalkozik. Elmondása szerint ez a három terület nem szétválasztható, az életcéljukat kereső fiataloknak nemcsak a papi és szerzetesi hivatást, hanem az önkéntességet is felkínálják, mint lehetőséget küldetésük megvalósítására.

Üzenet a jövő iskolájának

A Nemzeti Pedagógus Műhely konferenciája elé – A Nemzeti Pedagógus Műhely 1999 óta minden évben nemzetközi konferenciát szervezett. Ezeken elemeztük egyéni és közösségi létünk kérdéseit. Feltártuk az embernek a transzcendenciában nyugvó céljait, megjelöltük az emberhez méltó élet feltételeit, az erkölcsös magatartás normáit. Vizsgáltuk a nemzet, a család, más szerves közösségek és az egyéni létezés viszonyait, hasonlóképpen a társadalom felelősségét és feladatait a következő nemzedékek felnevelésében. Ezek sikeres rendezvények voltak. Idei konferenciánk címe: Üzenet a jövő iskolájának, helyszíne a budai Szent Imre gimnázium, időpontja február 19-21. (megnyitó: pénteken 14 órakor).

Téli olimpia a Szentatya áldásával

A keresztények többet remélnek a téli olimpiától, mint csak aranyérmeket – hangsúlyozza állásfoglalásában a More than Gold (több, mint arany) kezdeményezés Vancouverben. Rímel ez a gondolat XVI. Benedek pápának a vancouveri érsekhez címzett levelére, amelyben a Szentatya megáldotta a téli olimpiát, és annak a reményének adott kifejezést, hogy a sport „becses építőköve lesz a népek és nemzetek közötti békének és barátságnak”.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.