A szív bőségéből szól a száj

Gondolatok a köznevelési törvény tervezetéről

A szív bőségéből szól a száj írja Máté evangéliuma. Csak azt tudjuk átadni másoknak, ami bennünk van. Csak azokkal a kincsekkel gazdálkodhatunk, amelyek valóban a sajátjaink. 

Egy megtérés története

Görögkatolikus lelkiség

Jézus az elvetett magról szóló példabeszédében olyan lelkekről is említést tett, akik esetében a mag az élet gondjai és kísértései miatt nem ered meg. Ehhez hasonló történt Perzsiai Szent Jakab életében is. Jakab Perzsiában született keresztény szülőktől, keresztény nevelésben részesült és keresztény lányt vett feleségül.

„András – ne aludjál”

A hét szentje

Ő is azokhoz az apostolokhoz tartozott, akik a szót a hangból átemelték a csöndbe. Józanul gondolkodó, a kultúrára nyitott volt, hiszen Júdeában a folyton izzó idegengyűlöletben jó szívvel fordult a görögökhöz: meghallgatta őket, s kérésüket egyenesen Jézusnak mondta el.

Szent idő (Mk 13,33-37)

A Biblia üzenete

Az adventi szent idő Európában egybeesik a tél kezdetével. A közeledő zord időszaknak is megvan a maga jótékony hatása. A hótakaró alatt alvó búzavetések a jövő évi kenyerünkről álmodnak. A természet telénél azonban sokkal veszedelmesebb az a téli állapot, amely a lelkekben uralkodik.

A Sant’Egidio közösség továbbra is pártsemleges

    A római Sant’Egidio közösség alapítója, Andrea Riccardi professzor miniszteri kinevezése nem jelenti azt, hogy a közösség feladta volna pártsemleges álláspontját – mondta november 17-én Cesare Zucconi szóvivő. Riccardi tárca nélküli miniszterként a nemzetközi együttműködés és az integráció kérdéseit vállalta, amelyek a Sant’Egidiónak is fontos témái.

A cselekvő szeretet hősei

Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat

A Katolikus Karitász több száz résztvevőt felvonultató ünnepi találkozója november 19-én, a Szent István-bazilikában, azon jótékonysági est előtt zajlott, amelyen átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat.

XVI. Benedek Afrikában

Kiengesztelődés, igazságosság
és béke

A szentatya hatórás repülőúttal kezdte meg huszonkettedik nemzetközi apostoli útját november 18-án. A fiumicinói repülőtéren Mario Monti miniszterelnök is búcsúztatta a pápát, és beszélgetve kísérte a géphez. XVI. Benedek szokásához híven válaszolt a kíséretében lévő, sok nemzetiséget képviselő újságírók kérdéseire.

Hét élet Krisztusért

Ferences vértanúk boldoggáavatási eljárása

Örömünnep a ferences közösség számára, hogy advent első vasárnapján, a pasaréti ferences templomban Erdő Péter bíboros-prímás, érsek megnyitja Károlyi Bernát (+1954) és hat társa boldoggáavatási perének főegyházmegyei szakaszát.