Fordulatok a könyvtárban

A könyvtár jó hely. Többek között azért is, mert korántsem csak könyvekkel lehet ott találkozni. Szülővároskámban közösségi hely is a bibliotéka. Akik odajárnak, ismerik egymást. És a könyvtáros néni is ismer mindenkit.

Veszélyes az egyház?

Sokszor számon kérik a katolikus egyházon és általában a keresztényeken, hogy messze kerültek a fiataloktól, nem elég modernek és nyitottak a közösségeik. Szerintük az egyház amúgy is életidegen, korlátozza a szabadságjogokat és minden jótól megfosztja a tagjait.

Bestseller a Biblia Norvégiában

Van még jó hírünk

A Biblia lett a norvég könyvpiac abszolút sikerkönyve 2011-ben. Harminc év telt el az előző kiadás óta, a mostani azonban már egy új bibliafordítás, mely hétről hétre töretlenül vezeti az eladási listákat: az október közepi megjelenéstől év végéig közel nyolcvanezer példányt adtak el belőle, ez pedig minden várakozást felülmúlt.

Statisztika

Az emberiség harmada keresztény

Az amerikai Pew Research Center felmérése szerint a keresztények a világ népességének egyharmadát teszik ki, és ezzel messze a legnagyobb vallási csoportot képviselik (a második helyet a muzulmánok foglalják el). A 2,2 milliárd keresztény fele katolikus, 37 százalékuk protestáns és 12 százalékuk ortodox.

A gyermekvállalás biztonsága

A NOE elnöke az új családvédelmi törvényről

Az év első napján lépett életbe a tavaly december közepén elfogadott családvédelmi törvény. Az új jogszabály rendelkezik arról, hogy Magyarország mindenkori költségvetésének tervezésekor elsőbbséget élvez a családok támogatása. Az alkotmánnyal összhangban rögzíti, hogy a magzati életet a fogantatástól védelem és tisztelet, valamint a külön törvényben foglaltak szerint támogatás illeti meg.

Eltűnik-e a vallás a modern társadalmakból?

A Das Jüdische Echo (Zsidó visszhang) folyóirat legújabb számában Paul M. Zulehner bécsi pasztorális teológus és Peter L. Berger amerikai vallásszociológus professzor ellentmond annak a szociológusok között régóta terjedő tételnek, hogy a modern társadalmakban mindinkább elvesztik jelentőségüket a vallások.

„A folyó hívott minket ide”

Kocsis Fülöp püspök vízkeresztkor megáldotta a Dunát

Úrjelenés–vízkereszt ünnepén, január 6-án Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök a vízszentelés szertartása keretében idén is megáldotta a Dunát. Előzőleg délelőtt a budai Szent Flórián-templomban zsolozsmát és görögkatolikus szent liturgiát végzett, majd az ünneplő sokaság élén átvonult a Batthyány téri rakpartra, hogy egy hajóhídon áthaladva karnyújtásnyira legyen a fővárost keresztülszelő folyóhoz.

Vatikán

A nigériai merényletsorozatról

XVI. Benedek pápa elítélte a nigériai merényletsorozatot, és a terror azonnali befejezését követelte. Hangsúlyozta, hogy az erőszak egyetlen problémát sem old meg, csupán felnagyítja azokat.