Szent Kálmán krónikája

Vannak titkai a szenteknek a történelem lapjain is: mely családokba sorolhatók, honnan jöttek, hogyan terjedt a kultuszuk.
A Skóciából elszármazott fiatalemberről, Kálmánról a legelső kérdés: valóban az Árpádok vére csörgedezett ereiben?

Areopagita Dénes felszentelt vértanú

Görögkatolikus lelkiség

Szent Dénes nevével az Apostolok cselekedeteinek tizenhetedik fejezetében találkozunk. Szent Lukács megjegyzi róla, hogy Pál igehirdetését hallgatva lett az Úr követője. Euszébiosz egyháztörténete szerint Athén első püspöke volt, aki Domitianus császár egyházüldözése idején vértanúhalállal (október 3.), dicsőítette meg Krisztust.

Közös ima a Konstantin előtti egyházban

Fedezzük fel a zsolozsmát! (24.)

Az apostoli kor egyházának egyik fő tevékenysége volt Isten közösségi dicsérete. Ennek kereteiről, tartalmáról keveset tudunk. A II. századtól születő ókeresztény források már egyre többet elárulnak arról, hogyan is imádkozott együtt az üldöztetés és a kisebbségi lét időszakát élő egyház.

Újabb öt évre a CCEE vezetője

Ismét Erdő Péter bíborost választották az európai testület elnökének

Az elkövetkező öt évre ismét Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezetőjét választotta elnökéül az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE).

Élet a vörösiszap után

Egy évvel ezelőtt, október 4-én átszakadt a Mal Zrt. ajkai gyárának iszaptározója. Mintegy hétszázezer köbméter vörösiszap árasztotta el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely területét, negyven négyzetkilométernyi területen.

A püspöki kar felhívása

Népszámlálás: diszkriminatív a rendszer!
– Új útmutatás a kérdőív kitöltéséhez

A népszámláláskor vallásukat katolikusnak megjelölni kívánó személyektől kapott információ szerint a kérdőíven a katolikus jelző nem tüntethető fel.

„Freskóterápia”

Elítéltek segítették a börtönkápolna helyreállítását

Lencsés Zsolt festőművész, Budai István börtönparancsnok és Kronauer Éva kulturális menedzser fejében fogalmazódott meg az elítélteknek tartandó „freskóterápia” ötlete, amely a balassagyarmati műemlék börtönkápolna helyreállításánál már valósággá vált. A „freskóterápia”, azóta szakképesítést nyújtó tanfolyam, és az elítéltek önkéntesen vesznek részt benne. Önismeretük, problémamegoldó készségük fejlődik általa, ez a civil életbe való majdani visszailleszkedés elősegítője lehet.

(A balassagyarmati börtönkápolna helyreállításáról – „Egymásért” rovatunkban.