A korszerű katolikus iskolákért

A közelmúltban befejeződött projektről Pápai Lajos megyés püspök a napokban a győri Apor-iskolában tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: a közel százharmincnyolcmillió forint támogatás jóvoltából jelentősen korszerűsödött a katolikus oktatás a győri Apor- és Prohászka-, a szanyi Szent Anna-, a csornai II. Rákóczi Ferenc-, a kapuvári Páli Szent Vince-, a soproni Szent Orsolya-, valamint a szintén az egyházmegyéhez tartozó komáromi Szent Imre-iskolában.

Dékány Ferenc püspöki irodaigazgató a megvalósult projekt részleteiről elmondta: a fejlesztés részeként megújult a győri egyházmegyei katolikus iskolák számítógépes rendszere, illetve a tantermek negyven százalékát sikerült ellátni új és korszerű technikával, elsősorban tantermi csomagokkal. Emellett az SNI-csomagok segítségével a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatása is gazdagodott. Az irodaigazgató megjegyezte: az eszközök önmagukban nem művelnek csodát, de hatékonyan segítik a XXI. század elvárásainak megfelelő tanulást, ismeretszerzést. Dékány Ferenc beszámolt a most kezdődött, öt – győri, kapuvári, szanyi, soproni és mosonmagyaróvári – oktatási intézményt érintő, negyvenkétmillió forinttal támogatott projektről is, amelynek célja az élményszerű tanulás, kultúra és tehetséggondozás. Vagyis az elnyert összegből az érintett iskolák és óvoda–többek között – tehetséggondozó szakköröket, intézmények közötti versenyeket, szabadidős foglalkozásokat, tanulmányi kirándulásokat, sport-, művészi és lelki programokat valósíthat meg a jövő év július végéig.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy a győri püspökség számos programmal csatlakozik október 4. és 9. között a Magyar Katolikus Kultúra Napjaihoz. Így a rendezvény ideje alatt naponta 9 és 16 óra között ingyenesen látogathatók Győrött az egyházmegyei kincstár és könyvtár (Káptalandomb 26.) kiállításai, illetve Műkincsekről délidőben címmel mindennap 12-től fél 1-ig az intézmény egy-egy különlegesen értékes darabjával, például a győri corvinával, Zalka-antifonáléval ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .