Egyetlen magyar háziasszony konyhájából sem hiányozhat az a bizonyos por, amely a legtöbb sütemény alapanyagához elengedhetetlen, és amelyet egy német gyógyszerésznek, a róla elnevezett élelmiszer-ipari óriáscég alapítójának, az 1862. január 6-án született August Oetkernek köszönhetünk.
A népszerű amerikai írónő, Francine Rivers magyarul nemrég megjelent két ószövetségi regénye szorosan összetartozik. Ha az eseményeket időrendben szeretnénk követni, A harcost érdemes előbb elolvasni, Káléb története ugyanis régebbre nyúlik vissza.
Szent Simeon, az Új Teológus szerint a misztikus tapasztalat – mely leginkább a szemlélődésnek lehet a gyümölcse – nemcsak a kiválasztottak előjoga: minden keresztény embernek törekednie kell rá. Thomas Merton is hasonló következtetésre jut A belső tapasztalat című könyvében, amikor megerősíti, hogy mindez „egyszerű, józan, alázatos és szerves része a normális keresztény életnek”. Vagy legalábbis annak kellene lennie.
A világ rendje az isteni kéz által irányítva mindig tartalmaz megmagyarázhatatlant. Egyszerű példából lehet kiindulni: a víz úgy van párosítva az élettel, hogy Jézus életében-tanításában is kiemelt elem: kegyelmet adó erő, a viharos tenger lecsöndesítése pedig a messiási idők megérkezését bizonyítja.
Hit, egyház, kultúra, társadalom, vagyis az élet: erről szólnak Erdő Péter bíboros legújabb kötetének írásai. Szerzőjét értelmiségiként és írástudó emberként az élet egésze izgatja, meg akarja érteni a körülötte lévő világot és „őrzője” akar lenni testvéreinek.
Francia közmondás tartja, hogy aki ízletes falatot vesz a szájába, jó hírt üzen a szívének. A hír itt magasabb rendű, túllép a modern fogalom körén, amelyet az érzékelés antropológiájának nevez a tudomány. Ez az emelkedettebb valóságfelfogás olvasható Aquinói Szent Tamásnál, de a racionalista Descartesnál is.
René Girard francia történész-filozófus azt írja egyik könyvében, hogy az emberiség kultúrtörténetét annak mentén is le lehet írni, hogy a különböző korok hogyan bántak az áldozatokkal. Véleménye szerint az áldozat státusza a történelem folyamán megváltozott. Az áldozatok iránti aggodalomra egyetlen nagy „ősi” kultúrában sem találunk nyomot.
A magyar kultúrtörténetnek voltak csodálatos, irigylésre méltó időszakai. Ilyen lehetett a reformkor. Egykori gimnáziumi tanárom, a későbbi irodalomtörténész, Kerényi Ferenc nagy alapossággal tanította nekünk e kort.