A székesfővárosi lakosság számára 1900-ban megnyitott Corvin téri Budai Vigadót napjainkban a feledés homálya borítja. Pedig 1943-ban ideiglenesen az Országos Hadigondozó Hatóság központi irodái költöztek ide, majd az első emeleten 1947–1948-ban a Kisgazdapárt mozija, a Budai Vigadó Filmszínház működött.
A posztmodern tudományelmélet egyik fontos felismerése volt, hogy a tudós személye is szerepet játszik abban, milyen megállapításokra jut vizsgálatai során. Jézus alakjának tudományos elemzése mindig nagy kihívást jelent. Vajon egy teológusnak teljesen tárgyilagosnak kell lennie vele kapcsolatban, vagy személyes tapasztalatait is beleszőheti fejtegetéseibe? Benoit Standaert Jézus terében című könyve bevallottan arra törekszik, hogy ne csupán elméleti megállapítások halmazával találkozhasson az olvasó, hanem valamiképpen azzal is, aki azokat leírta. Érezhető e kötet lapjain, hogy írója minden sorát átelmélkedte.
Újdonságszámba megy, hogy egyre többek rendelkeznek szabadidővel. Néhány évtizede a felnőttek, sőt sokszor a gyermekek napjai is általában két félből álltak: munkából és alvásból. A három részre tagolandó hétköznapok igénye a XIX. században jelent meg. Akkor íródott a baloldali politikai demonstrációk transzparenseire a szabadidő követelése.
Liszt-díjas orgonista, karvezető, főiskolai tanár… Virágh András neve gyakran feltűnik az Új Ember hasábjain, legtöbbször a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia- templom kapcsán, amelynek 1999 óta karnagy-zeneigazgatója. Március 15-e alkalmából Magyarország Érdemes Művésze kitüntetést kapott.
Bármilyen nehéz idők járnak is, az ember élni akarása, a túlélés öröme arra késztet bennünket, hogy minden korban megtaláljuk a továbblépés lehetőségét, újra és újra felismerjük a környező világ szellemi értékeit és a tárgyi világ szépségeit. Nem volt ez másképp az első világháború után sem: a megváltozott körülmények, a formálódó polgári életmód átalakította a lakások belső terének, az otthonok mikrovilágának tárgyait is.
Zúdítja nyughatatlan-sok hullámát
a végtelen.
Fáradhatatlan árasztja hullámát,
s hol sziklák nyúlnak föl, mint roppant
vázák,
kolostor villog lenn.
Körülzárják a vázaszerű sziklák
s a végtelen.
Énekelj arról, Múzsa, hogy övezte,
hogyan ölelte körül a palást!
Szunnyad tengerek álmaiba veszve
a holt Bizánc, az aranykupolás.
Ugrom a dolog legközepébe, és már mondom is, hogy volt nekem egy novellám. Éppenséggel én írtam. Szombaton találtam ki, vagy talán már pénteken is az eszembe jutott, de végül vasárnap körmöltem le. Akkor délelőtt gyorsan írtam, kapkodva és sietve, hogy minden, ami az eszembe jut, és ami a mondatok eszébe jut, mert bizony ők is gondolkodnak, éreznek, büntetnek és bűnhődnek helyettünk, megmaradjon, el ne vesszen. Aztán sétáltam a városkában, bámultam egy tó hatalmas kék arcába.