Édesapa, aki a szívére hallgatott

Néhány nappal ezelőtt egész Olaszország megrendült annak a csecsemőnek a történetétől, akit pár napos korában a Nápoly–Avellino szakaszon közlekedő vonat utolsó kocsijában hagytak. A kisfiút egy műanyag táskában az ülés elé rakták egy üzenettel, de úgy, hogy a vonat személyzete meg tudja találni. A hírek azután arról is szóltak, hogy kórházba kerülése után a gyermek a csecsemős nővértől Ferenc pápa tiszteletére a Francesco nevet kapta.

„Legyenek mindnyájan egy”

Az új evangelizáció útjai

 

„A katolikusok fogjanak össze különvált testvéreinkkel, amiben csak lehet, együtt vallják meg Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitüket a pogányok előtt” – olvassuk a II. vatikáni zsinat missziós dokumentumában (AG 15). Jézus főpapi imája alapján világos az összefüggés: ha Jézus Krisztus követői egységben lesznek, akkor a világ hinni fog! (vesd össze: Jn 17,20–21) Az ökumenikus együttműködés egyik legkönnyebben megvalósítható területe az evangelizáció. Hiszen a keresztény üzenet első meghirdetésekor csak Jézus Krisztus személyéről és üdvözítő tettéről beszélünk, tehát hitünknek arról a központi igazságáról, amelyben minden keresztény egyetért.

Toborozzák már a marslakókat

Teremtésvédelem

 

A marslakó nem kicsi zöld manó, hanem olyan ember, aki a Marsra költözik. Állítólag nemsokára. Nem is kell nagyon toborozni a jövendő marslakókat, tódulnak a jelöltek maguktól. Nemrég egy holland cég felhívására hetvennyolcezer ember jelentkezett, aki szívesen részt venne ezen az egyirányú utazáson. Mert természetesen visszajönni onnan nem lehet, pillanatnyilag nincs retúr járat. A tervek szerint a Marson létrehozandó telepen először csak négy személy, majd miután mások számára is kiépítették az életfeltételeket, egyre több ember élne. A hosszú távú tervek szerint azután a földihez hasonló társadalom jöhetne létre ott is, más bolygókon is.

Öngondoskodó családok

Vetőmaggal segít a Katolikus Karitász

 

Országszerte több mint ezerhétszáz családnak oszt vetőmagot a Katolikus Karitász, segítve, hogy kertjeikben megtermelhessék a mindennapi élethez szükséges zöldségeket.

 

A tavaly indult kezdeményezést követően idén ismét országos vetőmagprogram keretében támogatja a rászoruló családokat a Katolikus Karitász. Az akció célja, hogy segítsék az öngondoskodásban a nehéz körülmények között élő, kerttel rendelkező családokat. A karitász kiemelt figyelmet fordít az árvíz sújtotta térségekben élő családokra, amelyek konyhakertjében komoly károkat okozott az áradás.

Normális ember

„A pápát »supermanként« bemutatni, mint valami sztárt, azt sértőnek tartom. A pápa ember, aki nevet, könnyezik, nyugodtan alszik, és mint minden embernek, örömei is vannak. Egy normális ember” – mondta egyik interjújában Ferenc pápa.

 

A sajtó hajlamos a szentatya minden szokatlan gesztusát „világszenzációnak” beállítani. Miért volna szenzáció, hogy április 3-án öt flamand egyetemistát fogadott, és három negyed órán át beszélgetett velük? Vagy talán az a rendkívüli ebben a hírben, hogy ezek a fiatalok nincsenek meg keresztelve, mégis ott voltak a riói ifjúsági találkozón? Mintha olyan ritka eset volna ez.

Ez is hivatás

Virágvasárnap eszembe jut a jeruzsálemi szamár is, amelyik Jézust (ég és föld királyát) hordozta. Bevitte a főkapun, s pálmák, hozsanna fogadták – őt is. Vajon mi lett vele azután, s a golgotai órát a maga ösztönével megérezte-e?

 

A XX. század talán legboldogabb írója: G. K. Chesterton mindenesetre verset szentel neki. A szamárról szólót, mégis az emberről, aki az Emberfiával végül a megaláztatásban egyesül.

Összetartozás és elfogadás

Az autizmus világnapja a ferencesek gyöngyösi Autista Segítő Központjában

 

A gyöngyösi Autista Segítő Központban immár harmadik éve szervezik meg azt az autizmushoz kötődő rendezvénysorozatot, amelynek egyik fontos célja, hogy a városban élő kicsinyek és felnőttek megismerjék az autizmussal élő embertársaikat, s ezáltal könnyebben elfogadják őket. Szabó József ferences szerzetes, a központ lelki igazgatója az Új Ember kérdésére elmondta: az érdeklődő kisiskolások arcát figyelve is jól látható e találkozók sikere, hiszen a gyerekek nagyon elfogadóak és nyitottak az autisták iránt. A munka szempontjából rendkívül fontos a beteg gyermeket nevelő szülők szerepe, és örömteli, hogy vannak közöttük olyanok, akik az egész életüket a gyermek fejlesztésére teszik fel.

Röviden

Ünnepség Rákoshegyen, II. János Pál szentté avatása alkalmából

 

II. János Pál pápa első egész alakos magyarországi szobrát Rákoshegyen állították 2008-ban, a Lisieux-i Szent Teréz-templom mellett, a Szent István téren. Az évek során a szobor a zarándoklatok egyik állomásává vált, sokan ellátogattak az alkotáshoz, hogy kifejezzék tiszteletüket a lengyel pápa iránt, és közbenjárását kérjék.