Épüljetek!
Örök igazságaink egyike: a labdarúgáshoz és az építéshez mindenki ért. Az még csak-csak természetes, hogy az életében mérkőzésen sosem járt tévénéző bombabiztosan meg tudja ítélni a tizenegyes jogosságát vagy a lesgyanús helyzetet. De vajon mi alapján alakít ki megfellebbezhetetlen véleményt arról, hogy az épületeink jók-e vagy sem? Ahogy tíz-tizenöt évi komoly felkészülés szükséges ahhoz, hogy a nemzeti címeres mezben pályára léphessen valaki, úgy legalább harminc évet kell megélnie, és megfelelő szakmai tudásra kell szert tennie annak is, aki egy épület megtervezését vállalja. Az 1. Építészeti Nemzeti Szalon Műcsarnokbeli kiállításán több mint száz tervező alkotásait mutatták be a kilenc hatalmas teremben. Jó volt látni, hányféle módon kapcsolódik az építészet a társművészetekhez.