Fotó: Merényi Zita
Az inkább irodalmi, mintsem irodalomelméleti előadáson Czigány György szemüvegén keresztül ismerhettük meg Ottlik Géza irodalomfelfogását, főként annak transzcendens vonásait.
Ottlik Géza a Vigilia folyóirat körkérdésére válaszolva gondolkodott el arról, kicsoda is számára Jézus Krisztus. Czigány György a később a Próza című kötetben is megjelent rövid írásból indult ki.
„Ha jól értettem, s a kérdés nem az, hogy mit jelent Jézus a világnak, az emberiségnek, az elmúlt és eljövendő évezredeknek, hanem hogy nekem, személyesen, budapesti lakosnak kicsoda Ő, akkor könnyű válaszolni rá. Uram és Megváltóm. Miként arra a kérdésre is van felelet, van szó, hogy például ki volt nekem egy kecskeméti születésű Szabó Erzsébet
Ottlik Gézáné. Anyám. Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Nem is tartozik másra, bizalmas magánügye kettőnknek, nekem és a csillagos égnek.”
Ottlik a körkérdésre adott válaszában azt fejtegeti, hogy a legfontosabb dolgokról mennyire nem tudunk beszélni, s hogy az irodalom mennyire csak a nyelv ellenében képes szólni ezekről valamiképpen, és sokszor éppen a hallgatás által.
„Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven nevezve kell jelen lenniük – a vers nem a csillagokról szól, nem Jézusról, nem a költő anyjáról –, hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe – ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra –, akkor nem is hoztunk létre semmit” – fejezi be a választ Ottlik.
Az igazán jó katolikus költők, mint például Pilinszky vagy Tűz Tamás, mind egyetemes értelemben vett költők – mutatott rá Czigány György. Ha nem így volna, akkor a költészetük értelmét vesztené, hiszen katolikusként a szerző már eleve birtokosa annak az igazságnak, amit a mű által kellene felfedeznie. Ilyen módon tehát még a legkatolikusabb költők művészetében is van valami profán. A költő eszköze, tárgya a műnek, a műnek, amely többet tud nála – fogalmazta meg a maga és Ottlik közös ars poeticáját az előadó.
Czigány György azt is felidézte, mennyire nehéz volt rávenni Ottlikot, hogy kamera elé üljön, ez szinte csak a barátaira való közös emlékezések esetében sikerült. Az író szívesen idézte Kosztolányi egy gondolatát, miszerint a költő nem érti az életet, és azért ír, hogy megértse. Ottlik szerint csak kétféle irodalom van: önéletrajzi és légből kapott, és mivel ő az utóbbi fajtát nem akarta művelni, ezért mindig önéletrajzi jellegű irodalmat írt. Úgy vélte, hogy a jó detektívregényben is az ér valamit, ami átélt.
Ottlik Géza azt tartotta – derült ki Czigány György előadásából –, hogy amit megírt, az átveszi a hatalmat a valóság felett, s ezáltal megváltoztatja a valóságot. Ottlik szerint az író sohasem mások kérdéseire felel, nem értelmez, hanem ábrázol; visszaállítja a valóság szemléletes állapotát, hallgatás és szó határzónáján újraalkot, teremt.
Az év folyamán több, Szent Lászlóhoz kötődő előadást is terveznek – mondta el az est végén Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója. A következő társulati estet március 27-én tartják, 18 órai kezdettel.
