Aki már többször is résztvevője volt a nagyközönség és a borászok találkozójának, örült, hogy jókat beszélgetve, finom borokat kóstolgatva ismét kiszakadhatott a hétköznapok megszokott kerékvágásából. Aki pedig először vett részt a budafoki ünnepen, a kellemes meglepetéstől került emelkedett hangulatba.
Szabolcs Attila polgármester köszöntője, valamint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megnyitó szavai után a katolikus, a református és az evangélikus egyház helyi képviselője áldotta meg az idei szőlőtermést. A borrendek bemutatkozása, majd a borászati kitüntetések átadása után megkezdődött a hagyományos, a budafoki belváros főutcáján át a borospincékig tartó szüreti felvonulás.
Az ünnepi forgatagban találkoztam Marcell atyával, akinek – annak ellenére, hogy már nyolcadik éve szolgál Magyarországon – először idén adódott lehetősége arra, hogy részt vegyen a fesztiválon. Az indonéziai Flores szigetéről származó verbita szerzetes nagy érdeklődéssel figyelte az egyenruhába öltözött borrendek tagjait, a népviseletben pompázó menettáncosokat, az óriásbábokat és a változatosabbnál változatosabb étkeket és árukat kínáló kereskedőket, népművészeket. Mint meséli, náluk nem jellemző a szőlőtermesztés, a misebort is importálják. A magyarországi borok közül leginkább az édesebb karakterű tokaji borokat kedvelte meg.
Már alig hallottam szavait, mert magával sodort a jókedvű forgatag. Emitt az illatos sajtok, amott a lacikonyha különleges étkei hívogattak kóstolóra, nem is beszélve a poharakban gyöngyöző, különböző színárnyalatokban tündöklő „isteni nedűkről”…
Miközben poharamban egy testes vörösbort forgattam, Kölcsey bordalának sorai jutottak eszembe: „Kedved a jó bor // Jobban éleszti, // Búdat a jó bor // Messze széleszti, // S elmúlat véled.