Máriával Dél-Tirolban

A Brenner-hágótól délre fekvő Alto Adige, az autonóm Dél-Tirol, az olasz csizma leggazdagabb része ilyen. Az Alpok és a Dolomitok karéja közötti hegyes-dombos tájat jókedvében teremtette az Úr. Klímája enyhe, hangulata mediterrán, éttermei kiváló gasztronómiával kényeztetnek. Úgy tartják, hogy a napsütötte Eppan, St. Pauls, Kaltern, Girlan és a környező falvak Dél-Tirol nevezetes borútján, a kiterjedt borpincék miatt a föld alatt még nagyobb, mint a föld felett. A mezőgazdaság itt kultúra, mely karöltve fejlődik a turisztikával, a műemlékvédelem kötelező. A helyi politika és a kastélytulajdonos nemesség, értelmiség korán belátta a velencei charta lényegét: a műemlék elmúlt korok művészetének és kultúrájának élő szemtanúja, a jövő fontos erőforrása, ezért megőrzendő!

A rendezett szőlőföldek határaiban egykori vándorok, hálás bortermelők által elhelyezett pléh Krisztus vagy mini Mária-oltár sehol nem oly gyakori, mint itt. Különös kultusza van Szűz Máriának. A szájhagyomány szerint azért, mert három nagy ünnepe összefügg a mennyországgal – és az ember számára az elmúlással is. Ő azonban megajándékozta az embert a remény virágával. Kis Jézussal a karján ábrázolt képeit mindenütt muskátli, petúnia, pipacs vagy rózsabokor díszíti. Itália e várakban leggazdagabb tája történelmi fejlődése folytán várkápolnákban is gazdag. XII. századi, védelemre szolgáló lakótornyai az itt vezető kereskedelmi útvonal, a lakosság változó szemlélete, merkantilista politikája folytán a XVI–XVII. században lakókastélyokká, Eppan pedig az arisztokrácia paradicsomává vált. A katolikus hit követei már az V. századtól kezdve hátrahagyták emlékeiket a hegyeken elszórt kápolnák formájában. Ma ezek gótikus és reneszánsz freskóik folytán a világörökség részei. A leghíresebb a kastelazi Szent Jakab-templom, melynek ősét Udalschalk trienti bíboros alapította. Amikor a Santiago de Compostelába vezető zarándokutak XI. századi virágkorában a kis templom késő román majd gótikus falfestést kapott. Szerencsére nem esett áldozatul II. József templombezárásainak, így építészeti formái és freskói közel egy évezred művészetének őrzői. Az apszisban Krisztus látható a trónon a bizánci templomok pantokrátorához hasonlóan isteni dicsőségében, az evangélistákat szimbolizáló sas, oroszlán, bika és ember/angyal társaságában. Keresztelő Szent János és a feltámadáskor az emberiségért könyörgő Mária, valamint a tizenkét apostol foglalják el a kupola belső falfelületeit. Vannak azonban itt ember és hal, ember és madár keverékalakok, Atlantisz és szirének is, arrébb, a gótikus templomhajóban pedig Dávid és Góliát, angyalok és evangélisták. Természeti kuriózum a Dolomitok Rózsakertnek nevezett sziklacsúcsai alatti hegyvonulat és az ezer méter felett húzódó, virágos hegyoldalakat díszítő tiersi St. Georg-, St. Sebastian- és St. Zyprian-kápolnák.

A főként német, osztrák és belföldi turizmus értékeli az enyhe klímát, az ízletes borokat – melyek közül legalább egy tucat márkás akad – és az elegáns, mégis családias hangulatú kastélyszállókat. Eppan határában almaföldek övezik a gránátalma- és muskátlidíszes Paschbach-kastélyt, melyet ma is körülleng a múlt század olasz zongoravirtuóza, Arturo Benedetti Michelangeli szelleme. A neves művész egy pohárka Lagrein mellett szívesen álmodozott vadszőlővel befuttatott loggiáján. Egy-két útkanyarral arrébb Englar kastélyszállója áll, ahol Rainer Maria Rilke randevúzott képzeletbeli múzsájával. Innen széttekintve várháromszöget fog át tekintetünk: az ötcsillagos Korb kastélyszállót, melynek a német kancellár is gyakori vendége; Boymont romvárát romantikus lovagi játékaival és fölötte, két Gellért-hegynyi magasságban Hocheppan kora középkori lovagvárát, az eppani grófok nemzetségének birtokát. Errefelé az a mondás járja: ha van ellenséged, ajándékozd meg egy várral, hogy tönkremenjen! A kastélyszállodák vezetése nem kis kihívás, itt mégis sokan és jól megbirkóznak vele. A kultúrát, bort és gasztronómiát mesterfokon kötik össze nemcsak az igényes turista megnyerése céljából, hanem mert magukkal szemben is igényesek.

Moos-Schulthaus várának profán falfestményei, érintetlenül megmaradt gótikus parasztszobája a középkori lakáskultúra és életmód értékes dokumentuma. A munkaeszközök, használati tárgyak, a női lakószobák gyermekneveléssel és házimunkákkal kapcsolatos eszközei a barokk kortól máig számtalan titkot tárnak a látogató elé. A velencei hajósok által behozott egyiptomi mese a macskaegér harcról (a szociális rétegek közötti ellentétek szimbólumáról) úgy hat a középkori falakon, mint egy jókedvű karikaturista vidám nyelvöltögetései. Népi mondák is kommentálják a rajzokat: állítólag maga az ördög is idelátogatott egyszer egy fiú képében, aki úgy dobta ki a ravasz csaplárosnét a kastély fogadójából, hogy az székformát ütött a hegyoldal porfírszikláiba. A kétszázötven éves barokk templomból gyönyörű kilátás nyílik Bozen és Meran városára és a Dolomitokra.

Nemzeti műemlék Sigmundskron vára Messner Múzeumával. A neves alpinista, Reinhold Messner ember és hegy találkozását választotta múzeuma témájául. Nemcsak a vár történetéről, az Alpokról, a Dolomitokról és távoli rokonaikról, az embernek a nem mindig barátságos természettel szembeni kiszolgáltatottságáról tudhatunk meg itt többet, hanem Dél-Tirol autonóm státusáról is. 1957-ben először itt hangzott el a Szakadjunk el Trienttől! forradalmi gondolata. A német és olasz nyelvű polgár egyenjogúságának megvalósulására azonban még húsz esztendőt kellett várni ezután. Durnwalder tartományfőnököt azonban ma sem zavarja, mit találnak ki Rómában a politikusok: a többszáz hegyi útjelzőtábla nagy része itt ma is csak német nyelvű.

A turistairoda viszont többnyelvű kastélytúrákat szervez, melyek között a kultúrtörténetiek a legérdekesebbek.

Runkelstein vára 1385-ben nyerte el gótikus formáját. Báltermének és lovagtermének falfestése nemcsak az Ótestamentum eseményeit és az antik világ hőseit örökíti meg, hanem az udvari irodalom érdekes motívumait is, mint Artus király kerekasztalát vagy Trisztán és Izolda szerelmének történetét. Schenna ma is Habsburg Johann főherceg leszármazottainak tulajdona. Gótikus sírkápolnáját az Anna Plochl postáskisasszony és közte lángolt romantikus szerelem csodálói ma is látogatják. Bozen és Meran városai két világsztárt kínálnak: az egyik Ötzi, az ötezer-háromszáz éves glecscsermúmia – tiszteletére létesült a bozeni régészeti múzeum –, a másik a nyughatatlan Sisi, aki 1870-ben többször is Trauttmannsdorff kastélyába látogatott. A kastélyban elhelyezett turisztikai múzeum Sisi-kiállítással, a kastélykert – Olaszország egyik legszebbike ę változatos kaktusz- és pálmafajtákkal büszkélkedhet, hasonló a monacói Exotic Jardenhez.

Egy orgonakoncert a régi kereskedőváros Jézus szíve-templomában – amely most ünnepli szentelésének századik és patrónusa, I. Ferenc József ötvenéves uralmának évfordulóját – méltó búcsú egy felejthetetlenül szép vidéktől. A templom százéves Rieger-orgonája egy Esterházy gróf ajándéka volt.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .