Liturgia és prófétai szó

Milyen lehet az angyali karok és szentek seregében zsolozsmázni? Ő már tudja. De mi is tudjuk, hogy még gyarló földi istendicséretünk is egyesül a mennyei karok énekével. Elsősorban ezt tanultuk tőle, a laus Deit a szentmisén és a zsolozsmában, erre tanított, nevelt, és elsősorban ezért vagyunk hálásak neki, és köszönjük őt a Jóistennek!

A Jóisten gazdagon megáldotta talentumokkal. Kincseit jól kamatoztatta egyháza és szülőföldje javára. A magyar gregoriánum forráskutatója, kiadója és interpretálója; az alapfokú zeneoktatástól a felsőfokig oktató, ízig-vérig pedagógus; a magyar népzene és a népének kutatója, rendszerezője és közlője; előadóművész a magyar és európai gregorián forrásoktól a kortárs zenéig. Könyveinek tanulmányainak százai európai örökséget is jelentenek, melynek méltatása az általa fölnevelt tanár-, kutató- és egyházzenész-nemzedék feladata. E sorokkal arra emlékezünk, miként gazdagodott általa egyházunk liturgikus élete. Arról a történetről számolunk be, amelyet fél évszázada társaival búvópatakként elindított, és ma már megállíthatatlan folyam az egyház liturgikus életében: a magyar nyelvű gregorián énekről a szentmisében és a zsolozsmában.

Hol kezdődött? Talán már iskoláskorában, amikor Szunyogh Xavért hallgatta, és Columba Marmion könyveit olvasta. Már fiatalkorában vérében voltak a liturgikus mozgalom törekvései, és kezében a misszáléval nemcsak követni, hanem imádkozni akarta a misét. Tudatosan részesedni akart az egyház liturgiájában. A Népzenekutató Intézetben találkozott a néphagyományból frissen begyűjtött egyházi énekekkel, és kezdettől fogva izgatta liturgikus hasznosíthatóságuk. Kereste a megismert anyagra épülő zenei megoldásokat, hogy a liturgia szövegei elhangozhassanak a közösség énekeként. A vágy, a törekvés sokaké volt – ő a népzenei és gregorián dallamok összehasonlítása és elemzése alapján szerzett tapasztalataival munkához látott.

Tudta, hogy a szöveg tartalmát érteni kell, és a magyar nyelvű szövegnek éneklésre alkalmasnak kell lennie. A zsoltárkönyv a liturgia énekeskönyve, amelyet a katolikusok alig ismertek. Tudta, hogy elsőként a zsoltárokat kell fordítani, magyarázni, újszövetségi, krisztológiai és liturgikus ünnepi mondanivalójukat érthetővé kell tenni. Ezért már a hatvanas években zsoltárfordítói műhelyt szervezett. Sok éven át hosszú esték munkájával születtek az énekelhető, szakrális nyelvezetű zsoltárfordítások Szent Ágoston Enarratiói, Maurus Wolter magyarázatai segítségével, a hagyományos magyar fordítások alapján. A zenei anyag és az énekelhető, hiteles fordítás találkozását, az első egyszerű mise- és zsolozsmaantifónákat a kis templomi énekegyüttesek rögtön kipróbálták. Maga a „mester” tanította be a Rókus-kápolna szkólájának az egyre bővülő repertoárt. Egyre szaporodtak az együttesek, és a hetvenes évek elejétől évente több találkozóról vitték haza a fiatal amatőr énekesek és lelkes kántorok az anyagot. Eleinte a tanár úr maga gépelte, kottázta, sokszorosította a lapokat mint szamizdatokat. Nagy áttörést jelentett az Elsőáldozók hittankönyve mellékleteként 1975-ben megjelent Kis magyar uzuális. Ez volt a magyar Graduale Simplex: a Missa Mundi magyar és latin változata mellett néhány egyszerű, valamint melizmás alleluját és tropizált Kyriét tartalmazott a magyar hagyományból, valamint 17-17 magyar introitus és kommunió volt benne a főbb ünnepekre és a vasárnapokra. A füzet az első szkólák, valamint az országos kántorképző alapkiadványa lett. Tételei szájhagyomány útján is terjedtek, vidéki és határon túli templomokba is eljutottak. Az eredeti korális hagyományból vett típusdallamai az egész gyülekezet számára biztosították a hiteles részvétel lehetőségét. Már ezzel megvalósult kezdeti törekvése: „adjuk vissza az Egyháznak, ami az Egyházé; vissza a liturgiát a nép ajkára!”

Ezt is megelőzte az Egyetemi templom sokszorosított vesperáskönyve, melyet Mezey Lászlóval szerkesztett. A hetvenes évek eleje óta énekeltünk belőle magyar nyelven, az esztergomi hagyomány alapján a többségükben egyszerű típusdallamokat. A néppel való zsolozsmázást fokozatosan népszerűsítette e könyv az egyházi iskolákban, kisebb közösségekben és a kántorképzőkön. A szkóla-találkozók zsoltárait a tanár úr mindig gondosan bevezette, az egyes verseket kipreparálta, hogy a fiatal énekesek elsajátíthassák a zsoltár újszövetségi, liturgikus értelmét. Az antifónák látszólag egyszerű típusdallamai mögött a teljes gregorián énekkincs ismerete állt. Szerkesztőként tudta, hogy ugyanazon típus más-más szöveggel találkozva miként változik E tudása miatt kérték fel az utóbbi években, hogy ezt a munkát végezze el egy angol nyelvű Graduale Simplex kiadásához.

Az új római katolikus népénektár, az Éneklő egyház 1985-ös megjelenése mérföldkő volt. Dobszay tanár úr volt a Népénektár Bizottság motorja az előkészítő munkában, az anyag feltálalásában és a bizottsági ülések nehéz óráiban. Bátran állíthatjuk, hogy másutt nincs a hívő nép használatára ehhez hasonlóan gazdag liturgikus tartalmú ének- és imakönyv. Ez a tartalom elsősorban neki köszönhető. A kezdeti elutasítás és bizalmatlanság után azt is megérhette, hogy gyerekek, felnőttek mindennapi kenyere lett e könyv.

Az utolsó két évtizedben – ismét csak neki és segítőinek köszönhetően – kiadványok egész sorozata tette lehetővé, hogy az egyházi év teljes mise- és zsolozsmaliturgiáját együtt énekelhesse a gyülekezet. E kiadványok összegzése a Graduale Hungaricum, valamint az Énekes zsolozsmák könyvecskéi az Esztergomi és a Premontrei Breviárium tételeivel. Napjainkban több szerzetesközösség ezek segítségével énekli napi offíciumát.

Szorosan idetartozik a liturgia szellemére oktató tevékenysége: a szkólavezetői tanfolyamok, kántorok éves találkozói, papok, szerzetesek számára tartott konferenciái. Az Új Ember hasábjain jelent meg sorozata Jegyzetek a liturgiáról címmel. Folytatása az öt éven át ajándékba küldött ötven izgalmas Gondolkodófüzet lett. A könyvben is megjelent jegyzetek méltatója írja: „A liturgia tudósa az lesz, aki tudományos módszerekkel, évtizedek kemény szellemi munkájával, a források komoly tanulmányozásával olyan tényeket, igazságokat lát meg, amelyek igazolhatók, mérvadók még akkor is, ha többek jelenkori ízlésével és esetleg az érvényben
Nem félünk kijelenteni, hogy Dobszay László nemcsak nagy tudós, „egyedülállóan univerzális zenész” és a „kor legjobbjai közül kimagasló intellektus” volt (ahogy az MTA nekrológja írja), hanem prófétai egyéniség is. A prófétaság hivatástudatával, fájdalmával, mellőzöttségével, de Istentől kapott küldetésével megáldott ember, aki minden erejével teljesítette a rábízott feladatot. Végrendeletének utolsó mondata: „Köszönet mindenkinek, aki tanított, aki felnevelt, ápolt és szeretett!” Tanár Úr! Mi mondunk köszönetet a gondviselő Istennek, hogy taníthattál, nevelhettél, ápoltál és szerettél minket.