Ösvény

 

Az úton járás radikalitását jelenítik meg a buddhista vándoraszkéták, akiknek maga az út az otthonuk. Egész életükben egyedül vándorolnak, önmegtartóztatásban élnek, teljes kiszolgáltatottságban, rászorulva az út közben kapott elemózsiára. Megvilágosodása előtt maga Buddha is ilyen vándorló aszkéta volt. Ismerte a vándorlást, talán ezért is jelölte ki követőinek a nyolc nemes ösvényt, amely a megvilágosodáshoz vezet.

Miközben a vallások az ember életét gyakran úton járáshoz hasonlítják, az út maga általában nem öncél, hanem vezet valahová. Az üdvösség, a megszabadulás, a célba érés teszi értelmessé az utat. A szenttől kijelölt cél az, amelyhez el kell jutnia a boldogságot vágyó embernek. Az iszlámban a szunna eredetileg tiszta és egyenes utat jelentett, s így vált később az előírások követésének kulcsszavává.


 

Bár az egyén vándorol az úton, a kinyilatkoztatás vallásai elsősorban a nép vándorlásáról beszélnek. A helyes út megtalálása és a cél felé való haladás a nép közösségében lehetséges. Az útról való letérést a kereszténység életveszélyesnek tartja; az üdvösségét kockáztatja, aki elhagyja az úton járók közösségét. Szent Ciprián fogalmazta meg először ezt az alapigazságot még az egyházüldözések idején, a IV. században: az egyházon kívül nincsen üdvösség. A modern individualizmus az úton járás és a közösségbe tartozás szoros összefüggését hajlamos elfeledni. A közösséget gyanúval szemléli, vezetőiben önkényurakat lát, akik a vakon engedelmeskedő, kiszolgáltatott népet bármire képesek rávenni. Az elmúlt két évszázad tapasztalatai sokban alátámasztják ezt a pesszimista vélekedést.

A modern antropológia középpontjában az egyén racionális döntése és egzisztenciális kockázatvállalása áll. Ugyanakkor nem utasítható el Schopenhauer kritikus megjegyzése sem a lelkiismeretről, amely szerinte egyötöd rész emberektől való félelem, egyötöd istenfélelem, egyötöd előítélet, egyötöd hiúság, s az utolsó ötöd a megszokás.

Mindenképpen haladunk, lábunk alatt ösvény. Egyedül és együtt, a tanítás és a tudás biztonságában, valamint a félelem bizonytalanságában. Ám miközben ragaszkodunk a magunk igaznak tartott útjához, tudnunk kell, más utak is vannak. Amint Heidegger írta a Lét és idő mottójában: a lét erdő, ösvények erdeje.