Örvendjetek az Úrban

Ilyen teljes belső megújulásra gondolt és ilyent kívánt a legutóbbi zsinat (AAS 55,845 és AAS 56,612–618.). Az bizonyos, hogy a Szentlélek műve és pünkösdi ajándéka. Ugyancsak meg kell említenünk boldog emlékű elődünk, XXIII. János pápa szinte jóslat szerű meglátását, amelyben a zsinatot szintén új pünkösdnek tekintette (AAS 55,38 sk.). Mi is így akarjuk fogadni, és részesei lenni e várakozásnak. Nem mintha pünkösd ereje az egyház hosszú történelme folyamán valaha is szünetelt volna, hanem mivel korunkban annyi a baj és a válság, ugyanakkor az emberek látóköre annyira kitágult, hogy belátják, meg kellene oldani a világ összefogását és békéjét, de mégsem tudják ezt megvalósítani. Ez csak akkor remélhető, ha újból kiárad ránk Isten ajándéka. Bárcsak leszállna ránk a teremtő Lélek, aki megújítja a föld színét. Ebben a szentévben azt kértük tőletek, hogy zarándokoljatok el Rómába, a katolikus egyház központjába, testben vagy legalább lélekben. Világos persze, hogy nem Róma városa a célja földi zarándoklásunknak, és nem lehet végső célja a világ egyetlen városa sem. A mi utunk célja túl van ezen a világon: Isten benső titkai a mi célunk, melyeket most még csak sejtve, még hitben ismerünk csak, nem látunk még egészen világosan, még nem lett nyilvánvalóvá az, amik leszünk. Az az új Jeruzsálem, amelynek már gyermekei és polgárai vagyunk, a magasból száll alá, Istentől (Gal 4,26). Ennek a maradandó városnak a ragyogását még nem pillantottuk meg, csak mintegy tükörben és homályosan látjuk, hogy prófétai kifejezéseket használjunk. De már most polgárai vagyunk, így arra vagyunk hivatva, hogy teljesen azok legyünk. Egész zarándoklásunk legmélyebb lelki értelmét ebből a végső célból merítjük.

Így történt ez abban a történeti Jeruzsálemben is, amelyet a zsoltáros megünnepelt. Már a földön Jézus és anyja, Mária Jeruzsálemben Sion énekeit énekelte: „Sionból, szépséges koronájából ragyog az Úr szent hegye (…) ez a nagyszerű magaslat öröme az egész világnak” (Zsolt 50,2; 48,3). Ez a Jeruzsálem minden szépségét és vonzását Krisztustól nyeri, akihez a lélek lépcsőin jutunk fel.


Így történt Róma városában is, ahol Szent Péter és Pál apostol vérével adott végső tanúságot. Róma hivatása apostoli eredetéből következik. Az a szolgálat, amelyet nekünk magunknak itt kell végeznünk, az egész egyházhoz és az egész emberiséghez szól. És ez a szolgálat a fontos, mert az isteni Bölcsességnek úgy tetszett, hogy Rómát helyezze Péternek és Pálnak az életútjába, és ez az igazi örök városba vezet. Péternek adta az Úr a mennyország kulcsait; annak a Péternek, aki összegyűjti maga köré a püspöki kollégiumot. Itt áll tehát, nem az emberek akaratából, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek szabad és irgalmas jóakaratából Péternek az az erőssége, amelyet Nagy Szent Leó pápa, elődünk, ilyen szavakkal magasztal: „Péternek az erőssége ez, aki ma is itt ül székében, és meg nem szűnő együttest alkot az örök Főpappal. Az az erősség ugyanis, amelyet abból a sziklából nyert, aki Krisztus, őt is sziklává tette, és ez árad át örököseire is. És ahol ez az erősség megjelenik, ott jelen van a Pásztornak az ereje. Az apostolok fejedelmében virul és él az Isten- és emberszeretet, amelyet nem félemlítettek meg sem a börtön zárai, sem a bilincsek, sem a tömegek támadásai vagy az uralkodók fenyegetései; benne él a legyőzhetetlen hit, amely nem hátrál meg a küzdelemben, és nem ernyed el a győzelemben (Sermo, V. 4. PL 54,155–156.).

Mindig is, de most, a szentévnek ebben a katolikus ünneplésében még inkább azt kívánjuk, hogy ti, akár Rómában vagytok, akár bárhol az egyházban, mely tudja, hogy egybe kell csendülnie a Rómában őrzött hiteles hagyománnyal (Irenaeus: Adversus haereses, II, 3, 2, PG 7,858– 859.), tapasztaljátok meg velünk együtt, milyen jó és kellemes dolog, ha egyetértésben élnek a testvérek (Zsolt 133,1). Közös ez az öröm, és valóban természetfeletti, az egység és szeretet Lelkének ajándéka, amelyet sehol másutt nem lehet megtalálni, csak ott, ahol a hit teljes tanítását az apostoli norma szerint fogadják el. Ezt a hitet az egész világon elterjedt katolikus egyház gondosan megőrzi, úgy, mintha csak egyetlen házban lakna, és úgy adja át övéinek, mintha csak egyetlen szíve-lelke volna, és olyan összhangban hirdeti, tanítja és adja tovább, mintha egyetlenegy ajka lenne (Irenaeus: Adversus haereses, I, 10, 2, PG 7,551.). Erre az egy házra, egy szívre s egy lélekre meg erre az egyetlen szájra szüksége van az egyháznak és az egész emberi nemnek, hogy ezen a földön a mennyei Jeruzsálemmel együtt énekelhessen új éneket: az isteni öröm himnuszát. Ezért kell nekünk, sokak értetlensége és lebecsülése közepette is, alázatos és türelmes, kitartó tanúságot tennünk a hivatás szerint, amelyet az Úrtól kaptunk, hogy vezessük a nyájat és erősítsük testvéreinket (Lk 22,32). De mi is sokféle módon kapunk erősítést testvéreinktől, hogy legalább egy gondolattal említselek mindnyájatokat, apostoli hivatásunk betöltéséhez az egyetemes egyház szolgálatára és az Atyaisten dicsőségére.

(Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..