Varga László püspök a prédikációjában hálát adott Gyuriga Károly több mint hat évtizedes szolgálatért. „Van-e fontosabb, mint a mennyország? Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a múlt és a jövő is. Mi lesz, ha negyven évet élek, és mi lesz, ha csak tízet? Mi lesz, ha befejeztem a földi pályafutásomat?” – sorolta a minden embert foglalkoztató kérdéseket a főpásztor.
„A mi igazi reményünk nem az egészségben megélt százhúsz év, hanem a mennyország. Ez jelenti számunkra a távlatot. A keresztény ember erre készül egész életében, ez számára a legfontosabb cél. Jézus a tanítványok egyik kérdésére így felel: Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába – mondja, s itt gyermeken nem a kiskamaszt érti, aki visszabeszél, hanem a kisgyermeket, aki még élete elején jár. Vajon miért mondja ezt Jézus? Mi az, ami kifejezetten jellemző a kisgyermekre? Az, hogy elhiszi, nem kérdőjelezi meg, amit a szülei mondanak. »Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek«, vagyis ha nem bíztok teljesen a mennyei Atya szavában, ha nem hiszitek el, amit mond nektek, akkor nem mentek be a mennyek országába – így értendő, amit Jézus mond.
A kisgyermekek tudják, hogy apjuk bármit képes végbevinni. Nem kételkednek az apjuk erejében, hatalmában, hanem teljes bizalommal vannak iránta. A felnőtté válás útján sajnos elveszítjük ezt a tulajdonságunkat. Elfelejtünk bízni a mennyei Atya hatalmában és szeretetében. Elfelejtjük, mit jelent egészen rábízni magunkat. Ezért van az a rengeteg gond és aggódás felnőttkorban. A kisgyermek még tudja, hogy mindent rábízhat a szüleire, ők majd megoldják a gondjait. Ez nem naivitás, hanem hit kérdése. A kisgyermek tudja, hogy az apja csodát is tesz érte. Van hatalma hozzá. Ezt a hitet veszítettük el útközben. Felnőttként már nem hisszük, hogy hatalmánál fogva a mennyei Atya bármikor képes megmutatni szeretetét, akár csodák útján is.
Hálaadó szentmisére gyűltünk össze. Amióta csak ismerem Károly atyát, azóta úgy gondolom, érvényes rá, amit Szent Pál apostol mondott a Filippieknek írt levélben: »Örüljetek az Úrban szüntelen, újra csak azt mondom: örüljetek!«
Az egész egyházmegye tudja, hogy Károly atya imádságos pap, aki sok időt tölt az Úr előtt, az Úrban. Ennek köszönhetően nem keseredett bele a papságba, nem fáradt bele a szolgálatba. Ennek egyik titka az Úrban való öröm, amelynek forrása a vele való nagyon mély közösség. Ehhez nem kell papnak lenni. Minden megkeresztelt ember bármikor megélheti ezt a közelséget, Isten jelenlétét. Nem kell hozzá más, csak az, amit Pál tanácsolt a filip-pieknek: »Hálaadással párosult könyörgéssel terjesszétek imáitokat Isten elé!«
A hála rendkívül fontos. Az ember szívének normálállapota nem a keserűség, a morgás, hanem az öröm, hiszen Isten Szentlelke, az öröm és a szeretet Lelke minden emberben jelen van. A sok aggódás, gond és hiány nem engedi, hogy átéljük a szívünkben ezt az örömet, de a bennünk lévő hála képes felszabadítani. Mindig van miért hálát adnunk! S ahogy nő a hála, úgy nő bennünk az öröm, és közöttünk a szeretet” – zárta homíliáját a megyéspüspök.
A szentmise végén Herzsenáth Melinda, a Zselic Katolikus Idősek Otthona igazgatója köszöntötte a nyugalmazott plébánost.
Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye
