Örömhírvétel

Mária, bár nem tudta teljes egészében felfogni, mit jelent az isteni üzenet, beleegyezését adta az isteni akaratba: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Ezért tudja görögkatolikus egyházunk az ünnep fő énekében ezt énekeltetni a híveivel: „Ma van a mi üdvösségünk kezdete és az örök titoknak megnyilatkozása.” Igen, elkezdődött az emberiség üdvösségének megvalósulása. Annak a nagyszerű titoknak, amelyet Isten öröktől fogva eltervezett, hiszen benne a létezés és az akarat egy és oszthatatlan. Szent Pál apostol világosan megmondja: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4). Isten örök bölcsessége pedig úgy rendelte, hogy mindez Márián keresztül valósuljon meg.



Isten rejtőzködő, csak az értő elmék számára világos örömhíre tűzhányóként tör a felszínre, berobban a világba. Isten nem hagyta magára az embert, a bűnbeesés után sem vetette el, hanem végtelen szeretetével gondoskodik róla. Sőt, felkínálja neki a legnagyobb boldogság örömét: az üdvösséget. Évszázadokon keresztül kellett várakozni a messiási ígéret beteljesedésére, de íme, most megvalósult. Énekünk folytatása ezt szögezi le: „az Isten Fia a Szűz fiává lőn”.

Az üdvtörténet a középpontjához közelít: már itt van a megváltó, és nemsokára végbe is viszi a megváltás művét életének feláldozásával. Igaz, még parányi állapotban, édesanyja méhében, de már megjelent a Fiúisten. Az ünnepi ikon gyönyörűen mutatja be ezt: Mária, miközben az örömhírt fogadja az angyaltól, bíborfonalat fon a guzsalyára. A görög atyák pedig meg is magyarázzák: amint a bíbor fonálból szőttes készül, úgy szövődik Mária áldott méhében Jézus Krisztus emberi teste.

Ezt az egyértelműen evangéliumi eseményre alapozódó ünnepet – amely azonban az apokrif irodalom révén részletekben bővelkedővé vált – ősi időktől fogva ünnepelték az egyházban. Teológiai tartalma megelőzi a 431-es efezusi zsinatot, ahol hivatalosan kimondták Máriáról, hogy istenszülő. Keleten a VI. századból írásos bizonyíték van a március 25-ei dátumra, és a VII. században Nyugaton is megjelent az ünnep ezen a napon. Mindenesetre atyáink úgy „történelmiesítették” az ünnepet, hogy karácsony előtt kilenc hónappal kerüljön a liturgikus naptárba. Milyen szép, hogy karácsonykor a téli napforduló van, most pedig a tavaszi napforduló! Mindkettő új kezdetet jelez. Krisztus, a „világ világossága” (Jn 8,12) közénk érkezett. Megkaptuk az örömhírt: van megváltónk, van megváltásunk. Már csak élnünk kell vele, hogy Isten örök terve, egyéni üdvösségünk megvalósuljon.