Gábor főangyal

Gábrielnek fontos „helye” és „szerepe” van Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. Ezt jól tudják a nevét viselők, hiszen a márciusi Gábor névnap még őrzi az egykori ünnep emlékét. Mit tudhatunk egy angyalról, és miért fontos a számunkra?



A Bibliában Gábriel főangyal a harmadik, akit néven neveznek. Neve azt jelenti: Isten ereje. Lukács evangéliumában az Istentől megáldott gyermekek születését adja hírül. Ő az, aki megígéri Zakariásnak, hogy már előrehaladott korú felesége, Erzsébet fiút fog szülni. És ő az, aki Názáretbe megy, hogy hírül adja Máriának Jézus születését.

Gábriel a kilátástalan helyzetekben megoldást ígérő angyal. Gyakran „női angyalnak” is tartják, egyfajta mennyei bábának, aki a szülések jó kimeneteléért felelős. Minden vallásban megtaláljuk azt a motívumot, hogy az isteni gyermek születését angyal adja hírül. Ennek az ősi képnek ma is van számunkra jelentősége. Ami születésünknél is állt angyal, hogy jelezze: küldetésünk van. A születés azonban nemcsak életünk kezdetére vonatkozik, hanem minden olyan helyzetre is, amelyben újjá kell születnünk. S ezeket a helyzeteket időnként súlyos veszteségek is megelőzhetik. Ezért egy új életszakasz küszöbén vagy válságos időszakainkban bátran tekinthetünk Gábriel angyalra, és hallgathatunk a szavára, ahogyan Mária is tette.

A misztikusok kedvelték az emberben megszülető Isten képét. Anselm Grün bencés szerzetes szerint Gábor nemcsak az ígéret, hanem az értelmezés angyala is. Megérteti velünk, amit szívünkben megsejtünk. Nem elég újjászületni. A kezdetet helyesen is kell értelmeznünk, hogy életünket jól alakíthassuk. Gábriel mennyei bábaként kíséri életünket. Fájdalmas születéseink és újjászületéseink során egyaránt mellettünk áll és vigyáz ránk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .