A stallum

Ez az elrendezés éppen azáltal, hogy minden egyes résztvevőnek saját teret biztosít, megadja azt a szükséges meghittséget, ami az imában való elmélyülést segíti, mégis megőrzi annak közösségi dimenzióját.

Gyakran előfordul, hogy a templom vagy az imaterem hajójában egymással szemben helyezik el a két stallumsort. Így jön létre a két kórus, amely a zsoltározásnál kap különös szerepet: az egyes zsoltárverseket egymásnak válaszolgatva éneklik, recitálják a szemben álló kórusok, megadva a zsolozsma imádságos ritmusát, és kialakítva az egymásra figyelés kultúráját az imában – hiszen a szerzetes egyszerre figyel a szemben lévő kórus hangjára és a vele egy oldalon ülő testvérek énekére.
A két stallumsor közötti üres térben többnyire egy felolvasóállvány kap helyet: innen hangzanak el a zsolozsma olvasmányai a Szentírásból és a szentatyáktól: ezeket ülve hallgatják a szerzetesek.

A stallumok hagyományos alkotóeleme az úgynevezett misericordia. A felhajtható ülés alján kiképzett kis támasz lehetővé teszi a hosszú állásban elfáradt szerzetesnek, hogy egy picit megpihenjen.

A stallum szó eredetileg istállót, karámot jelentett: itt minden állatnak megvolt a külön helye, ahol télidőben a takarmányt is kapta. Első hallásra talán megütközünk azon, hogy a szerzetesi templomok egyik legfontosabb bútora innen kapta nevét. Két szempont segít megértenünk ezt az elnevezést. A szerzetesi hagyomány az állattenyésztőktől kölcsönvett szóval ősidőktől kezdve ruminatiónak, kérődzésnek hívja azt a spirituális gyakorlatot, amikor egy-egy szentírási mondatot hosszasan ismételget, ízlelget a szerzetes. Ez az egyik út, amely a belső imához, a szív tisztaságához segíti. Ehhez kapja meg a táplálékot a zsolozsmán, a stallumban. Másrészről pedig az alázatosság egyik fontos szimbolikus állata volt a barom: Szent Benedek, amikor az alázatosság hatodik fokáról beszél, ezt a zsoltárverset idézi: „Semmivé lettem, és mint ki mit sem tud; olyanná lettem előtted, mint az igavonó barom. És mégis veled vagyok” (Zsolt 72,22–23). Néha ugyan mi is ilyen igavonó baromként tekintünk magunkra, munkánkra, életünkre, mindennapjainkra, de ott él bennünk a bizonyosság: mégis veled vagyok!

A stallumban álló szerzetes sem akar az ima idején ennél sokkal többet tudni. Legyen nekünk is elég ez!