Orgonák és orgonaépítők

E szép, ám nehéz mesterséget ritkán választják nők. Régi kedves barátom, Farkas Otília több éven keresztül dolgozott orgonaépítőként Olaszországban, majd Skóciában. Sokat mesélt e csodálatos hangszerről, a nagy öregek mesterfogásairól. Tőle tudom, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy valaki jó szakembernek számítson ebben a szakmában: kézügyesség és átlagon felüli precizitás. A jó orgonaépítő maximalista. Nem árt, ha van hallása, és ismeri az orgonairodalom nagy részét, s ha különbséget tud tenni a különböző országok orgonáinak hangzásvilága között.


A nemzeti hangzásvilágot a sípok mérete (menzúrák) és anyaga (óntartalma, anyagvastagsága) határozza meg, és persze az sem mindegy, melyik korban épült a hangszer. Otília szerint a kitartás és a folyamatos előrelátás a legnehezebb ebben a szakmában. Illik ismerni a hagyományos anyagok tulajdonságait, a különféle fafajtákat (különösen, ha egy régi hangszert restaurálnak), s érdemes tudni például, hogy a marhabőrnek száliránya van, nem mindegy, melyik részét használják fúvósarok-bőrözéshez vagy kasírozáshoz. A csontenyvek sem egyformák, de ma már talán csak a hangszerészek tesznek különbséget közöttük.

S hogy tud-e orgonálni egy orgonaépítő? Otília tud. Emlékszem, amikor a dunaföldvári Öregtemplom csodás hangú orgonáján játszott egy kevésbé ismert Bach-darabot. Ám ritkaságnak számít, ha egy jó orgonakészítő mester e különleges hangszer másik oldalán is kiválóan teljesít. S nem csupán azért, mert minden orgona önálló egyéniség…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..