Fotó: Lambert Attila
– Sokan első ízben fürdenek a Balatonban – mondta a kerekes székből fényképező Bánlaki Szabolcs, aki táborlakó és egyszersmind a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. – A strandon a mozgáskorlátozottak számára általában már a vízbe jutás is óriási probléma, s aztán ott van még az öltözködés és az akadálymentes mosdó kérdése. Itt, a táborban a máltai infrastruktúra lehetővé teszi a megoldásokat.
Szabolcs az országos központból létrejött csapathoz tartozik, minthogy a tábor, hasonlóan a szeretetszolgálathoz, a régiók alapján szervezte csapatokba a résztvevőket.
– A táborozókra vendégekként tekintünk, és nem betegekként, kortárs kísérőik pedig még véletlenül sem ápolók vagy gondozók a mi szóhasználatunkban – hangsúlyozza Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
– Hét régiós, egy országos központi és egy erdélyi csapat nyaral együtt Balatonföldváron. Immár harmadjára, mert a magyar Málta, miután 2012-ben megszervezte a Szuverén Máltai Lovagrend 29. Nemzetközi Mozgáskorlátozott Táborát, kedvet kapott a folytatáshoz – ezt már Kállay Ubul Tamás, a lovagrend közelmúltban lemondott elnöke teszi hozzá. – A nemzetközi tábor nagy siker volt, a szervező stáb szerint a legjobb az addigi táborok sorában. Mindez azt igazolja, mennyire nem pénz függvénye a segítés minősége. Ha adottak az anyagi feltételek, akkor természetesen könnyebb, de a döntő az emberi hozzáállás.
Az érintettnek érzelmileg és lelkileg az számít, ha odafigyelnek rá, ha meghallgatják. A segítés mindig ember és ember közötti kapcsolat. Vannak rosszindulatú feltételezések, melyek szerint nálunk az önkéntesség aktivitását és a benne részt vevők számát tekintve elmaradott. Számos nyugati ország valóban előttünk jár az infrastruktúra vonatkozásában, de aktivitásban, kreativitásban mi kimagaslóak vagyunk – mondja a táborba ezúttal is ellátogató Kállay Ubul Tamás.
Hogy minek köszönhető ez a példátlan siker, azt leginkább a táborban médiamunkát végző, de mellette önkéntes, mentőápoló és mindenes Vándor Attila, a Dextramédia egyik tulajdonosa világítja meg.
– A Máltánál van annyi rugalmasság a rendszerben, hogy mindenki feltalálhatja magát, szabadon kezdeményezhet, és van mód alkalmazkodni az egyedi helyzetekhez. Itt minden csapatalapú, ha feladat van, az egyes modulok jól tudnak együttműködni. Aki beteszi ide a lábát és dolgozni kezd, azt könnyen elkapja a gépszíj. Az embereket magával ragadja az itteni légkör. Ha van az emberben indíttatás arra, hogy hívőként segítsen, itt hatékonyan tudja tenni, mert a szeretetszolgálat megadja a szakmai hátteret. Ha az ember beleteszi az energiát a feladatok megoldásába, annak van értelme. Itt kinccsé válik az ember munkája. A folytonosság és az állandóság révén nagy tudás halmozódott fel a Máltánál. Ebben a sokkarú szervezetben mindig megtaláljuk, ki az, aki házon belül foglalkozni tud egy-egy igazi problémával, és lelátunk a gondok gyökeréig” – mondja Attila a lelkesedés hangján két felvétel közötti szünetben.
Stábjuk egész nap forgat, felveszik a történéseket. A tábor egyik közkedvelt eseménye, amikor az esti híradóban levetítik az aznapi filmeket, és a résztvevők viszontlátják a vásznon saját önfeledt szórakozásukat. Hasonlóan nagy élményt jelent a diszkó is. – Szédületes a hangulat, pedig még a szakmabeliek is kételkedtek abban, hogy lenne értelme a diszkónak. Éjjel kettőig kerekes székkel megy a tánc. Amikor látom, még a könnyem is kicsordul. A táborozók felszabadultak, mindenki úgy mozog, ahogy tud – mondja Kállay Ubul Tamás.
De élményt jelent a közös főzés is, amelynek során úgy kell elkészíteni egy-egy receptet, hogy a munkából mindenki kivegye a részét. És öröm a vitorlázás, a tereprally, a paintball, de a csendesebb, beszélgetős, kézműves délutánok és az imaalkalmak is, egyáltalán: maga az együttlét a kortársakkal.
– Szinte szimbiózisban élnek itt a vendégek és kísérőik – mondja Győri-Dani Lajos, akit ugyancsak a szíve hozott a táborba, holott szervezőként már nincs itt dolga. Nem így a lányának, aki önkéntesként nyaral Földváron. – Az önkéntes segítőket a Málta helyben, az adott régióban próbálja megszervezni, hogy ezzel is segítse a kapcsolatok kialakulását és későbbi fennmaradását. Itt a táborban eloszlanak a mozgássérültekkel kapcsolatos félelmek. A táborlakók természetes közegben vannak együtt, közösségbe fogják össze őket, ami segít az élmények feldolgozásában. Egy fiatal azzal a hittel él a világban, hogy formálni tudja azt. Itt szembesül a határokkal, és megérti, hogy van, amin nem lehet változtatni, de talán azért, mert így is jó – mondja az alelnök.
Szavait megerősíti Kiléber Ágnes és Szalai Vivien is, akik orvostanhallgatóként jelentkeztek önkéntesnek. Kísérőként most próbálják ki magukat először. Azért vállalták ezt a feladatot, mert fontosnak tartják, hogy megismerjék a sérült emberek világát, helyzetét. – Az első nap nehéz volt látni a sok, mozgásában korlátozott fiatalt. Az emberben átértékelődnek a dolgok azzal kapcsolatban, hogy mi mennyire fontos – mondják el, amikor arról kérdezem őket, hogyan élik meg önmagukat a segítő helyzetben. – Nagyon sokat számít a türelem, a megértés, az, hogy a másik legyen az első, ő kerüljön előtérbe. Kétféle ételt hozok, és megkérdezem, ő mit szeretne. Jó érzés gondoskodni a másik emberről – fogalmazzák meg tapasztalataikat arról, hogy mit tanulhatnak itt.
– A mozgáskorlátozott fiatalok számára nagyon lényeges, hogy egy időre elszakadhatnak a családjuktól, a hivatásos gondozóiktól. Ez a hét a családnak is lehetőséget teremt a pihenésre. A hétköznapokban azt tapasztaljuk, hogy a család a fiatalt féltve gyakran visszatartja őt különböző helyzetektől. Egy szülő például nem cipelné fel mozgáskorlátozott gyermekét a csúszdára, nem ültetné vitorlásba. Itt hatalmas élményt jelent a vendégek számára, hogy a saját akaratuk érvényesülhet, és ezzel együtt erősödik a felelősségérzetük is. Ezek a programok otthon elérhetetlenek számukra, de a tábor, eszközrendszerével, segítőivel és a hozzáértő táborszervezőkkel képes erre. A mozgássérült fiatalok ráadásul egészséges társakkal együtt élhetik meg mindezt. Ez valóban ritka az életükben – mondja Győri-Dani Lajos.
A kerekes székben ülő Krisztina, akinek kísérője a jegyespárja, ugyanezt fogalmazza meg: – Anyuék mindent megtesznek értem, de ők is fáradnak. Sok a munkájuk. Érzem a környezetemben a görcsösséget és a féltést. Jó lenne, ha engednék, hogy úgy csináljam a dolgaimat, ahogyan én szeretném.
A fiatal lányt, de a párját is féltik a szülők a kapcsolattól. Ádám csodálatos gyengédséggel veszi körül a kezét és lábát mozgatni nem tudó, beszédében is akadályoztatott lányt, aki számára a legnagyobb ajándék, hogy párja van.
– Nekem születésem óta természetes, hogy négy keréken gurulok, a Jóisten ad elég energiát és erőt. Nem könnyű az életem. Nem tudok felállni a székből, pedig leginkább menni szeretnék. De nem engedem, hogy sírjak amiatt, ami nem megy. Játékosan kell felfogni a helyzetet – mondja óriási mosollyal az arcán. – A lelkünkben dől el, hogyan vesszük az akadályokat. Ha egy autó nem enged át az úton – sokan nem állnak meg –, nem vagyok mérges, várok, legalább addig is nézhetem az elhaladókat – mondja. Krisztina és Ádám már együtt érkeztek ide. Ők példát jelentenek arra, hogy a mozgáskorlátozott fiatal számára is lehetséges a boldog párkapcsolat.
– Elsősorban szemléletváltozásra lenne szükség – mondja Bánlaki Szabolcs, hangsúlyozva, hogy e téren mindkét oldalnak megvan a maga feladata. A saját példáját említi: – A tábor megadja a nyitás lehetőségét. Itt átszakadhat a gát, és az ember megtapasztalhatja, hogy érdemes picit bátrabban élni. Az én életemben is eljött az a pont, amikor rájöttem, hogy az állapotomat nem szabad úgy kezelnem, ahogyan eleinte tettem. Nem megoldás a bezárkózás, nyitnom kell, csak akkor várhatom el, hogy természetesen kezeljenek. Ezt huszonöt éves korom táján éltem meg, a problémám pedig nagyjából húszéves koromban kezdődött. Kellett négy-öt év a változáshoz. Akkor határoztam el, hogy felvállalom ezt a helyzetet, és megpróbálok nyitni az emberek felé.
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a nyitó szentmisében arról beszélt, hogy a táborban olyan bejegyzésekkel gazdagodhat a fiatalok életének könyve, amelyekre érdemes lesz majd visszagondolniuk.
Ebben a programokban gazdag, az együttlét örömétől hangos táborban mindenki jól érzi magát, és innen mindenki hazavihet magával valami fontosat. A Málta remélhetőleg jövőre is biztosítja ezt a lehetőséget a mozgáskorlátozott fiatalok számára. Efelől a szervezőknek nincs is kétségük: egy hónap pihenés után máris megkezdik a jövő évi tábor előkészítését.