Ökumené a gyakorlatban

A közös fohászkodás egyhetes programja Jézus utolsó vacsorai kérésének teljesítésére 1908-ban indult útjára. A protestáns kezdeményezéshez hamarosan katolikusok is csatlakoztak. Róma kezdetben bizalmatlanul tekintett az „összkeresztény” törekvésekre, ám a lelki ökumenizmus elé nem állított akadályt. Mind nemzetközi, mind magyar viszonylatban először a bencések érezték fontosnak a közös hit melletti kiállás szükségességét, és ezt követően jöttek létre ökumenikus csoportok, levélváltások, programok és közösségek.

Magyarországon Kelemen Krizosztom (1884–1950) pannonhalmi főapát levelezett Ravasz László és Révész Imre püspökökkel, és ahhoz az egységkereső körhöz tartozott, melynek Kapi Béla és Raffay Sándor evangélikus püspökök is a tagjai voltak. Szoros kapcsolatban állt velük König Kelemen ferences szerzetes, aki 1943-tól havi rendszerességgel adta ki Az Egység Útja című folyóiratot a katolikus és protestáns hívek közeledésének előmozdítására.

A magyar és nemzetközi viszonylatban döntő fordulatot az 1962-ben elkezdődött II. vatikáni zsinat hozta meg, amely kidolgozta az ökumenizmus katolikus alapelveit. A lelki közösség, az ima, a bibliaolvasás és a testvéri együttlét szintjén az óhajtott egység már valóságosan is megtapasztalható volt.

A keresztény templomok megnyitották ajtajaikat a más felekezetű hívők előtt, és az Úr szaváról való elmélkedésben és a közös tanúságtételben kifejeződött az egyházak őszinte törekvése a „legyenek mindnyájan egy” krisztusi végakarat megvalósítására. A keresztény egyházak számára a végső cél természetesen a teljes egység, legfőképpen az eucharisztikus közösség elérése. A jelenlegi ökumenikus fáradozások középpontjában elsősorban olyan tételek állnak (a péteri tisztség, a szentmise, a szentek tisztelete és így tovább), melyek több évszázadon keresztül megosztották az egyházakat, de a párbeszéd, a közös bibliai és teológiai munka segítségével sok előrelépés történt. Az elmúlt évtizedekben olyan eredmények születtek, mint például az 1999-ben megjelent közös nyilatkozat a megigazulásról, vagy magyar nyelven a hitvallás és a Miatyánk ökumenikus fordítása. Az új ökumenikus házasságkötési szertartási rend még inkább megteremti annak lehetőségét, hogy valamennyi Krisztus-hívő a legszélesebb körben és természetességgel fogadja az egység megélésének konkrét formáit.

A felgyorsult világ az egyházak közeledését is sürgeti, de a keresztények célja nem lehet más, mint a Szentlélek segítségével Krisztus eredeti szándékának megvalósítása. Ehhez azonban idő kell, és lehet, hogy emiatt sokan türelmetlenek és csalódottak, de az egységet nem emberi erőfeszítés, hanem egyedül Isten fogja létrehozni. Boldog II. János Pál pápa arról tett tanúságot, hogy sohasem a saját képmásunkra kell formálni a másikat, hanem bűnbánattartó és alázatos magatartással szükséges kiépíteni azt a bizalmi légkört, amelyben a lelki, erkölcsi és teológiai szempontok egységes üzenetté formálódnak. Csak Isten szavához való hűséggel szolgálhatjuk az ő ügyét a világban, ezért kell imádkoznunk és kérnünk a Szentlelket, hogy töltse el szívünket, és az imahét választott szentírási mottója szerint „valóban alakuljunk át Krisztus győzelme által” (1Kor 15,51–58).
az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke