Októberi napsütésben

A reggel ugyan hűvös volt egy kicsit, de gyorsan melegedett a levegő, és néhány órával később már kora nyári meleget élvezhettünk. Alig érkeztünk meg, Andris máris tizennyolc túzokot vett észre, és nem sokkal később még négy ilyen hatalmas madarat láttunk. A későn vonulók még itt vannak, egy bokros részen énekes rigók, vörösbegyek, csilpcsalp­fü­zikék mozogtak, de hangjával jelentkezett egy téli vendég, egy fenyőpinty is. Amikor legutóbb itt jártunk, egy elöntött részen nagyon jó madármozgás volt, különböző parti madarakat, récéket, kis és fekete nyakú vöcsköket láttunk. A gyur­gya­lagtelep előtt vezet az út. Az üregek most üresen ásítottak, tarka lakóik talán már Afrikában vannak. Közeledve a mocsaras rész felé, már messziről láttuk, hogy teljesen kiszáradt. Most a szürke gulya legelt ott, de volt velük néhány bivaly is, az egyikük hátán két csóka ült. Békésen tollászkodtak a csendben kérődző állat hátán, és láthatóan nagyon jól érezték magukat.
Andris egy karvalyt vett észre, amelyet két dolmányos varjú kergetett. Károgva bosszantották a ragadozót, és hasonló jelenetet figyelhettünk meg akkor is, amikor egy rétisast próbált bosszantani két vörös vércse. Nevetségesen kicsinek tűntek a hatalmas madár mellett. A sas nem sokat törődött velük, békésen körözött, aztán a vércsék is megunták az egészet, és elmaradtak. Később is távcső elé került néhány rétisas és három parlagi sas is, de olyan távol voltak, hogy meghatározásukhoz a teleszkóp és Andris szeme kellett.
Október második felében a még itt időző vonulók és a már télire érkezők találkoznak. A már említett vörösbegyek és énekes rigók mellett itt vannak még a mezei pacsirták és a cigánycsukok, de megérkeztek a kékes rétihéják, az első fenyőpintyek és mások is. Andris például egy átrepülő rozsdástorkú pityer hangját hallotta.
Nagy kár, hogy a darvak a Tiszántúlon vonulnak. Szerettem volna hallani szépen krúgató hangjukat, de ahol mi jártunk, oda ritkábban vetődnek el. Pedig a Hortobágyon most is legalább százezer ilyen nagy, szürke madár tartózkodik.
Lassan búcsúznak a virágok, a katáng, az apró szulák, a gyermekláncfű. Némán ugráltak a fűben a kecskebékák, s mint minden októberben, most is hangosan brekegtek a zöld levelibékák. Szitakötők, lepkék repültek, Ica egy szép Atalanta-lepkét fényképezett le.
Több halastavat is leeresztettek, az iszapon és a sekély vízben nagyon sok madár táplálkozott. Viszonylag közel volt néhány bíbic és egy ujjas lile, ezeket én is láthattam, a többit Andris a teleszkópon át nézve sorolta. Az iszapot szondázták a sárszalonkák, a sekély vízben havasi és apró partfutók keresgéltek, sok volt a bíbic, és akadt még egy piroslábú cankó meg egy ritkán látható tavi cankó is. Repült egy fattyúszerkő és egy füsti fecske, szürke gémek és hófehér nagy kócsagok álltak az iszapon, messziről nyári ludak gágogása hallatszott. Gyönyörű volt az idő és sok a madár, mintha még mindig nyár lett volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..