A lelki üdülés helye
Fotó: Mészáros Ákos

 

A Városligeti fasor hatalmas platánokkal övezett útján egy régi nagypolgári villa aludta már egy ideje (szerencsére nem örök) álmát. Aki arrafelé sétál, mostanában több helyen is láthat egykor jobb napokat megért házakat vagy kisebb kastélyszámba menő épületeket, amelyeket éppen felújítanak. Ilyen a Ráth György-villa is, amely mélyen bent helyezkedik el a parkosított telken, s a kerítéstől nem messze a vándorló Kőrösi Csoma Sándor bronzszobra látható.
A zöldre festett, szép neoklasszicista, emeletes villa szerényen, szinte észrevétlenül várja felfedezőit, látogatóit. Ráth György (1828–1905) 1901-ben vásárolta meg az épületet, amit feleségével közösen műtárgyakkal rendezett be. Az új tulajdonos nemcsak tehetős műgyűjtő volt, hanem az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója is. A villa homlokzata eredetileg nem egészen így nézett ki, Györgyi Géza építész alakította át Ráth György kívánságai szerint. A lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál elképzelései alapján gyártották.
Férje halála után Melcsiczky Gizella az itt összegyűjtött tárgyakat ajándékba adta az Iparművészeti Múzeumnak, azzal a kikötéssel, hogy „Ráth György Múzeum név alatt együttes és oszthatatlan, nyilvános jellegű egészet képezzenek, s az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum kiegészítő részét alkossák, valamint hogy annak kezelése alatt álljanak”. A tulajdonos végrendeletét 1906 novemberében sikerült valóra váltani, és 1907. január 8-án még az uralkodó, Ferenc József császár is megtekintette a múzeumot.
„Mert a múzeum és az igazi amatőr gyűjteménye között az a fő különbség, hogy a múzeum csak őrzi a kincseit, az amatőr pedig együtt él velük. Egy ilyen váza vagy faragvány úgy hatott a méltóságos asszony kezében, mintha gyermeke volna, és éppen babusgatná, hogy hamar csöndesedjék. Ráth György pedig a szigorú apa, aki nemcsak szereti ezeket a pompás gyermekeket, hanem szemüvegén át kérlelhetetlenül kikémli azt is, ha vajjon jófélék-e” – olvashatjuk az Új Idők 1906. január 21-i számának újságcikkében.
A nemrég újra megnyitott villában A mi szecessziónk címmel láthatunk kiállítást, az éppen felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum anyagából. Majd megnézhetjük Ráth Györgyék ebédlőjét, eredeti állapotában.
A múzeum Látványtárában rengeteg századfordulós iparművészeti tárgyat mutatnak be a látogatóknak.
A Kelet varázsa cím pedig japán és kínai hatású olasz, francia, spanyol porcelánokat és kisebb fabútorokat rejt az egyik emeleti teremben. A Magyar út és a Maróti terem kiegészítésként azt tárja elénk, legalábbis néhány tárgy erejéig, hogy a századelőn miként váltotta föl idehaza szép lassan a mindent átható eklektikát a szecesszió.
A földszint legérdekesebb szobája a szecessziós ebédlő, amelynek legszebb darabja a Thék Endre bútorgyárában 1900 körül készült nagy tálalószekrény. Fából faragott elképesztő kacskaringók, mindenféle, megvalósíthatatlannak látszó ívelt formák jellemzik ezt a páratlan bútort. Drabális, mégsem tűnik annak: a lekerekítések, az elvékonyodó stilizált növényi motívumok, a finom arányok feledtetik velünk méretbeli nagyságát. A nagypolgári enteriőrben helyet kapott több különleges tárgy is, mint például az Iparművészeti Múzeum lábas órája, továbbá Rippl-Rónai József tányérjai és Vörös ruhás nő című kárpitjának másolata, melyet eredetileg gróf Andrássy Tivadar ebédlőjébe készített. Az egykori ebédlők díszei a terített asztalok voltak, csillogó üvegekkel, porcelánokkal, ezüstökkel. A pécsi Zsolnay-gyár termékei nem hiányozhattak egy ilyen gazdagon feldíszített asztalról, és persze a legjobb külföldi mesterek alkotásai sem.
A kiállítás rendezői kortárs iparművészek munkáival pótolták a hiányzó tárgyakat. Az asztalon az üvegtányérok, a kancsó és a poharak Pattantyús Gergely üvegművész révfülöpi hutájában készült alkotásai. A másik teremben, a szecessziós fogadószobában pedig Smetana Ágnes fúvott, irizált, rétegesen színezett, Rippl-Rónai ihletésére készített fantáziadús üvegedényei egészítik ki a Csók István A tavasz ébredése című festményével berendezett szobát.
A földszinten a már említett két szoba mellett található Ráth György képtára. Eredeti kép nem sok maradt már a gyűjteményből. Az 1940-es évek végéig minden rendben volt, de a Rákosi-kor nem tisztelte az egykori főigazgató akaratát. Az itt lévő tárgyakat szétszórták, és az ország különböző múzeumaiban helyezték el, a mai napig is ott találhatók. A festmények a Szépművészeti Múzeumban vannak. A képtár a jelentős itáliai és németalföldi mesterek művei okán egykor a gyűjtemény legvonzóbb s egyben legértékesebb része volt. Tiziano, Rubens, Tintoretto alkotásai is megtalálhatók voltak a kollekcióban, s Rembrandt ismert képe, a Mészárszék című szintén Ráth György tulajdona volt. A mostani tárlaton csak kevés eredeti festmény van kiállítva, a többség reprodukció.
A falon két jól megvilágított színes üvegablakpár látható, amelyek az egykori Japán kávéház telefonfülkéjének ablakai voltak. A tervrajzokat Rippl-Rónai készítette, a kivitelezést Róth Miksa műhelye, 1910 körül.
Az emeleti kiállítótérben teljesen épen, eredeti állapotában maradt meg a villa ebédlője. A Ráth házaspár vendéglátáskor használt eszközei: az étkészletek, evőeszközök, tálak, kannák, valamint a porcelánok és az ezüstök is mind művészi értékűek. „(…) nem is igen lehetett Budapesten szebben terített asztalt látni az övénél” – írta Radisics Jenő, aki Ráth egykori munkatársa volt az Iparművészeti Múzeumban.
Az ebédlő berendezését meghatározza a körbefutó, bőrbetétekkel díszített faburkolat, melybe belekomponáltak egy 1670-es évszámot viselő német szekrényt és egy angol lábas órát is. Az ebédlőszekrényt, a nagy asztalt és a bőrkárpitozású székeket Schickedanz Albert még Ráthék korábbi, Kecskeméti utcai otthonába tervezte 1879-ben, neoreneszánsz stílusban. Sajnos a szobába belépni nem lehet, csak az ajtóból csodálhatjuk meg az ebédlőt. Az óriási szőnyeg Iránból való, a XIX. század végéről.
A Magyar út címet viselő fejezet a kiállításon nem a hamis üzeneteket hordozó, bőgatyás, magyarkodó stílust akarja megmutatni; a népművészetet mint ihlető forrást kívánja a középpontba állítani. A századelőn kerül előtérbe, különösen Kós Károly által, Erdély szellemi és tárgyi-építészeti öröksége, fiatornyos templomai, faragott fejfái.
Kozma Lajosnak, Nagy Sándornak, Körösfői-Kriesch Aladárnak meghatározó élményt jelentett akkoriban az erdélyi kultúra és népművészet felfedezése. Mesék, mondák, történelmi regék éledtek újjá a művészi fantázia birodalmában. Mítoszteremtő vágyakkal repültek vissza a múltba, újrateremtve, átélve nemzeti történelmünket, dicsőségünket és tragédiáinkat. Feldolgozták a magyar eredetmondát, a hun–magyar legendát, megjelenítve Attila hun király hatalmas birodalmát s fiának, a székelység örök reménységének, Csaba királyfinak a történetét – olvashatjuk a falon magyarázatként. Toroczkai Wigand Ede bútoraiból láthatunk itt néhányat, amelyeket szintén az erdélyi népi motívumok ihlettek.
És végül essen szó a Maróti teremről, ahol egy asztalt, székeket és két ólomüvegablakot csodálhatunk meg, amelyeket Róth Miksa készített 1910-ben. Maróti Géza (1875–1941) talán kevéssé ismerős a magyar közönség számára, pedig világszerte elismert építész, szobrász, festő és iparművész volt. Jellemző magyar sors volt az övé: külföldön neves építészként tartották számon, itthon legföljebb épületszobrászként foglalkoztatták. A külföldön elkészült számos alkotása közül most csak a Mexikóvárosban megépült opera és nemzeti színház belsőépítészeti és díszítőszobrászati munkáit emeljük ki. A nézőtér színes üvegkupolája a világ legnagyobb ilyen jellegű műve volt a maga korában. A színházhoz készült terv a kilenc múzsát ábrázolja, amelyek ugyancsak Róth Miksa budapesti műhelyéből kerültek ki. Annyi más érdekes, nagyszabású munkája volt még Marótinak, hogy az egy külön cikket is megérdemelne.
Befejezésképpen olvassunk még egy idevágó részletet az Új Idők már említett, 1906-ban megjelent cikkéből: „Ráth Györgyné az államnak cedálta az egész villát, minden kincsével együtt. Az úgy marad, érintetlenül, nem múzeummá átkarolva, hanem abban a formában, amilyenben két nobilis életet szolgált. Csak a neve lesz múzeum. Különben a lelki üdülés helye lesz. Most már nagyra nőhetnek Ráth György juniperusai, rododendronjai és csemetefái: mire terebélyessé válik lombjuk s egyre több rózsa ékesíti azt a kertet: olyan eleven lesz a sírban nyugvó gazda emléke is mi közöttünk.”

(A Ráth Gyögy-villa kiállításai megtekinthetők a Városligeti fasor
12.-ben, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..