Odaadó élet a hit örömével
Fotó: news.va

 

Milyen gondolatokkal vág neki bíboros úr az irgalmasság évének?
– Nagy örömmel készülök rá, mert az irgalmasság, ahogyan azt Ferenc pápa is mindig hangsúlyozza, a keresztény életeszmény talán legfontosabb, központi vonása. A Biblia szövegéből azt látjuk, hogy az irgalmasság az igaz­ságossággal együtt Isten tulajdonságaként jelenik meg. Sőt, ez a kettő egybe is esik Istenben, akiről valljuk, hogy egyetlen, egységes és egyszerű a maga tökéletességében. Éppen ezért mi, emberek az Ő tökéletességét megpróbáljuk a magunk gondolkodása szerint tulajdonságokra bontani. Hiszen valamilyen nevet kell adnunk annak az örök élménynek, amely az embert akkor éri, amikor találkozik Istennel, akár a kinyilatkoztatásban, akár a gondviselésben vagy az üdvtörténet eseményeiben.
Az irgalmasság évében rendelkezésünkre áll a teljes keresztény hagyomány, amely utat mutat az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit illetően.
Nem pusztán a jámbor gondolkodás eredményei ezek, hanem konkrét bibliai útmutatások, sőt parancsok. A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma függelékében sorolja fel ezeket: az éhezőknek enni adni, a szomjazóknak inni adni és így tovább. Manapság az ivóvíz jelenti az egyik legnagyobb problémát. Napjainkban, amikor az ivóvízkészletek kezdenek szűkössé válni, globális feladatot jelent annak a megoldása, hogy mindenkinek jusson egészséges ivóvíz. Egyházi szervezeteink e téren is igyekeznek segítséget nyújtani, a Secours Catholique francia katolikus karitászszervezet például artézi kútfúró programot indított Észak-Afrikában. Az élelem és az ivóvíz hiányának mérséklése mellett a katolikus szervezetek ruhaadományokat gyűjtenek a nincsteleneknek, segítséget nyújtanak a lakhatással kapcsolatos gondok megoldásában, valamint részt vállalnak a hajléktalanok és a hazájukból elvándorló tömegek világméretű szociális és egészségügyi problémáinak enyhítésében. Ezzel kapcsolatban büszkén említem, mennyire odaadóan és nagy hatékonysággal dolgoznak a Katolikus Karitász munkatársai az Európát és hazánkat elért népmozgás rászorulói között.

A lelki cselekedetek közül melyekre van a legnagyobb szüksége az embernek?
– Az irgalmasság lelki cselekedetei közül a szomorúak vigasztalását, a tanácstalanok eligazítását, valamint az élőkért és a holtakért való imádkozást emelném ki. De a tudatlanok tanítása szintén igen fontos és az irgalmasság oldaláról is vizsgálható feladat. Néhány évtizeddel ezelőtt, a rendszerváltás táján azt gondolhattuk, hogy a katolikus oktatási intézmények elsősorban azért fontosak, mert kevés az olyan iskola, ahol katolikus szellemben nevelik a fiatalokat. Ez a szándék aztán találkozott az emberek érdeklődésével és bizalmával. Mára világossá vált, hogy a tisztességes emberi oktatás is az irgalmasság egyik cselekedete, amely önzetlenséget és szeretetet kíván; nem elég mechanikusan ellátni ezeket a feladatokat.
Chesterton azt mondta: a nevelésben annak tartalmától függetlenül hinni azt jelentené, hogy ne döntsük el, mi a jó, de ezt a meghatározhatatlan tartalmú örökséget adjuk át gyermekeinknek. Az oktatás és a nevelés megkívánja, hogy a társadalomnak legyen egy többé-kevésbé elfogadott világképe, értékrendje és egy olyan tudáskincse, amelyet méltónak ítél arra, hogy továbbadja a következő nemzedéknek. Láthattuk, hogy az egyházi elkötelezettség megjelent például a vidéki kis iskolák fenntartásával kapcsolatban is – ezt a kérdést pusztán anyagi szempontok alapján nem lehetett volna megoldani. A Közel-Keleten, elsősorban Iraknak a kurdok által ellenőrzött részén, illetve Jordániában, de másutt is tömegesen élnek menekülttáborokban olyan keresztény családok, amelyek az üldöztetés vagy a háború elöl menekülve kénytelenek voltak elhagyni a szülőföldjüket. Ha a gyermekeik éveken át nem jutnak hozzá az oktatáshoz, akkor egy életre hátrányba kerülnek kortársaikkal szemben. Iskoláztatásukat biztosítani az irgalmas szeretet egy igen fontos cselekedete. A Magyar Katolikus Egyház megtette az első lépéseket a Jordániában működő katolikus iskolák támogatása érdekében. A további feladatok terén nemzetközi egyházi segélyszervezetek tudnak hatékony segítséget nyújtani, ezek biztosítják azt is, hogy az adományok valóban eljussanak a rászorulókhoz. A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) segélyszervezetnek például több mint negyven projektje van a térségben. A nemzetközi szervezetekkel együttműködve sokat tesz a menekültekért a káld katolikus pátriárkátus is, magával a pátriárkával az élen.

Kik azok, akiknek leginkább szükségük van az irgalmasság cselekedeteire?
– Arctalanná és bizalmatlanná vált körülöttünk a világ. Előfordulhat, hogy nem annak van a legnagyobb szüksége a segítségre, aki az utcán pénzt kér. A valódi nélkülözés sok esetben rejtve marad, nem lép a szemünk elé. Ahhoz, hogy eljussunk a leginkább rászorulókhoz, ismerni kell az adott települést és a plébániát. Így szerezhetünk tudomást például arról, hogy a szomszéd utcában a második emeleten lakik egy néni, aki az utóbbi időben már nem tudja elhagyni a lakását, és nincs, aki bevásároljon neki. Részletekbe menő, bizalomra és szeretetre épülő ismeretekre van szükség ahhoz, hogy eljussunk a valóban segítségre szorulókhoz. E téren nagyon fontos szerep hárul a helyi karitászcsoportokra, hiszen ezek ismerik a környezetükben élő emberek helyzetét és igényeit. A diszkrét segítségnyújtásnak így lehet megtalálni a legmegfelelőbb formáit.
A szeretet szavát a külvilágtól elzárt, nyomorúságos körülmények között élő közösségekhez is el kell vinni. Ezt teszik a lelkiségi mozgalmak és az egyházmegyei karitászszervezetek. Igyekeznek eljutni a perifériára, amelyről gyakran beszél Ferenc pápa, aki arra buzdít: bátorsággal és szeretettel lépjük át azt a határt, amely elválaszt bennünket az elzárkózó, sok esetben szemérmes szegénységtől.

Gyakran halljuk, hogy a mai embert a magány gyötri a leginkább. Felvetődhet a kérdés: létezik-e valódi irgalmas adakozás jó szó nélkül?
– Az emberi szenvedés jó része lelki természetű, és a nélkülözőknek a szeretet hiányzik a legjobban. Amikor anyagi segítséget kap valaki, nagyon fontos, hogy érezze: szerető ember adja, akinek tette nem pusztán kötelességteljesítés vagy egyfajta automatizmus, hanem az irgalmas szeretetből fakad, amit Isten és a jó emberek éreznek a szükségben lévők iránt. A segítségnyújtás emberi arcát mindig kötelességünk megmutatni.

Bíboros úr milyen tapasztalatokra tett szert a karitász területén?
– Volt alkalmam személyesen is bekapcsolódni a főegyházmegyei karitász tevékenységébe. Előfordult, hogy magam is segítettem lapakolni a teherautóról az adománynak szánt cukrot és lisztet. A plébánialátogatásokon betekintek a helyi karitászcsoportok munkájába, olykor részt veszek a ruhaosztásban is. Figyelemre méltó a gyógyszerakciónk is, amely már évek óta hagyomány az egyházmegyénkben. Változó, hogy mely gyógyszereknek milyen mértékű a társadalombiztosítási támogatottságuk, és változik az is, hogy ki jogosult a közgyógyellátásra. Emiatt mindig vannak rászorulók, akiknek orvosilag igazoltan szükségük van bizonyos gyógyszerekre, de nem tudják kifizetni azokat. E helyzetek megoldásában egyházmegyei szinten, de a helyi plébániai karitászon keresztül igyekszünk segíteni.  Fontos feladatunknak tekintjük azt is, hogy együtt ünnepeljünk a rászorulókkal, és szebbé tegyük számukra az ünnepet. A hátrányos helyzetű családok gyermekeinek személyre szabott karácsonyi csomagokat állítunk össze. A karitászmunkatársak előzetes környezettanulmány alapján készítik el a gyermekek kora és érdeklődése szerint összeállított csomagokat, amelyeket a karácsony előtti napokban általában Mádl Dalma asszonnyal közösen osztunk ki a budapesti Magyar szentek templomában. Látni a gyerekek örömtől csillogó szemét semmihez sem hasonlítható boldogság. Ilyenkor, karácsony táján a karitászmunkatársak természetesen az otthonukban is felkeresik és megajándékozzák a rászorulókat. Plébániai szervezésben több helyen van melegétel-osztás is. Budapesten egyébként nagyon elevenek és jól működőek a karitászhagyományok. Ha egy-egy katasztrófa idején gyűjtést szervezünk, az adományok negyven százaléka a fővárosból érkezik.

Az idei Szent Erzsébet rózsája-díj átadásán megható volt látni a sok karitászmunkatársat. Mit tanulhatunk tőlük és a díjazottak példájából?
– A karitászmunkatársakat a szokványos mértéket meghaladó elszántság jellemzi a segíteni akarás terén. Nagy tisztelettel tekintünk arra a szeretetre, amellyel ezek az általában hatvanöt-hetvenöt év közötti emberek az energiájuk utolsó cseppjét is másoknak igyekeznek adni. Ez minket is önvizsgálatra indít, és annak a kérdésnek a megválaszolására késztet: vajon valóban odaadom-e másoknak mindazt, ami az életemből, az energiámból még rendelkezésemre áll? Példát adnak emberi jóságból. Nemegyszer előfordul, hogy ha ezek közül az emberek közül valaki időskorában leesik a lábáról, akkor megmozdul érdekében az egész plébánia, mert tudják, hogy olyasvalakiről van szó, aki sokat tett a közösségért, és minden tiszteletet, segítséget megérdemel.
S hogy miből fakad a katolikus egyház erőn felüli és sokszor határokon is átnyúló adakozása? Hitből és szeretetből. A hitet tovább kell adni, és a szeretet cselekedeteiben a hit mutatkozik meg, amely átalakítja az embert, és képessé teszi arra, hogy az Isten iránti szeretettől vezérelve a többi ember felé forduljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..