„Nyújtsd ki a kezed…!”

A városi sportcsarnok épphogy be tudta fogadni a több mint háromezer résztvevőt. Felcsendültek a hangok; a gitárok, hegedűk húrjai, a dobok és a szintetizátorbillentyűk mozgásba lendültek – Flack Ferenc és közössége, a Betánia zenészeinek, énekeseinek köszönhetően. A teret betöltő lüktetésbe kapcsolódva a sokaság egy szívvel lélekkel dicsőítette Istent. Majd elcsendesült a terem, hogy Varga László kaposvári plébános tanítására figyeljen.   „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem…” (Jelenések könyve 3,20). Kinyitjuk- e szívünk ajtaját Jézus Krisztusnak? Hagyjuk-e, hogy belépjen és megérintsen, gyógyítson betegségeinkből, vakságainkból? Tudatosítsuk a lelki vakság különféle fajtáit: hátha egyiket-másikat felismerjük magunkban. Első az ősbűn: hogy olyanok leszünk, mint Isten. Módszeresen saját képünkre akarjuk formálni a környezetünket. Gyógyszere istengyermekségünk átélése lehet, amely sokkal nagyobb örömet jelent, mint önmagunk istenítése. – A halhatatlanság illúziójában is sokan szenvednek: örök értéket tulajdonítanak a birtokukban lévő dolgoknak.

Ha lehull szemünkről a hályog, megláthatjuk, egyedül Istené mindenünk, tőle kaptuk ideig való használatra, s az önátadásban köszönhetjük meg. – További vakságunk, hogy azt képzeljük, urai tudunk lenni minden helyzetnek. Még szerencse, hogy nem így van, hogy nem csupán rajtunk múlik minden. Az Úr helyrehozhatja hibáinkat, ha elismerjük úrnak, keressük akaratát. – Sokan az önálló életvezetés rabjai. Az életre, mint egy nagy áruházra tekintenek, ahol pillanatnyi tetszésük szeint válogathatnak. Ám életünk Isten tulajdona. – Gyakran a hiúság csapdájába esünk: a magunk igazát keressük, hajtogatjuk. Pedig emberi szinten csak vélemények léteznek. Krisztus az Igazság, az ő fényében fogunk tisztán látni. – Álmainkat is szeretjük bálványozni, „mártíromságunk” szobra előtt tömjénezünk. Jézus vezet el minket az igazi áldozatvállalás szabadságába.

– Aztán vannak a hamis bizonyosságban vergődők, akik a mennyiségi jámborságukban bíznak… – Aki gazdagnak tartja magát, aki úgy gondolja, nincs szüksége Istenre, valójában ragaszkodik vakságaihoz, szegénységeihez. Isteni gazdagságot kap, aki újjászületik a Szentlélekben. Fehér ruhát mezítelenségére, szégyellt önmagára – amelyet annyira nem szerethetőnek gondol. Fehér ruhát: a kicsinységünkből, a gyengeségünkből való megváltottságunk tudatát; a feltámadás hitének örömét. Adjunk időt Istennek és testvéreinknek; fogadjuk el, hogy egymásra vagyunk utalva a kölcsönös szeretetben! – biztatott Varga László atya. A szentségimádás után az Élővíz közösség Szomjazom című előadásában egy valóságos megtéréstörténetet játszott el. A főszereplő lány elkerül a nagyvárosi forgatagba; inni, drogozni kezd, zajos társaságokban múlatja az időt, s egyre jobban szétzilálódik az élete. Újra és újra hallja a gyengülő hangot: Szomjazom… Mígnem a szívében megszólal a miatyánk. Elkezdi mondani, pedig addig senki nem tanította rá. Az ebédszünet után Josip Loncar horvát előadó a találkozó jeligéjét elemezte. „Nyújtsd ki a kezed…!”(Lk 6,10). Jézus meggyógyítja az elszáradt kezű embert egy szombaton. Elgondolkodhatunk: vajon miért voltak dühösek a farizeusok a szombati „munkavégzés" miatt? Valójában arra voltak irigyek, hogy Jézus tudott gyógyítani. És Jézus mit akart megmutatni a gyógyításával? Talán istenségének hatalmát? Azt is, de még inkább az emberségét. Megmutatni nekünk, mit jelent embernek lenni. Jót tenni. Örülni annak, hogy jó történik a másik emberrel. Ha valaki tudja, hogy nem képes meggyógyítani egy beteget, legalább ahhoz kellene odavinnie, aki képes orvosolni a bajt. Ez az emberi gesztus, az egyszerű szeretet megélése, továbbadása. Jézus nyilvános működésének rövid két-három évében erre tanította tanítványait. Figyelmes volt, jól ismerve az övéit, egészen személyesen tudott bánni velük. „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!" – hagyja ránk testamentumában. Hozzá hasonlóan embernek kell lennünk. S ha már mi nem adhatunk üdvösséget senkinek, oda kell vinnünk őket ahhoz, aki ezt megteheti, aki kigyógyíthat megkötözöttségeinkből, bajainkból, bűneink következményeiből.

Csukjuk be szemünket, s kinyílik szívünk, meglátjuk: most is itt jár közöttünk a sorokban, és valakiket megérint – imádkozott Josip testvér, lassan sorolni kezdte, milyen próféciákat kapott. Ki milyen betegségből, fájdalomból, félelemből szabadult meg azokban a pillanatokban. Az imádság végén valóban sokan tettek tanúságot: többek között migrén, gerincfájdalom, lelki sérülés, nyakmerevség, térdbaleset miatti sántítás elmúlásáról. A horvát előadó azt is hangsúlyozta, fontos Istennek átengedni magunkat, az ő akaratára hagyatkozni, irgalmasságát kérni. Ugyanakkor a szenvedést nem mindig veszi el Isten, valakitől elfogadja azt a rokonai, környezete iránt felajánlott áldozatként. Megengedi, hogy bekapcsolódjunk a Megváltás művébe, s ehhez külön kegyelemként örömet, békességet ad.

A szentmisét Zselepszky Fábián karmelita szerzetes pap mutatta be közel harminc paptársával együtt. Az ünnep előestéjén az isteni irgalmasságról beszélt. Isten elhatározta, hogy a bűnből kiszabadítja az emberiséget. Isten örök szeretettel elhatározott tervét, az irgalmasságot még az angyalok sem érthetik. Uram, irgalmazz! – kiáltja a bűnbánó, és megbocsátás a válasz akkor is, ha hatalmas a vétek. Míg a legkisebb bűnt elkövető is kárhozatra juthat a bűnbánat nélkül. Legyünk irgalmasok hát mi is embertársainkkal. Hozzuk az Úr elé a házasságunkat, a családi széthúzásokat, gyűlölködéseket! A szentmisében megújul a Golgota áldozata, ott vagyunk az utolsó vacsora asztalánál, majd a keresztfa tövében, s mondjuk a jobb latorral : Jézus, emlékezz meg rólam! – Valljuk meg: szükségem van rád, Jézus! S halk dal indult útjára: „Jöjj közel hát, ölelj most át, szükségem van rád!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..