Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma arról az apostoli útról szeretnék beszélni, amelyet az elmúlt napokban Mianmarba és Bangladesbe tettem. Isten nagy ajándéka volt ez, és köszönetet mondok neki mindenért, különösen a találkozásokért, amelyekben részem lehetett. Ismételten szeretném kifejezni hálámat a két ország vezetőinek és püspökeinek az egész előkészítő munkáért, valamint a megtisztelő fogadtatásért, amelyben nekem és munkatársaimnak részünk volt. Nagy „köszönömöt” szeretnék mondani a burmai és bangladesi embereknek, akik erős hitről és mély szeretetről tettek tanúbizonyságot: köszönöm!
Ez volt az első alkalom, hogy Péter egyik utóda meglátogatja Mianmart, és erre nem sokkal azután került sor, hogy eme ország és a Szentszék között diplomáciai kapcsolat létesült.
Ebben az esetben is Krisztus és az Egyház közelségét kívántam kifejezni egy olyan néphez, amely sokat szenvedett a konfliktusoktól és elnyomásoktól, most pedig fokozatosan a szabadság és a béke új korszaka felé halad. Olyan nép ez, amelyben a buddhista vallás erősen meggyökerezett a maga lelki és erkölcsi elveivel, és ahol a keresztények kicsiny nyájként és Isten országa kovászaként vannak jelen. Örömömre szolgált, hogy megerősíthettem a hitben és közösségben ezt az élő és buzgó Egyházat az ország püspökeivel való találkozón és a két eucharisztikus ünneplésen. Az első misére a Rangun város központjában található sportpályán került sor. Az aznapi evangélium arra emlékeztetett, hogy a Jézusban való hit miatti üldözés megszokott dolog Jézus tanítványai számára, tanúságtételre ad alkalmat, ugyanakkor „egy hajszál sem vész el fejünkről” (vö. Lk 21,12–19). A mianmari látogatás utolsó programjaként a második misét a fiatalokkal mutattuk be: a remény jele és Szűz Mária különleges ajándéka volt ez a Máriának szentelt székesegyházban. A fiatalok örömtől sugárzó arcában Ázsia jövőjét láttam: azt a jövőt, amely nem azoké lesz, akik fegyvereket gyártanak, hanem azoké, akik testvéri együttélést építgetnek. Szintén a remény jegyében áldottam meg tizenhat templomnak, a papnevelő intézetnek és a nunciatúrának az alapkövét: összesen tizennyolcat!
A katolikus közösségen kívül találkozhattam a mianmari hatóságokkal, bátorítottam az ország megbékélésre irányuló erőfeszítéseit, és azt kívántam, hogy kivétel nélkül a nemzetet alkotó összes népcsoport együtt tudjon működni ebben a folyamatban egymás tiszteletben tartása mellett. Ebben a szellemben akartam találkozni az országban jelen lévő vallási közösségek képviselőivel. A buddhista szerzetesek legfőbb tanácsának külön is kifejeztem az Egyház nagyrabecsülését ősi spirituális hagyományuk iránt, továbbá azt a bizakodást, hogy a keresztények és buddhisták együtt segíteni tudják az embereket abban, hogy szeressék Istent és embertársaikat, elutasítsanak minden erőszakot, és a rosszal a jót állítsák szembe.
Elhagyva Mianmart Bangladesbe utaztam, ahol először kifejeztem tiszteletemet a függetlenségi harc vértanúi és a „nemzet atyja” iránt. Banglades lakossága túlnyomó többségében muszlim vallású, ezért látogatásom – Boldog VI. Pál pápa és Szent II. János Pál pápa nyomdokain – újabb, a kereszténység és az iszlám közötti tisztelet és párbeszéd érdekében tett lépést jelentett.
Az ország vezetőit emlékeztettem arra, hogy a Szentszék kezdettől fogva támogatta a bangladesi népnek azt a szándékát, hogy független nemzet legyen, valamint azt az igényét, hogy a vallásszabadság mindig védelmet élvezzen. Külön is ki akartam fejezni szolidaritásunkat Bangladessel a rohingja menekültek megsegítése érdekében végzett elkötelezett munkájában, a rohingják ugyanis tömegével érkeztek az ország földjére, ahol a népsűrűség már amúgy is az egyik legmagasabb a világon.
A Dakka egyik történelmi parkjában bemutatott misét tizenhat pap felszentelése gazdagította, ez volt az utazás egyik legjelentősebb és legörömtelibb eseménye. Bangladesben ugyanis, miként Mianmarban és a többi dél-ázsiai országban, hála Istennek, van elég hivatás, ami élő közösségeket jelez, ahol meg lehet hallani az Úrnak az ő követésére hívó szavát. Osztoztam ebben az örömben Banglades püspökeivel, és biztattam áldozatos munkájukat, amelyet a családok, a szegények, az oktatás, a társadalmi párbeszéd és béke érdekében végeznek. Osztoztam ebben az örömben sok pappal, az országban működő sok megszentelt nővel és férfival, illetve a papnövendékekkel, a novíciákkal és novíciusokkal, akikben az ottani Egyház hajtásait láttam.
Dakkában egy intenzív vallásközi és ökumenikus találkozón vettünk részt, amely alkalmat adott arra, hogy hangsúlyozzam a szív nyitottságát mint a találkozás, a békés egymás mellett élés és a béke kultúrájának alapját. Azután meglátogattam a Teréz Anya Házat, ahol a szent megszállt, amikor a városban tartózkodott, és amely sok árváról és fogyatékkal élőről gondoskodik. Ott a nővérek – karizmájuknak megfelelően – mindennap szentségimádást tartanak, és szolgálják a szegény, szenvedő Krisztust. Mindig, de mindig ott van az arcukon a mosoly: nővérek, akik sokat imádkoznak, akik szolgálják a szenvedőket, és szüntelenül mosolyognak. Gyönyörű tanúságtétel! Hálásan köszönöm ezeknek a nővérkéknek!
Az utolsó program a bangladesi fiatalokkal való találkozó volt, tele tanúságtétellel, énekkel és tánccal. Gyönyörűen táncolnak a bangladesiek! Jól tudnak táncolni. Ez az ünnepség megmutatta az abba a kultúrába befogadott evangélium örömét; azt az örömet, amelynek eredeténél számtalan misszionáriusnak, számtalan katekétának és keresztény szülőnek az áldozata van. A találkozón muszlim és más vallásokhoz tartozó fiatalok is részt vettek: a remény jele ez Bangladesnek, Ázsiának és az egész világnak. Köszönöm.
Ferenc pápa felhívása az általános kihallgatás végén:
Gondolataim most Jeruzsálemre irányulnak. Nem tudom elhallgatni, hogy nagyon nyugtalanít a helyzet, amely az utóbbi napokban ott kialakult, és sürgető felhívást fogalmazok meg annak érdekében, hogy mindenki tartsa tiszteletben a város status quóját, az ENSZ erre vonatkozó határozatainak megfelelően.
Jeruzsálem egyedülálló város, szent a zsidók, a keresztények és a muszlimok szemében, tisztelik benne az említett vallások szent helyeit, és különleges hivatása van a béke szempontjából.
Kérem az Urat, hogy sikerüljön megőrizni és megerősíteni ezt az identitást a Szentföld, a Közel-Kelet és az egész világ javára, valamint hogy a bölcsesség és okosság érvényesüljön annak elkerülése érdekében, hogy újabb feszültségforrások keletkezzenek az amúgy is már számos és kegyetlen konfliktussal feldúlt világban.
Fordította: Tőzsér Endre SP
