Nincs kegyelem

A halálos áldozatok számát a történészek negyvenhat és százharmincegy közé teszik – a legfiatalabb mindössze tízéves volt –, és rengetegen megsebesültek.
A film szerkezetileg két részre osztható. Az egyikben történészek elemzik a korabeli hazai és nemzetközi politikai helyzetet, illetve az egykori túlélők idézik fel a rettenetet, amit átéltek a gyilkos fegyverek eldördülését követően. Elhangzik, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati nemzetek szavakban kemény hangon ítélték el az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverését, de a katonai beavatkozás azzal a veszéllyel járt volna, hogy az egész emberiség elpusztul. Ezért az amerikai és a nyugat-európai kormányok kényszerűen és felelősségteljesen döntöttek, amikor elvetették a fegyveres intervenciót, a kisebbik rosszat választva. Felvetődik persze a kérdés, hogy ilyen kontextusban megfelelő-e ez a kifejezés, hiszen a forradalmat követő megtorlás több száz ember életét oltotta ki, több ezerre tehető a börtönbüntetésre ítéltek száma, és százötvenezren emigráltak Nyugatra. Az Istentől eltávolodó káoszvilágban gyakoriak az ehhez hasonló, súlyos és feloldhatatlan lelkiismereti gyötrelmeket okozó választások. A megszólalók elemzéseiből az is egyértelmű, hogy a szovjetek által hatalomra ültetett Kádár Jánost nem fogadta el vezetőnek a magyar nép. 1956 decemberére kettős hatalom alakult ki az országban az akkori szovjet vezetés maximális támogatását a háta mögött tudó Kádár és az általa vezetett hithű kommunistákból, ávósokból, kalandorokból álló karhatalmista erők, illetve az ő személyére és az idegen megszállásra határozottan nemet mondó munkástanácsok és az azokat támogató tömegek között.
A mozi másik része játékfilmes eszközökkel, egyénített szereplők sorsán keresztül mutatja be az eseményeket. A Salgótarján melletti kis faluban élő fuvaros Pityu és felesége, Bözsi, egyetlen gyermekük, Kispityu és szerelme, Terus, a letartóztatott férje kiszabadításáért csecsemőkorú kisfiával az ávósok székházába is bemerészkedő asszony, az ifjú szerelmespár, Istvánka és Annuska, valamint a fiatal orvos házaspár mind-mind kidolgozott karakterek, s mindannyian különbözőképpen élik meg a történteket. Matúz egy-egy villanással, hatásos hangulati elemekkel érzékelteti, hogy a helyzet robbanásig feszült. Az ifjú szerelmesek összebújva sétálnak az esti utcán, a hangulat már-már idilli, de mielőtt túlságosan eltöltené szívünket a békesség, fegyveres járőrök tűnnek fel, katonákkal teli kocsi érkezik. A rendszer ellen lázadó munkásokat a karhatalmisták durván taszigálják le egy épület pincéjébe, ahol már több, kezét a feje fölött tartó, a pribékeknek kiszolgáltatott fogoly szorong a szűk helyen. Az ávósnő szelíden, negédes hangon beszélget a férjét kereső fiatalasszonnyal, hogy aztán egyetlen ezredmásodperc alatt kitörjön belőle a brutalitás: irgalmat nem ismerő erővel veri a gyermekes anyát. Ez a film egyik legmegrázóbb jelenete: a kamera közelről mutatja a csecsemő arcát, ahogyan a kisdedek ösztönös kíváncsiságával fedezi fel a világot, miközben a szülei életveszélyben vannak. Amikor az ávósnő őrjöngeni kezd, az anya pedig magatehetetlenül fekszik a padlón, a titkárnő magához szorítja a gyermeket, védelmezőn óvja, nem törődve a következményekkel, csak azt nézi, hogy ez a kiszolgáltatott kis lény oltalomra szorul.
A filmben élesen elválnak egymástól a rendszer ellen küzdők vagy az azt csupán szükségszerűségből elfogadók és a hatalom emberei. Nincs közöttük átjárás. A forradalom és szabadságharc leverését közvetlenül követő időben a hatalomba idegen segítséggel visszatérőket a bosszúvágy és a gyűlölet mozgatja. Az említett ávósnő a fiát vesztette el a harcokban, ezért nem ismer kíméletet. A helyi karhatalmisták vezetője, Kispityu (akit a rendező valószínűleg a hírhedt Darázs Istvánról mintázott), a fasiszta csőcselék és a haladó erők közötti élet-halál harcról beszél. Talán ő a legkidolgozottabb jellem a filmben. Lepereg róla apja figyelmeztetése: „Csak azt ne hidd, édes fiam, hogy azért, mert itt vannak az oroszok, meg fegyvereitek vannak, igazatok van.” Ugyanígy mélyen vallásos anyja kérése is: „Ne fordulj el egészen az Istentől, édes fiam!” Kispityu gyermekként ministrált, de felnőttként kiábrándult az Istenből, amikor a felesége meghalt a szülésben. A kommunista eszmék rabja lett, annak legszélsőségesebb, a forradalmi terrort szó szerint tűzzel-vassal végrehajtó, irgalmat nem ismerő pribékjévé.
Gyönyörű és bizonyára sokak vitáját kiváltó a film befejezése. Kispityu kedvesének, a keresztet mindig a nyakában hordó és a hitet megélő Terkának kisfia születik. A vajúdó asszony feje fölött a falon ott a kereszt. A szerelmespár fiútagja meghal a sortűzben, csakúgy, mint az orvos. A sortűzre ő adta ki a parancsot, az orvost a saját kezével lőtte keresztül. Az Úr végtelen irgalma mutatkozik meg itt. Szinte önkéntelenül vetődik fel bennünk a kérdés: De hol marad Isten igazsága? Eszünkbe juthat azonban Jézus parancsa az ellenségszeretetről, merthogy a mennyei Atya „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Mt 5,43–45). Végiggondolhatjuk azt is, hogy 1956 után együtt éltünk itt, és élünk még ma is, az egykori gyilkosokkal és leszármazottaikkal. A kommunista bűnösök e világi büntetése elmaradt, de azt, hogy mi játszódott le az elmúlt hatvan évben a Kispityuk és az ávósnők lelkében, nem tudhatjuk. Az ítélkezés az Úr dolga. A miénk pedig az emlékezés és a lélekben való megújulás. Hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg az 1956-os forradalom erőszakos leverését követő borzalmak.

(Nincs kegyelem. Dokumentum-játékfilm, 98 perc, 2016. Írta és rendezte: Matúz Gábor. Főbb szereplők: Törőcsik Mari, Kubik Anna, Ráckevei Anna, Györgyi Anna, Gáspár Tibor, Nyakó Júlia, Szakács Tibor, Kántor-Müller Zsófia, Libor Laura, Dér Mária. Kiadja és forgalmazza: Közép-európai Média Intézet Kft.)