„Nem félek, mindenre fel vagyok készülve”

Paptestvérünket szeminaristaként ismertem meg mint elöljáró, majd útjaink különböző feladataink miatt elváltak. 2001-ben folytatódott és mélyült el paptestvéri barátságunk, amikor betegségem miatt családi házunkba költöztem, s ő plébánosként az utódom lett. Ami a legnagyobb volt benne, az a paptestvéri szeretet és gondoskodás. Az első pillanattól kezdve a papi közösségéhez tartozónak érezhettem magam. Mindig meghívott a liturgikus és kulturális eseményekre, a Don Bosco Iskola ünnepi alkalmaira, és a templombúcsú ünnepén liturgikus témájú előadásokra kért fel. Nagy örömet jelentett számomra, hogy kérte, végezzem én a vasárnap reggeli misét, és amikor ez már nem volt lehetséges számomra, a gyóntatás volt a feladatom.

Milyen volt Antal atya? Hivatását mélyen átélő, igazán jó pap. A liturgia végzése számára maga volt az élet. Különösen sokat jelentett neki az Isten háza, Urunk lakhelye. Álljon itt egy részlet úrnapján megjelent írásából. Beszámolt Ferenc pápának az utolsó vacsora termében bemutatott miséjéről, majd így zárta a cikket: „Számunkra az utolsó vacsora terme a templom, a mi templomunk. Minden alkalommal úgy lépjünk be a kapuján, hogy éljen lelkünkben az imádás az Úr valóságos jelenléte iránt az Oltáriszentségben, a kellő tisztelet a megszentelt hely felé, az összetartozás és a testvéri szeretet minden ember iránt, és legfőképpen a kiengesztelődés lelkülete, mely alkalmassá tesz bennünket is az Evangélium hiteles hirdetésére Krisztus lelkületével.”

Fontosnak érezte, hogy a plébánia bekapcsolódjon az egyetemes egyház életébe. Szinte mindig megbeszéltük az aktuális kérdéseket, és ezeket a híveknek is tudtára adta. Sokszor meglátogatott, s ugyanezt tette első pénteken minden idős hívével, és a súlyos betegekkel a kórházban is. Szavai bátorítóak voltak.


Számos lelkigyakorlatot vezetett mind papok, mind pedig a hívek számára, és sokak lel ki vezetője volt. Beszédeivel is vezetni kívánta a rábízottakat. Az élet tapasztalatából indult ki, s egy-két mondattal a kinyilatkoztatás világára utalva rámutatott a kegyelem általi gazdag lehetőségeinkre. Plébániánk heti levelének utolsó számában ő írta az elmélkedést Isten ítélete címmel. A kinyilatkoztatás néhány mondata után ebben az írásában fogalmazta meg a hívő ember feladatát: „Mennyivel értékhordozóbb lehetne életünk, ha ítéleteink bennünk is a szeretet kinyilatkoztatását munkálnák” – fogalmazott.

Nagyon hiányosak az itt leírt szavak, mondatok, hiszen mindazok, akik ismerték, nagyon sokat kaptak tőle. Még a műtőben is megállapították, milyen jóságos az arca, és milyen nyugodtan fogadja a rá váró nagy beavatkozást. Az altatóorvos Antal atya kérését már nem tudta teljesíteni: nem ébresztette fel. De a túlparton az a Jó Pásztor várta, aki meghívta, szolgálatra és tanúságtételre küldte őt.

Az örök világosság fényeskedjék neki, mivel kegyes vagy, Urunk!

(Az elhunyt lelkiüdvéért augusztus 16-án 10 órakor az albertfalvi Szent Mihály-templomban mutatnak be engesztelő szentmisét. Hollai Antal atya temetése 13.30 órakor lesz a rákoskeresztúri Új Köztemetőben.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..