Nem erődítmény, hanem mindenkit befogadó sátor
Fotó: Vatican News

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Az Apostolok cselekedeteinek könyve elbeszéli, hogy Szent Pált, a Jézussal való átalakító találkozás után, Barnabás közvetítésének köszönhetően befogadja a jeruzsálemi egyház, és Pál elkezdi hirdetni Krisztust. Némelyek ellenségessége miatt azonban arra kényszerül, hogy Tarsusba, szülővárosába költözzön, ahol Barnabás utoléri, hogy bevonja őt Isten szavának hosszú útjába. Az Apostolok cselekedeteinek könyve, melyet ezekben a katekézisekben magyarázunk, mondhatjuk, hogy Isten szava hosszú útjának könyve: Isten szavát hirdetni kell, mindenütt hirdetni kell.
Az út egy erős üldöztetés után kezdődik (vö. ApCsel 11,19); ez azonban, ahelyett hogy beszüntette volna az evangelizálást, kedvező alkalmat teremtett annak a területnek a kiszélesítésére, ahová Isten szavának jó magját vethetik. A keresztények nem ijednek meg. Menekülniük kell, de Isten szavával együtt menekülnek, és így terjesztik Isten szavát szinte mindenütt. Pál és Barnabás először a szíriai Antiochiába érkezik, és egy egész éven át ott marad, hogy tanítson, és segítse a közösséget meggyökerezni. A zsidó közösségnek, a zsidóknak hirdették Isten szavát. Antiochia így a missziós tevékenység központjává válik, annak a prédikációnak köszönhetően, amellyel a két evangelizátor – Pál és Barnabás – megérintette a hívők szívét, akiket itt, Antiochiában hívnak először „keresztényeknek” (vö. ApCsel 11,26).
Így az Apostolok cselekedeteinek könyvéből feltárul az Egyház természete: az Egyház nem erődítmény, hanem egy sátor, mely képes bővíteni terét (vö. Iz 54,2) és befogadni mindenkit. Az Egyház vagy „kifelé haladó”, vagy nem egyház; vagy úton van, folyamatosan bővítve terét, hogy mindenki beléphessen, vagy nem egyház. „Nyitott ajtajú Egyház” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás 46), mindig nyitott ajtókkal. Amikor zárt kapujú templomot látok itt, ebben a városban, vagy amikor ilyet láttam a másik egyházmegyében, ahonnan jöttem, ez rossz jel. A templomok kapuinak mindig nyitva kell állniuk, mert ez jelképe annak, milyen az Egyház: mindig nyitott. Az Egyháznak „mindig az Atya nyitott házának kell lennie. […] Így ha valaki a Lélek indítását akarja követni, és Istent keresve közeledik, ne egy zárt kapu ridegségével találja magát szembe.” (Uo. 47)
Viszont ez az újdonság, a nyitott kapuk… Kik előtt? A pogányok előtt! Az apostolok ugyanis a zsidóknak prédikáltak, de a pogányok is jöttek kopogtatni az Egyház kapuján! Viszont ez az újdonság, a pogányok előtt nyitott kapuk újdonsága felettébb élénk vitát vált ki. Egyes zsidók azt állítják, hogy az üdvözüléshez először körülmetélés útján zsidóvá kell válni, aztán pedig meg kell keresztelkedni. Azt mondják: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek” (ApCsel 15,1), vagyis később nem keresztelkedhetnek meg. Először a zsidó szertartás, aztán a keresztség: ez volt az álláspontjuk. És az ügy rendezése érdekében Pál és Barnabás megbeszélést folytat az apostoloknak és a jeruzsálemi véneknek a tanácsával, és sor kerül arra, amit az Egyház története első zsinatának tartanak, a jeruzsálemi zsinatra vagy gyűlésre, amelyre Pál a Galatáknak írt levélben utal (Gal 2,1–10).
Egy igen kényes teológiai, lelkiségi és fegyelmi kérdést vitatnak meg, ez pedig a Krisztusban való hit és a mózesi törvény megtartása közötti kapcsolat. A gyűlésen döntő jelentőségűek Péternek és Jakabnak, az Anyaegyház „oszlopainak” beszédei (vö. ApCsel 15,7–21; Gal 2,9). Ők azt javasolják, hogy ne kényszerítsék a körülmetélést a pogányokra, hanem csak arra kérjék őket, hogy utasítsák el a bálványimádást és annak minden formáját. A megbeszélésből megszületik az általános út, és ezt a döntést az Antiochiába küldött úgynevezett apostoli levéllel megerősítették.
A jeruzsálemi gyűlés fontos szempontokat ad nekünk, megvilágítja, hogyan kezeljük a különbségeket és keressük „az igazságot szeretetben” (Ef 4,15). Emlékeztet bennünket, hogy a konfliktusok megoldásának egyházi módszere a figyelmes és türelmes meghallgatásra épülő párbeszéden, valamint a Lélek fényében végzett megkülönböztetésen alapul. A Lélek ugyanis az, aki segít feloldani a bezárkózásokat és a feszültségeket, és aki működik a szívekben, hogy – az igazságban és a jóban – elérjék az egységet. Ez a szöveg segít megértenünk a szinodalitást. Érdekes, ahogyan a levelet írják. Az apostolok így kezdik: „A Szentlélek és mi úgy döntöttünk, hogy…” Ez a szinodalitás tulajdonsága: a Szentlélek jelenléte, különben az nem szinodalitás, hanem társalgó, parlament, valami más…
Kérjük az Urat, hogy minden keresztényben, különösen a püspökökben és a papokban erősítse meg az egység iránti vágyat és a közösségért vállalt felelősséget! Segítsen megélnünk a párbeszédet, a meghallgatást és a találkozást testvéreinkkel a hitben, és a távoliakkal, hogy megízleljük és megmutassuk az Egyház termékenységét, hiszen az Egyháznak mindenkor sokgyermekes „boldog édesanyának” kell lennie (vö. Zsolt 113,9)!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..