Folyton ugyanazon vitatkoztok a pároddal?

Fotó: Pexels.com

 

Némely pároknál az anyagiak, másoknál a szülők vagy esetleg valamilyen fel­adat elvégzése az a téma, ami újra meg újra vitára ad okot a házasfelek között. Ilyen állandósult nézeteltérés szinte minden házasságban előfordul.
Hiába tudjuk, hogy már ezerszer megfutottuk ugyanazokat a köröket, és a múltkor sem jutottunk előbbre, mégis újra meg újra vitába keveredünk egymással, utána pedig marad a rossz szájíz. Érezzük, hogy jó volna kilépni ebből, jó volna, ha soha többé nem vesznénk össze ugyanazon, de nem látjuk, miként lehetne kitörni ebből a körből.
Az Aleteia katolikus portál egyik szerzőjének a Jézus-ima vált be: „Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.”
A magyarországi katolikus hívek számára nem ismeretlen ez az ima. Sőt, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán e témában rendezett konferenciák sikere arról tanúskodik, hogy a népszerűsége töretlen.
Az Amerikai Egyesült Államokban nemrég Robert Barron püspök a Word on Fire missziós médiaszolgálat adásában a hívek figyelmébe ajánlotta A zarándok elbeszélései című könyvet, amely idehaza is sokakkal ismertette meg ezt a keleti keresztény imát.
A zarándok a szüntelen imára szólító páli intelemnek igyekszik eleget tenni a Jézus-ima ismétlésével, az Aleteia szerzője – egy, a weboldalra rendszeresen író feleség – pedig vissza-visszatérő házassági konfliktusai során hívja segítségül. Többször is elmondja magában, hol a saját nevét szőve bele, hol pedig a férjéét. Máskor kettejükért könyörög: „Könyörülj rajtunk, bűnösökön!” Azt tapasztalta, hogy az ima hatására szertefoszlik a haragja. Igaz, előfordul, hogy nem azonnal vagy nem teljesen. Időnként el kell vonulni és meditálni az ima szavain, az Úr segítségét kérni magunkért, a másikért, a gyerekeinkért.
A Jézus-ima ilyesféle személyre szabott ismétlése nem csodafegyver, de talán másoknak is segíthet kimozdulni a nehéz helyzetből. Ahelyett, hogy dühösen fortyognánk magunkban, inkább imádkozzunk a másikért. Ezzel magunk vesszük át a kezdeményezést, s egy új, jobb irányba kormányozzuk a házasságunkat és a családunkat – biztat az Aleteia.
Avilai Szent Teréz szerint az ima a szeretet cselekedete. Ezt éli át a feleség, aki a férjéért imádkozik. Érzi, hogy növekszik benne a szeretet a másik iránt, amikor nevét beleszövi az imába. S azzal, hogy Isten irgalmát kéri a maga és a férje számára, elismeri azt is, hogy mind a ketten bűnösök, és nagy szükségük van az Úr segítségére.

Forrás: Aleteia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .