Nem csak négy évre szóló közösség

A kollégium épülete 1994 óta működik egyházi kollégiumként, négy emeleten, harminchárom szobában. Az itt lakók rendelkezésére áll egy szép kápolna a nap huszonnégy órájában. A tornateremben különféle sportok (kosárlabda, foci, röplabda, aerobic stb.) űzhetők. A kápolna és a tornaterem mellett könyvtár, két tanulószoba, számítógépterem, társalgó és az udvaron biciklitároló segíti a lakókat.
„Közös ünnepeken (Szent Gellért-nap, Szent Imre-nap, karácsony és ballagás), és a mindennapokban is nagy gondot fordítunk az itt lakók lelki életére” – mondja Pálfai Zoltán atya, aki 2003 óta a kollégium igazgatója. – Kezdetektől kialakult az a rend, amelynek keretében egy szemeszterben az itt lakóknak egy hétvégés lelkigyakorlatot kell végeznie, amit a kollégium megajánl. Több lehetőségből lehet választani. Idén egy egész éves, személyesen kísért lelkigyakorlat is választható volt.

Szakmai műhelyeink is vannak (például tánc, borászat, irodalom, masszázs, etika, előadás, fotó stb.), amelyek lehetőséget adnak arra, hogy némi jártasságot szerezzünk a kultúra különféle területein – folytatja az igazgató, aki szintén a kollégiumban lakik, s így mindig rendelkezésre áll az itt lakók számára, személyesen ismer mindenkit, segíti a diákokat az aktuális döntések meghozatalában, vagy éppen az egyéni imaélet elmélyítésében.
A kollégiumi programkínálat az intézmény honlapján olvashatók alapján igen változatos: havonta egyszer rekollekciós (csendes) estét, máskor előadásokat, filmvetítéseket tartanak, s „a csütörtök esti póker már beletartozik a fiúk heti rutinjába”, gyakran szerveznek bulikat is (vadnyugati buli, nosztalgiaparti), de a hely szelleméhez híven fokozott figyelem irányul a lakók lelki és szellemi épülésére, és nem mellesleg az it lakók ügyelnek az igényes, tiszta környezetre is.

Pálfai Zoltán lapunknak elmondta, hogy év közben a kollégiumi életre rányomja bélyegét az új egyetemi struktúra (3+2 éves rendszer) sűrű időbeosztása, de a diákok érdeklődése a hit dolgai iránt a feszített tempó mellett is töretlen. Célunk, hogy elmélyítsük azt a lelkiséget, amivel a diákok hozzánk érkeznek. Ebben szegedi, Szeged környéki papok, szerzetesek (például a hódmezővásárhelyi domonkos nővérek) segítenek.
Tizenöt év elegendő idő arra, hogy beinduljon az öregdiák-találkozók sora. Ezekre az alkalmakra szívesen jönnek el az egykori lakók az ország különféle pontjairól, s határon túlról is, találkozni, beszélgetni.
Bagyánszky Mária biológus, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa tíz év távlatából emlékezik a kollégiumi évekre. A szakmai műhelyek mellett nagy élményt jelentettek a közös konyhai alkalmak, ahol saját készítésű finomságaival bárki vendégül láthatta a többieket. A kollégiumi évek alatt mély barátságok szövődtek, a mostani baráti köröm is itt alakult ki. A kollégium meghatározó élmény, biztos pont volt az életünkben, ugyanakkor nagy szabadságot éltünk meg itt.

Telek András Kiskunmajsa közelében, Csólyospáloson, egy tanyán él feleségével és négy gyermekével (Máté tizenkettő, Andris tíz-, Jancsi nyolc-, Peti pedig hatéves). Német nyelvet és etikát tanít a kiskunmajsai gimnáziumban. Ezenkívül a faluban néptáncot oktat, valamint akolitusként egyházi teendőket is ellát. „Szegedi tanulmányaim idején alakult (kicsit talán általunk is) a Szent Imre Kollégium; a Sík Sándor Piarista Kollégium már működött akkor, de nem tudta az igényeket kielégíteni, annál is inkább, mert csak fiúkollégium. Gyulay püspök úr áldásával és támogatásával Kondé Lajos atya irányításával berendeztük a kollégiumi épületet, és 1994 szeptemberétől „alapító tagként én is elfoglalhattam helyemet a 106-os szobában” – emlékezik Telek András a nem is oly távoli múltra. – Csak egy évig voltam lakója a kollégiumnak (a következő évben ösztöndíjjal Heidelbergben tanultam, majd megnősültem), de rengeteg élménnyel gazdagodtam, és mindig örömmel térek vissza az öregszentimrés találkozókra. A műhelymunkák, közös táncolások, zenélések, kirándulások, a közös szentmisék tapasztalata mind azt erősítették bennem, hogy a katolikus közösség valóban egy nagy család, amelyben mindegyikünk figyel a másikra, felelősséggel tartozik érte és gazdagodik általa. Azt hiszem, itt tanultam meg, hogy nekem nem nagy dolgokban, hanem a közvetlen környezetemben kell gondolkodnom, hatnom. Ezt teszem most itt, Csólyospáloson és Kiskunmajsán is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..