Fotó: Lambert Attila
A könnyező Szűzanya novénájának – vagyis kilencedének – keretében bemutatott szertartást a Szent Miklós-exkatedrálisban tartották, amely kétszáznyolcvanhét éven át Magyarország főtemploma volt, amikor az esztergomi érsekség kényszerből oda tette át székhelyét.
Az ünnepélyes magyar nyelvű szentmisére délelőtt fél tizenkettőtől került sor. A liturgiára a templommal szembeni érsekségről vonult át az asszisztencia, a kispapok és a koncelebráló atyák sora, valamint Veres András püspök és vendéglátója, Orosch János nagyszombati érsek. Az exkatedrálisban a padokat és az oldalhajót is megtöltő hívek a szentmise kezdetén a nagyszombati könnyező Szűzanyához énekeltek, így kérlelve őt a refrénben: „Nagyszombat Asszonya, könnyező Szűzanya, segítsd nemzeted!” Ezt követően a főpapok és a papság a kegykép előtt térdelve énekelte el a Loretói litániát, amely után – a teljes búcsú elnyerésének egyik feltételeként – mindenki a Szentatya szándékára imádkozott. Ezt követően Orosch János érsek magyar nyelven köszöntötte az MKPK elnökét, a megjelent paptestvéreket, a magyar nagykövetség képviselőjét és minden jelenlévőt. Az érsek röviden szólt a Nagyszombatban, 1710-ben pusztító pestisjárványban tett fogadalomról és Mária csodálatos közbenjárásáról, amelynek köszönhetően egyik napról a másikra megszűnt a súlyos járvány a városban. Hozzátette: „Ebben az évben a szentmise központi témájaként Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli levelének egyik legszemélyesebb fejezetét emelik ki, amelynek címe: A szeretet a házasságban. Első pillanatban azt gondolhatnánk: Mi újat lehet még mondani a szeretetről, annyit hallottunk róla? Ám ha olvasni kezdjük a Szentatya sorait, megdöbbenünk, milyen új mélységek felé vezet. Miközben témái Szent Pál Szeretethimnusza nyomán a házasság más-más tulajdonságait érintik, csodálatos tükröt tart elénk, amely nagyon sokat segíthet házastársi és emberi kapcsolataink elmélyítésében, megújításában.”
Veres András püspök, a szentmise főcelebránsa és szónoka homíliáját Ady Endre egyik versének idézésével kezdte: „Szeretném, hogyha szeretnének / S lennék valakié, / Lennék valakié!” Hozzátette, nincs ember a földön, aki ne érezne úgy, mint a költő. Azért él bennünk ez a vágy, mert a szeretet létünk természetéhez tartozik. Utóbb így folytatta: „A szeretet természeténél fogva vágyódik az elköteleződésre, és semmiféle áldozattól nem riad vissza. Sőt, aki szeret, az éppen azzal akarja bizonyítani a szeretetét, hogy kérés nélkül, önként is szívesen vállal még több áldozatot a szeretett személyért. Ahol hiányzik az elköteleződés és az áldozatvállalás készsége, ott bizony meggyengült vagy már teljesen megszűnt a szeretet. Sajnos a bűn következtében az ember szeretete sérülékeny, hiányos, gyakran nem állhatatos, nem hűséges. Szükség van Isten segítségére, arra, hogy az emberi szeretet hiányosságait az ő kegyelme pótolja. Az önmaga cselekedeteire reflektáló ember olykor maga is ráébred, hol vannak szeretetének gyengeségei és hiányosságai. De jó szándékú emberek, szülők, nagyszülők, testvérek és barátok is segítik a fiatal házaspárokat, és saját jó vagy rossz tapasztalataik alapján útmutatást adnak a házasság kezdetén járó pároknak. Különösen a házasságkötés közvetlenül megelőző és követő időkben szinte az elviselhetetlenségig elhalmozzák a fiatalokat jó tanácsaikkal az emberek. Ferenc pápa az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításában Szent Pál Szeretethimnuszát veszi alapul, amikor a házasságra készülők, illetve a házasságban élők számára az igaz szeretet természetéről ad tanítást. Teszi ezt azért, mert véleménye szerint a boldog házasság és családi élet alapja egyedül a szeretet lehet, amelyet azonban a kinyilatkoztatás fényében kell megismernünk, mert sok torzulásával találkozhatunk a mindennapokban, pedig korunkban minden feltétel adott lenne ahhoz, hogy a férfiak és a nők igaz szerelemből, szabadon kössenek házasságot. Senki sem gondolja, hogy könnyű a bűntől megtépázott emberi élet, de azt igen, hogy Isten boldogságra teremtette az embert, s azért rendelte számára a házasságot és a családot, hogy abban meg is találja a neki szánt boldog élet ajándékát. Ennek feltétele azonban, hogy a Jézus által neki mutatott utat kövesse. Értelemszerűen a hívők életéből sem hiányoznak a nehézségek és a küzdelmek, de Isten erejében képesek szembeszállni a nehézségekkel, és Isten irgalma új emberré formálja őket.”
Az áldozást követően, de még a záróáldás előtt került sor a Szent Erzsébet díj átadására, amelyet Orosch János, a jelenlegi nagyszombati érsek még a volt Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye segédpüspökeként hozott létre azzal a céllal, hogy minden esztendőben néhány olyan személynek adományozza, aki kiemelkedő karitatív tevékenységet végez, különös módon gondját viseli a szenvedőknek, vagy rendkívül hűen áll az Egyház szolgálatában. Idén Lohner Róbert, a komáromi plébánia és Redeck Mihály, a bajcsi plébánia híve vehette át az elismerést sok éven át tartó szolgálatáért.
A püspöki áldást követően az exkatedrálisban felhangzott a pápai himnusz, majd nemzetünk ősi néphimnusza, a Boldogasszony anyánk. Amikor a szentmise véget ért, a hívek közül sokan az oltár felé indultak, hogy a csodatévő kegykép előtt imádkozzanak a világért, a hazáért, nemzetünkért és ki-ki saját családjáért.
