Nagyszerű felelősség

Fotó: Lambert Attila

A klímakutatás rendkívül összetett tudomány, hiszen az éghajlat vizsgálata mellett társadalmi, gazdasági, szociális, politikai területe is van.
– Kezdetben úgy véltük, hogy az éghajlatváltozás meteorológiai kérdés, modelleztük a Föld atmoszféráját, klímáját, különböző fizikai rendszerekkel való kapcsolatát. Később azonban rájöttünk, hogy ez nem elegendő, a megoldáshoz arra van szükség, hogy átalakuljon az energiarendszerünk. Semmi gond, majd felfedezünk új technológiákat, amelyekkel semlegesítjük a károsakat, gondoltuk. Napjainkra azonban felismertük, hogy sajnos még ez sem elég. Sokkal jobban meg kell értenünk a társadalmi rendszereket. Gyakorlatilag egy olyan, hatalmas változásra van szükségünk, mint az ipari forradalom idején volt. Hogyan tudjuk ezt megvalósítani, elindítani tudatosan, de nem erőszakos, hanem békés úton?

Mire gondol, amikor új technológiákat említ?
– Sokáig abban a tévhitben éltünk, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos problémákat könnyen megoldhatjuk csupán technológiai alapon, például azzal, hogy a nagy szénerőműveket megújuló energiaforrásokkal helyettesítjük, és főleg erre alapozzuk az elektromosáram-termelést. Ám nyilvánvalóan technológiai váltás szükséges a közlekedés terén is; az olajalapú közlekedési eszközök helyett például elektromos járművek gyártására kell átállnunk. Mindez azonban még kevés.
Ezek a változások nagyon drágák, nehéz nagy léptékben bevezetni őket. Emiatt rendkívül lényeges az energiahatékonyság is. Sokkal messzebbre vezet tehát ez a kérdés. Ha alaposan megvizsgáljuk az éghajlatváltozás problematikáját, azt látjuk, hogy a gondok gyökere az emberi túlfogyasztás, az, hogy az egész gazdasági rendszer a folyamatosan növekvő fogyasztásra épül. 2008-ban bekövetkezett egy pénzügyi válság, de egészen bizonyos, hogy további, gazdasági, társadalmi, környezeti válságok robbannak majd ki.

Mondana néhány konkrétumot e válságokkal kapcsolatban?
– A Föld erőforrásai egy bizonyos lélekszámú népességet egy bizonyos életszínvonalon tudnak eltartani. Sokáig azt gondoltuk, hogy a túlnépesedés a probléma, és azért kell küzdenünk, hogy ne növekedjen a bolygó lakossága. Mostanra azonban világossá vált, hogy nem ez a legfőbb gond, hiszen a Föld népessége viszonylag hamar stabilizálódni fog. Számos országban drasztikusan csökkent a születések száma. A fejlett világban már inkább az ad okot az aggodalomra, hogy túl kevés gyermek születik. A probléma valójában az, hogy egyre többet fogyasztunk, és ez előbb-utóbb oda vezet, hogy elfogynak az erőforrásaink, amelyek végesek. Vannak persze megújuló erőforrások is, mint például a Nap vagy a szél energiája, ami végső soron ugyan­az, hiszen a Nap energiájából lesz a szélenergia. Más energiák viszont nem fognak megújulni. Százmillió évnek, sőt még annál is többnek kellene eltelnie, mire ugyanannyi olajunk lenne, mint napjainkban. Ugyanez igaz a szén- és a különböző érckészleteinkre, vagy például a higanyra is. Mivel ezek az energiaforrások nem újulnak meg, nem szabadna többet használnunk belőlük, ha azt szeretnénk, hogy az emberiség további évezredekig éljen még ezen a Földön, civilizált körülmények között.
Egy gazdaság fejlettségének mutatója ma a GDP, az egy főre jutó bruttó hazai termék. Megfelelő alternatíva lehet a fenntartható fejlődés elmélete?
A fenntartható fejlődés elve szerint nekünk csak olyan mértékben szabadna fejlődnünk, ami nem veszélyezteti a következő generációk fejlődését, azt, hogy majd ők is ugyan­olyan vagy esetleg magasabb szinten élhessenek, mint mi. Tévedés, ha azt gondoljuk, attól boldogabb, fejlettebb egy társadalom, ha folyamatosan növekszik a GDP-je. Ez azonban nagyon rossz mérőszám. Vegyünk példának okáért két országból két családot. Az egyiknél az édesanya otthon marad a gyerekeivel, ezt nem méri a GDP. A másikban azt mondja az édesanya, hogy jobb, ha elmegy dolgozni. Felfogad valakit, és fizet neki azért, hogy vigyázzon a gyerekekre, vagy beadja őket egy bölcsődébe, ami szintén fizetős. A GDP ettől megnő, hiszen nemcsak az édesanya fizetése számít bele, hanem az is, amit a gyerekek ellátásáért fizet. A GDP ugyan jóval nagyobb a második esetben, de biztos, hogy ezzel jobban járt a társadalom?

Tudományos előrejelzések szerint fennáll a veszélye annak, hogy a Föld egyes területein néhány évtizeden belül száraz­ság és vízhiány lesz, a felmelegedés miatt elolvadnak a jéghegyek és a gleccserek, ezért egész országok tűnhetnek el a Föld színéről. Mennyire reálisak Ön szerint ezek a tragikus előrejelzések?
– Bizonyos félelmek mindenképpen reálisak. Az, hogy néhány évtizeden belül több ország eltűnik a Föld színéről, sajnos valószínű. Két dolgot kell vizsgálnunk azzal kapcsolatban, hogy egyes területeken lehetetlenné válik az élet. Az egyik, hogy milyen erősek lesznek az éghajlatváltozás helyi hatásai, a másik, hogy mennyire képesek az ott élők alkalmazkodni ehhez. A Közel-Keleten most is vannak olyan területek, amelyek rettenetesen forrók és szárazak, idén már 52 fokot is mértek lakott területen. Ugyanakkor az olajországoknak rengeteg pénzük van, ezért képesek alkalmazkodni ehhez a helyzethez: légkondicionált ingatlanokban élnek, importálják az élelmiszert, erőművekkel só­ta­la­nít­ják a tenger vizét, hogy locsolhassák a mangóültetvényeket és a pálma­sorokat. Afrika nagyobbik részén viszont akár csak egyetlen aszályos év is elegendő ahhoz, hogy az emberek rákényszerüljenek az elköltözésre. Az éghajlatváltozás a legszegényebb területeket érinti a leginkább, akkor is, ha a hatások fizikai értelemben nem ott a legerősebbek. Nagyon lényeges, hogy mindez Ferenc pápa környezetvédelemmel foglalkozó enciklikájába is bekerült, hiszen ez a jelenség tovább mélyíti a gazdagok és a szegények közötti különbséget.

Ez viszont előbb-utóbb könnyen társadalmi robbanáshoz vezethet…
– Sajnos szinte bizonyos, hogy ez bekövetkezik. Társadalmi problémák jelentkeznek majd akkor is, amikor nem használunk többé olajat. Jelenleg a Föld néhány országa az olajból származó bevételeiből mesterségesen tart fenn luxus életszínvonalat, ahelyett, hogy inkább többet költene értelmes, jövőépítő célokra, más gazdasági tevékenységek fejlesztésére. Eddig erre nem volt szükségük…

Hogyan lehetne enyhíteni ezeket a jelenleg megoldhatatlannak látszó válságokat?
– Hála Istennek a fejlett társadalmak egyre inkább felismerik, hogy ez így nem mehet tovább. De most már lépni is kellene. Tavaly óta forradalmi változások történtek, amelyekre azelőtt szinte senki gondolni sem mert volna. A folyamat Ferenc pápa már említett, környezetvédelemről szóló enciklikájával kezdődött. Aztán megszülettek az ENSZ fenntartható fejlődéssel kapcsolatos céljai, melyek mellé odaállt gyakorlatilag az egész világ. Az év végén pedig százötven államfő utazott el a francia fővárosba arra a konferenciára, amelynek végén megszületett a párizsi klímaegyezmény. Idén áprilisban az első lehetséges alkalommal százhetvennégy ország vezetője írta alá ezt a megállapodást, amelyet Magyarország az elsők között iktatott törvénybe. Néhány nappal ez­előtt az Amerikai Egyesült Államok és Kína is ratifikálta a nemzetközi klímapolitikai egyezményt.
Megvan tehát az esélyünk arra, hogy sok szempontból jobb világot hozhassunk létre. Ez most utópiának hangzik, de valamennyi ENSZ-tagország elfogadta a fenntartható fejlődési célokat, amelyek jó részében javulást lehetne elérni, ha az éghajlatváltozás megoldása során azokat a megoldásokat választanánk, amelyek a problémát a gyökereinél kezelik, és nem csupán a felszínen.

A Biblia szerint a teremtő Isten azt mondta az első emberpárnak, hogy hajtsa uralma alá a Földet. Egyesek ezt úgy értelmezik, hogy ezzel a bolygónk kizsákmányolására is lehetőséget adott. Hogyan vélekedik erről?
– Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az értelmezés nem állja meg a helyét. Ha uralomról van is szó, annak felelősségteljes uralomnak kell lennie. Az vitathatatlan, hogy mi vagyunk a Föld urai, és gyakran a természeti folyamatok és változások irányítói is. Ám a Jóisten arra is felhívja a figyelmünket, hogy egy hatalmas rendszer picinyke részei vagyunk csupán, és ezért a hatalmunkat alázattal és felelősséggel kell gyakorolnunk.

Beszélgetésünkben többször is szóba került Ferenc pápa környezetvédelemmel foglalkozó enciklikája…
– A közelmúltban Budapesten tartották a Nemnövekedés Hét elnevezésű rendezvényt. Annak a nagyon fontos tudományágnak a képviselői találkoztak, amely többek között azzal is foglalkozik, hogyan lehet egy olyan gazdasági rendszert létrehozni, amelyben úgy élünk jobban, hogy nem vásárolunk állandóan, olyan dolgokat is, amelyekre nincs szükségünk.
Németországban például szigorúan szabályozzák, csökkentik a munka­időt, hogy ne álljon elő az a helyzet, ami az Egyesült Államokban, ahol az ember először pénzkereső, majd pénzköltő gépként működik: a kevés szabadidejében boldogságot vásárol magának intenzíven. Ha az ember nem keres olyan sokat, de több a szabadideje, akkor sokkal jobban fókuszál a szabadidő minőségi eltöltésére.

Ön hívő katolikus, hét gyermek édesanyja. Hogyan mutatkozik meg ez a hivatásában?
– Azt szeretném, hogy a világ a rengeteg válság ellenére is jó irányban fejlődjön, és a gyerekeimnek szebb életük lehessen. Ezen munkálkodom a magam területén. Egy szülő másként viszonyul a tudományához, másképp értékeli a dolgokat, és másképp alakítja a jövőt, mint az, akinek nincs gyermeke. Hívő tudósként pedig átérzem annak nagyszerűségét, hogy felelősséggel tartozom a jövőnek is.