„Nagyra értékeljük a magyarok segítségét”

A Katolikus Karitász a nemzetközi karitászhálózat tagjaként azonnal bekapcsolódott az áldozatok megsegítésébe. A több éven keresztül tartó munka néhány nappal ezelőtt fejeződött be. Harold Anthony Perera gallei megyés püspök adta át a Srí Lanka-i Halpathotában azokat a házakat, amelyek egy ötéves programsorozat utolsó részeként épültek fel. A püspök köszöntőjében kiemelte: „A magyar önkéntesek közvetlenül a katasztrófa után érkeztek az egyházmegyébe, a kezdeti humanitárius segélyezési időszak végeztével olyan programokat támogattak, amelyek hosszú távon segítenek a családoknak és a közösségeknek." A rövid ünnepség után a püspök körbejárt, és minden épületet megáldott. A családok nagy örömmel vették át a kulcsokat a magyar és Srí Lanka-i zászlódíszbe öltöztetett kicsiny falucskában.

„Közel négyszázmillió forintot gyűjtöttek össze a szökőár áldozatainak megsegítésére a magyar katolikusok" – mondta tudósítónknak Écsy Gábor országos karitászigazgató. „Hatalmas összeg ez, amely alátámasztja azt, hogy az emberek segítenek, ha nagy a baj, egyben bizonyítja, hogy a médiának jelentős szerepe van az emberek életében. Ekkora összeg csakis azért gyűlhetett össze, mert az eseményeket követő napokban szinte csak ezzel foglalkozott a televízió és az újságok. Feltehetően mindez azért történt így, mert a karácsonyi időszakra sokan utaztak Európából Délkelet-Ázsiába, és közülük többen váltak a szökőár áldozataivá. A karitász tiszteletben tartja az adományozók szándékát, és a támogatást arra használja fel, amire azt adták. Amikor az árvizek következtében magyar családok kerültek bajba, mi is kaptunk külföldi segítséget. Szükség esetén segítenünk kell a határokon túl, azonban elsősorban a hazánkban élő rászorulókat támogatjuk, bár ez ritkán kerül a médiafigyelem középpontjába.”

A karitász Srí Lankán végzett munkájáról rendszeresen beszámolt a katolikus sajtó, lapunkban is több tudósítás jelent meg erről az elmúlt években. A katasztrófát követően rövid időn belül önkéntesek utaztak Srí Lankára, akik lelki és orvosi segítséget nyújtottak az áldozatoknak, helyben vásárolt élelmiszerből csomagokat osztottak, és sátrakat is szállítottak a helyszínre a fedél nélkül maradottak számára. Ez volt az azonnali humanitárius segítés időszaka. 2005 elején két hónapon keresztül összesen húsz önkéntes segített a szigetországban.

Az újjáépítés során sok nehézség adódott. A helyi hatóságok nem tették lehetővé, hogy a part mentén épüljenek újjá a házak, a szárazföld belsejében, valóságos dzsungelben jelölték ki azokat a területeket, ahová áttelepítették az embereket. Senki sem örül annak, hogy megszokott faluja helyett egy olyan „lakótelepre” kell költöznie, ahol nem ismeri a szomszédokat; ahol a házak megépültek, de hiányzik a víz, és sok helyen késik a villanyvezeték kiépítése. Mindez az európai ember tempójához képest ott lényegesen lassabban, körülményesebben történt meg, ez azonban kevéssé zavarta az érintett családokat. Három helyszínen épültek a karitász házai, összesen hetvenegy család lakik magyar adományból készült épületben.

A Caritas Internationalis tagszervezeteinek munkáját a helyi, nemzeti karitász koordinálta, így hatékonyabb volt a segítség. A magyar karitász két telket is vásárolt, ahol egy másik ország karitászszervezete épített összesen hatvanhét házat. Moratuwában száz fiúgyermek számára épült fel a Szent Imre Kollégium, Kaleganában pedig negyven leány számára a Szent Erzsébet Kollégium. Ez utóbbit a Srí Lanka-i alapítású Szent Angyalok nővérek szerzetesrend működteti, és már két esztendeje átadta Nagy Károly, a korábbi országos karitászigazgató. Most, az újjáépítési programsorozat lezáró ünnepségén a nővérek – nagy örömükre – egy Szent Erzsébet-szobrot kaptak ajándékba a magyar karitászmunkatársaktól.

A Srí Lanka-i egyház lelkipásztori munkájához is kapott segítséget. Vasárnaponként felkerekednek a katolikus családok, és gyakran több órát utaznak azért, hogy a legközelebbi templomba eljussanak. Ők az összlakosság mintegy nyolc százalékát teszik ki. A szentmise után a gyerekek a plébániaépületbe mennek, ahol az itt szokásos úgynevezett vasárnapi iskolán vesznek részt, amely a hitoktatás egyetlen lehetősége. Másfél évig háromszáz, a katasztrófa által érintett gyermek számára tette lehetővé a Katolikus Karitász, hogy ott lehessenek a vasárnapi iskolában. Halpathota településen a gallei egyházmegye lelkigyakorlatos és népfőiskolai központot létesített, amelynek egyik tanterme magyar támogatásból készült.

Raja Perera atya, aki a gallei püspökségen a Katolikus Karitász programjaival foglalkozott, röviden így foglalta össze gondolatait a záróünnepségen: „Külön öröm számomra, hogy a magyarok kollégiumot is építettek, és azt Szent Erzsébetről neveztük el. Itt olyan lányok élnek, akiknek a családja érintett volt a cunamiban. Most nagyon boldogok, hogy rendezett körülmények között laknak, jó iskolába járnak, kiváló nevelésben részesülnek. Bizonyos szempontból szigorú környezetben, de mindez abban a reményben, hogy amikor a lányok felnőnek, akkor saját lábukra tudnak állni, szakmát szereznek maguknak, és el tudnak helyezkedni. Az itt tanuló lányok nagy többsége jó tanulmányi eredménnyel zárta a félévet. Osztályelsők vagy második legjobbak lettek a korosztályukban. Negyven-negyvenöt fős osztályban legjobbnak lenni nem kis teljesítmény. Különösen úgy, hogy ezek a gyerekek traumatikus élményeken mentek keresztül, és a cunami után is nehéz körülmények között élte.

Átadtuk a magyar katolikusok adományaiból épült házakat is. A házakba beköltöző emberek és az összes többi megsegített rászoruló nevében szeretném hálás köszönetemet kifejezni a magyar karitásznak és mindenkinek, aki segített. Magyarország Európában van. Biztos vannak emberek, akik jobb életszínvonalon élnek, mint itt sokan. Tudom, hogy nem minden magyar ember gazdag – mégis, amijük volt az embereknek, abból adtak, hogy nekünk segítsenek. Egyszerűen azért, mert meg akarták osztani azt, amijük volt. Ez Árpád-házi Szent Erzsébet érdemeit gyarapítja, aki gondoskodó anyja volt a magyarországi szegényeknek. Nagyon nagyra értékeljük a magyarok segítségét, imáinkban megemlékezünk róluk. Különösen itt, ebben a kollégiumban, ahol mindennap van szentmise, és minden alkalommal imádkozunk azokért, akiknek az adományaiból felépülhetett ez az otthon. A magyarokról mindennap megemlékezünk, és mindennap imádkozunk értük. Azt szeretnénk, ha ez a kapcsolat megmaradna. Tudom, hogy a cunamival kapcsolatos projektek lezárultak, de örülnénk neki, ha visszalátogatnának hozzánk, még akkor is, ha nem lesznek további közös projektjeink.”

Écsy Gábor atya beszélgetésünk végén beszámolt a Srí Lanka-i programok statisztikai adatairól is. Ezek szerint huszonegy önkéntes dolgozott hosszabb-rövidebb ideig a károsultak között. Hetvenegy családi ház, két kollégium (száznegyven gyermek részére), egy tanterem épült fel. Az adományok hét százalékát használták fel azonnali humanitárius segélyezésre, nyolcvankét százalékát az építkezésekre, négy százalékát a vasárnapi iskola támogatására. A lebonyolítási költségekre mindössze hét százalékot költöttek, amely megfelel a nagy nemzetközi segélyszervezetek normáinak.