Nagymaros, avagy a tanúságtevők öröme

„Állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2) – ezzel a mottóval hirdették meg a május 25-én megtartott rendezvényt, amelynek ismét az evangelizáció állt a középpontjában. A tavaly tavaszi találkozó témája még önmagunk evangelizációja volt, ősszel már a közvetlen környezet felé fordulás lehetőségeit mérlegelték a résztvevők, a mostani rendezvény pedig a tágabb környezet, sőt az egész világ evangelizációjával foglalkozott.

A tanúságtevő magatartás legfontosabb ismérveit Pál Ferenc vázolta fel előadásában. A mentálhigiénés szakemberként is ismert népszerű pap szerint mindennek az az alapja, hogy én magam otthon vagyok-e Istennél, bensőséges, meghitt viszonyt élek-e meg a teremtőmmel. Ennek az otthonosan kialakított, kényelmes helyzetnek a biztonságát és nyugalmát azonban ott kell hagynunk, ha el akarunk jutni a másik emberhez. Nem arra kell felkészülnünk, hogy mit tegyünk, mit mondjunk majd, ha meghallgatjuk a másikat, hanem azt kell keresnünk, hogyan érthetjük meg őt. Hangolódjunk rá a világára, tegyük kölcsönössé a kapcsolatot! Ha már nekem is kezd fájni, ami őt szorítja, ha már én is viszek valamit abból a teherből, amely az ő vállait nyomja, akkor jó úton járok. Ez azonban távol áll a világban oly sokat emlegetett sikertől. Éppen ellenkezőleg, ilyenkor személyes kudarcként, vereségként élem meg a helyzetet. Beleütközöm saját korlátaimba, és én is ott találom magam, ahol a másik van. Ebből a mélyből Istenhez mint erőforrásomhoz fordulva tudok példát adni a nehézségekkel küzdőnek, megmutatva, hogy a bajban is van mit tenni. Megszólíthatom az embert mindenekfelett szerető Istent. Az önfeledt Istenre hagyatkozásban pedig eltölt a béke, és megértem: Krisztushoz tartozni öröm, nem pedig feladat. Ez az önfeledtség áthatja az életem, és továbbvisz a kereszténnyé válás útján.


A találkozó ünnepi pillanata volt, amikor a templomkertben fogadták Don Bosco Magyarországon zarándoklatot járó ereklyéjét és az azt kísérő szalézi közösséget, melynek fiatal önkéntesei egy pantomimjátékban mutatták meg rendalapítójuk iránti tiszteletüket.

A hagyományoknak megfelelően késő délelőtt kezdődtek el a fakultációk. Pál Ferenc a hozzá forduló érdeklődők kérdéseire válaszolt, a templomban Kerényi Lajos atyával találkozhattak az Isten-keresők. A férfi szerzetesrendek képviselői a Duna-parton beszélgettek a misszióról, és a női rendek tagjaival is alkalom nyílt a személyes találkozásra. Az altemplomban csendes szentségimádást tartottak, a plébániakertben pedig Don Bosco velünk él címmel a szalézi rend tagjai fogadták az érdeklődőket. Rengetegen vettek részt a különböző kiscsoportos beszélgetéseken, és sokan éltek a szentgyónás lehetőségével is. A nagymarosi kálvárián Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes, Várnai Péter és Somogyi Sándor plébános vallottak hitükről, és adtak mélyről fakadó, személyes válaszokat a hozzájuk intézett kérdésekre.

Idén közel ötszáz gyermek élvezhette a közösség örömét, és ismerhette meg az egyház vidám arcát a Gyerekmaroson. A hagyományos játék és beszélgetés mellett a kicsik szentségimádáson is részt vettek.

A találkozó végén Seregély István nyugalmazott egri érsek számos paptestvérrel együtt mutatott be szentmisét. „Azok az emberek, akik felfelé mennek, előreviszik az egész emberiséget” – fogalmazott szentbeszédében a főpásztor. Ha az evangéliumot akarjuk hirdetni, annak tudatában induljunk útnak, hogy az életünk nem lesz könnyebb, de biztosak lehetünk abban, hogy nem rontottuk el. Ez az út a teljesség felé, az új ég és az új föld birodalmába vezet – búcsúzott a találkozó résztvevőitől az öröm és bizonyosság üzentét közvetítő érsek. A szentmisét az ötszáz gyerek bevonulása és a többezernyi jelenlévő közös éneke zárta.

Fotó: Trauttwein Éva