Na, milyen is Afrika?

Elsősorban az olajnak köszönhetően ez Afrika leggazdagabb állama, itt az egy főre jutó GDP (bruttó nemzeti össztermék) hatezer dollár. (Csak összehasonlításképpen: Magyarország esetében ugyanez a mutató megközelíti a tizenhatezer dollárt.) Ruandában és Burundiban körülbelül har­mad­akkora területen él ugyanannyi ember, mint a Kárpát-medencében. Ha a szigeteket nem számítjuk, Afrika legkisebb és legszegényebb országa Gambia – az egy főre jutó GDP itt ötszáz dollár. A statisztikák ugyanakkor nem tesznek említést a kontinens belsejében megbúvó Wakandáról. Nem csoda, hiszen erről a világtól elzárt kicsiny királyságról mindeddig azt gondolták, hogy csak néhány szerény körülmények között élő nomád lakja. De mint az Ryan Coogler filmjéből kiderül, Wakanda mérhetetlenül gazdag, sőt, ez az ország a világ legfejlettebb állama.
Sokan talán azt gondolták, hogy a Marvel-univerzum alkotói ezentúl már csak a meglévő lapokat fogják keverni, ám a Fekete Párduc megjelenésével kiderült, hogy lehet még újítani. A filmben tulajdonképpen csak a helyszín és a szereplők különböznek az eddigiektől – vagyis szinte minden. Gyakorlatilag csak fekete karaktereket láthatunk, a történet pedig nagyrészt Afrikában játszódik. Wakanda az egyedül itt megtalálható vibránium nevű anyagban rejlő lehetőségeket kihasználva alakította ki csúcstechnológiai iparát. Arra azonban mindig ügyelt, hogy titkáról ne tudjanak a kívülállók. Az ifjú T’Challa király, a Fekete Párduc (Chadwick Boseman) sem kíván ezen változtatni. Egy trónkövetelő, Erik Killmonger (Michael B. Jordan) feltűnése azonban nem csak az ország békéjét dúlja fel. Ő ugyanis elhatározza, hogy Wakanda erejével és tudásával felszabadítja a Föld fekete lakóit.
A Fekete Párduc egy átlagos szuperhősfilm. Látványos, története egyszerű, itt-ott némi humor is felbukkan benne, vagyis képes két órára lekötni a kikapcsolódni vágyó nézőt. Egy idő után azonban úgy érezhetjük, hogy sztereotípiák sokasága elevenedett meg a filmvásznon, nyakon öntve némi fantasy-szósszal.
A wakan­daiak úgy néznek ki, ahogyan egy átlagos, Afrikában sohasem járt ember elképzeli: ruházatuk hiányos, ékszereik egzotikusak. Fegyverzetük a lándzsa, a bunkósbot vagy az íj, csak ezek ebben az esetben a vibrániumnak köszönhetően sokkal hatékonyabbak. A wakandaiak viselkedése is olyan, mint ahogyan azt egy amerikai vagy egy európai gondolja több ezer kilométer távolságból. Az egyik jelenetben például a Wakandába érkezett FBI-ügynököt (Martin Freeman) a szó szoros értelmében leugatják az állatbőrbe bújt harcosok. A sztereotípiák halmozásának persze az is lehet a célja, hogy lebontsa az előítéleteket. Sajnos azonban jól tudjuk – akár más filmekből is –, hogy milyen állapotok uralkodnak manapság Afrikában: gyarmati örökség szülte törzsi-etnikai konfliktusok, népirtások, éhezés és harcoló gyerekek. Ebből a szempontból érdekes, hogy a film nem arról szól, miként küzd egymással szerte a világon a két rivális. A Fekete Párduc készítői egy motívumban ugyanis hűek maradtak a helyszínhez: Afrika modern kori történelméhez igazodva egy polgárháború történetét mesélik el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..