Múltidéző megújulás

A történet folytatásához egy kis időutazást kell tennünk a múltba. A századforduló idején Buják és környéke legnagyobb birtokosa gróf Pappenheim Siegfriedné gróf Károlyi Erzsébet volt. A nemesi család a XX. század viharaiban sem veszítette el a bujáki erdőhöz és a Tours-i Szent Márton-templomhoz fűződő kötelékét. A Pappenheim család Olaszországban élő leszármazottja, a ma már nyolcvanas éveiben járó Sybil Mola, mindenki kedves Sybil nénije rendszeresen hazajáró vendége a településnek. Marti József plébános atyához tavaly januárban írt levelében ezt olvashatjuk:

„Kedves és Tisztelt József Atya! Örömmel hallom, hogy azon gondolkozik, hogy kedves templomunk tornyát visszahelyezze régi szépségébe.

Mindig zavart minket ez az idegennek tetsző tornyocska, amiről én nem tudom, ki volt az elrendezője.

Nagyanyám, Pappenheim Siegfriedné Károlyi Erzsébet még tudta, hogy egykor egy szép barokk torony trónolt templomunk felett…”


Lám, ami a hivatalok, levéltárak fiókjaiban rejtve maradhat, az egy család emlékezetében, a nagymama és unokája felejthetetlen beszélgetéseiben túl tudja élni a századok viszontagságait.

Nem sokkal később Marti József atya a Gondviselő kegyelméből az Esterházy-levéltárban rátalált az 1754-es templomépítés dokumentumaira, köztük az eredeti homlokzat akvarelljére is. Az egykori terveken kora barokk templomsüveg emelkedik az istenháza fölé.

Így idén tavasszal kezdetét vehette a toronysüveg cseréje az eredeti minta szerint. A munkálatok végeztével október 6-án Beer Miklós váci megyés püspök a barokk toronysisak helyreállítása, a templomtorony és a főhomlokzat felújítása alkalmából megáldotta és felszentelte a templom új toronykeresztjét és gömbjét. Az ünnepen megcsodálhattuk a bujáki népviselet különleges szépségét és azt a hitet, amellyel a hívők közössége népesíti be Isten hajlékát. A hitet és az összefogást, amely eredményessé tette az erőfeszítéseket. A szentmise keretében Beer Miklós püspök két embernek személyesen köszönte meg a Váci egyházmegyéért végzett önzetlen, áldozatos munkáját. Pro Dioecesi-emlékplakettet vehetett át Lencsés Zsolt festőművész és Karaba Tamás építészmérnök, Nógrád megye főépítésze.

A következő héten az időjárás is kedvezett a bujákiaknak. Szerdán délelőtt negyed órára minden tekintet az ég felé fordult. Elérkezett a történelmi esemény. A toronysisak elemelkedett a földtől, és lassan beemelték a helyére. Egy pillanatra megállt az idő, és elkezdődött egy újabb évszázados történet. A templomra rákerült a korona. Hálás szívvel emlékezünk erre a nem mindennapi eseményre, s mi is továbbmeséljük azt gyermekeinknek, unokáinknak…

Fotó: Gránitz Miklós

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .