Daudi Okelo és Jildo Irwa október 20.

Amikor a paimoli hitoktató meghalt, Daudi és Jildo jelentkezett a megüresedett misszióba. Egy Boniface nevű pap kíséretében 1917 végén érkeztek meg az eldugott településre. Az a vidék egy másik törzs területe volt, de bevett missziós módszer szerint nem a saját népükhöz küldték a bennszülött hitoktatókat, ezzel is jelezni kívánták az egyház egyetemességét. A két fiú nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Összehívták a környékről mindazokat, akik hajlandóak voltak hittanra járni. Ők vezették a reggeli és az esti imákat, illetve katekizmust tanítottak egy különleges módszerrel: énekekbe foglalták a kérdéseket és a válaszokat, hogy megkönnyítsék a memorizálást.


Abban az időben gyakoriak voltak a törzsi viták, illetve a britek és a helyiek közötti konfliktusok. A bennszülött vezetők rossz szemmel nézték a misszionáriusok tevékenységét, mivel a kereszténységet a gyarmatosítók elnyomásával azonosították. A helyzetet bonyolította, hogy egyes falvak muzulmán hitre tértek. Végül a muszlim vezetők és a törzsi vallást gyakorló sámánok szövetkeztek, hogy megszabaduljanak a katolikus misszionáriusoktól.

1918 októberében öt férfi vonult be Paimolba, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megölik a keresztényeket. Azt követelték Dauditól, hogy hagyjon fel a hitoktatással, de ő erre nem volt hajlandó, így leszúrták. A körülbelül tizenhárom éves Jildo szintén ellen állt a kényszernek. „Nem tettünk semmi rosszat – mondta. – Amiért megöltétek Daudit, engem is meg kell ölnötök, mert együtt jöttünk ide, és együtt tanítottuk Isten igéjét.” Ő is a támadók áldozata lett.

A helyet, ahol Daudi és Jildo vértanúságot szenvedett, a helyiek elnevezték Wipolónak, ami annyit jelent: „a mennyekben”. II. János Pál pápa 2002-ben avatta őket boldoggá.