Múlt és jelen összeér

A zarándoklat első napja, július 3-a, délután. Megérkeztünk a busszal. A Vatikán-közeli árusoknál egyre gyakrabban lehet magyar szót hallani, és egyre több bordón virító zarándokkendőt látni. A Szent Péter téren egymást köszöntve összegyűlünk, és együtt várunk. Azokra, akik már két hete jönnek, kerékpáron. Egyszer aztán ők is megérkeznek, és a szökőkútnál háromszoros hálakört tesznek. Bukósisak, macskaszem, a csomagtartón háromszínű zászló, és küzdelmes derű az arcokon. Mi pedig tapsolunk, büszkék vagyunk rájuk, és együtt örülünk velük. Vannak köztünk, akik gyermeküket, unokájukat, húgukat, öccsüket, nővérüket, bátyjukat látják viszont Rómában. Ezek a fiatalok ezerhétszáz kilométert tettek meg kerékpárral a harmincfokos hőségben. És még mindig jönnek… Megérkeznek a görögkatolikus motorosok is, Kocsis Fülöp püspök atyával az élen. Ők is hasonló fogadtatásban részesülnek.

Együtt vagyunk. Még egy-két nem várt ismerős meglepetésszerű és örömteli köszöntése, aztán sorakozunk a Szent Péter-bazilika lépcsőjén. Fülöp püspök, hatvan áldozópap, diakónusaink és közel ezerötszáz magyar görögkatolikus hívő, közöttük kisgyermekek és bölcskorúak is. „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön, jóakarat az emberekben! Dicsérünk téged, áldunk téged, imádunk és dicsőítünk téged. Hálát adunk néked…” Hangunk betölti a hatalmas belső teret. Egyre beljebb járunk, s az ének csak nem szűnik. Csodálkozó és meghatott tekintetek mindenfelé. Kíváncsi lencsevégek örökítik meg érkezésünket. A megindító dallam lelkesültséget kelt a jelenlévőkben, akik az ismeretlen nyelv sötétjében is tisztán látják lobogni az imádság mécsesét. Nem mindennapi érzés kerít hatalmába bennünket. Tudjuk, most már egészen egy az utunk, közös az akarat, az erőfeszítés. A szálak összefutnak, múlt és jelen összeér. Érezzük magunk mellett apáinkat, nagyapáinkat, dédapáinkat, akik előttünk jártak. Az érzések összevegyülnek, a lelkek összeérnek. Mintha a bennünk lebegő kötődni vágyás belekapaszkodna valamibe… Érezzük, Ő is itt van. Az ének nem hagy alább. Az alkonyati istentiszteletet énekeljük Fülöp atya vezetésével, Angelo Comastri bíborossal, a pápa vatikánvárosi helynökével, Cyril Vasil érsekkel, a Keleti Kongregáció titkárával, Győriványi Gáborral, a szentszéki magyar nagykövettel és Balla Jánossal, Magyarország olaszországi nagykövetével.

Ünneplésünk szerdán egy másik kiemelkedő szertartásunkkal, a reggeli istentisztelettel folytatódik a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Vasil érsek továbbra is velünk tart. Késő délután egyházmegyénk két felolvasója, Zadubenszki Norbert és Szabó Sándor részesülnek a görög kollégium Szent Atanáz-kápolnájában az alszerpapi rendben. Így válik zarándoklatunk számukra, családjuk és egyházunk számára is még emlékezetesebbé.

Július 5-én, csütörtökön a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában a szent liturgián találkozunk Urunkkal, és e találkozás révén válunk igazán hálaadó zarándokközösséggé. Ezt üzenik Keresztes Szilárd püspök ünnepi beszédének köszönő és buzdító szavai is: „Viseljétek egymás terhét!”

Elviselni egymást, mindenkit a maga terheivel – ez a súlyos gondolat mozgolódik bennem, miközben a szürkületben a busz ablakán kinézve immár Róma felé látom lemaradozni a tájat. Szinte hallom Győriványi Gábor biztatását, amelyet a nagykövetségen mondott nekünk, kispapoknak: ahogyan száz évvel ezelőtt az egyházmegye felállításának kieszközlésével képesek voltak nagyot alkotni elődeink, úgy kell nekünk is nekifeszülnünk a ma feladatainak, és az Úr akarata szerint cselekednünk. A zarándoklat után hálatelten ismétlem: „Áldott vagy te, Urunk, atyáinknak Istene!”

Szikora Gábor

görögkatolikus papnövendék

Fotó: Zadubenszki Norbert