Most kell együttműködnünk küldetésünk teljesítésében
Fotó: Merényi Zita

 

Az eseményen Erdő Péter bíboros, prímás és Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke mondott beszédet. Az ünnepen Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita, Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, továbbá a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői; valamint Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere is részt vett.
Az ökumenikus imahét anyagát az indonéz keresztény testvérek állították össze. Központi igéje így hangzik: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj” (MTörv 16,20). Az istentiszteleten ki-ki felírhatta egy lapra egy olyan cselekedetét, amelyet az irgalom és az egység érdekében vállal a héten. E lapokat összegyűjtötték, és az istentisztelet végén mindenki vehetett egyet közülük, hogy imádkozzon a másik által vállalt feladatért.
A megjelenteket házigazdaként Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerüle­tének püspöke köszöntötte. A hívek ezután a Szentlélek eljöveteléért imádkoztak, majd a bűnvalló imádság után Lukács evangéliumából hallgattak meg egy részt (Lk 11,37–44).
Erdő Péter bíboros szentbeszédé­ben hangsúlyozta, Jézus arra tanít, ami a legfőbb parancs a törvényben: Isten szeretete teljes odaadással és az embertársaink iránti szeretet. Nem véletlen, hogy a keresztények, éppen a Jézustól kapott felszabadító kinyilatkoztatás alapján, különbséget tettek a természetes és az isteni törvény között. Vagyis a tízparancsot és a legfőbb erkölcsi előírásokat megkülönböztették a törvény megismétlésétől, tehát azoktól a részletes szabályoktól és parancsoktól, amelyeket a választott nép az aranyborjú imádása után mintegy büntetésül kapott. De az isten- és emberszeretet alapvető és teljes odaadást kívánó parancsán kívül Jézus még valamire tanít a mai evangéliumban. Ez pedig az alázatosság. Ha úgy érezzük is, hogy megtettünk mindent, amit már nem a régi törvény, hanem az isten- és emberszeretet kívánt tőlünk, mégsem mondhatjuk, hogy méltók vagyunk a megtiszteltetésre. Isten túláradó szeretetéhez képest az is kevés, ha mindent odaadunk; ha mindent megteszünk, akkor is csupán a kötelességünket teljesítjük (Lk 17,10).
Jézus ma is szól hozzánk. Mi is lehetünk a szívünk mélyén farizeusok. Gondolhatjuk azt, hogy bizonyos vallási kötelezettségek teljesítésével „letudtuk”, amit Isten kíván tőlünk, és ezért elégedettek lehetünk magunkkal. Csakhogy Jézus a tanítványait és valójában az Egyház egész közösségét arra küldi, hogy vigyék el az evangélium örömhírét a föld végső határáig. Ahogyan VI. Pál pápa mondta, akit Egyházunk már a szentek sorában tisztel: az Egyház az evangélium hirdetése végett létezik. Az evangéliumot hirdetnünk kell szóval és személyes tanúságtétellel, de a tetteinkkel is. A keresztény embernek kötelessége – ahogyan a II. vatikáni zsinat is tanítja –, hogy az e világi dolgok rendjét az evangéliumnak megfelelően formálja. Ha olyan társadalmakban és korszakokban él, ahol a nagy döntésekre és a vezető pozíciókra nem sok hatása van, Krisztus tanítványaként ott is kötelessége, hogy a maga környezetében, a munkahelyén, az emberi kapcsolatokban az evangélium szellemét sugározza. Ez pedig azt is jelenti, hogy dolgozni kell minden olyan szinten, ahol a történelem lehetőséget ad a társadalmi igazságosság előmozdítására és a szegények segítésére. Így tehetünk eleget annak a szentírási felszólításnak, amit Mózes ötödik könyvében találunk, és ami egyúttal az idei ökumenikus imahét jelmondata: „Az igazságosságot és csakis az igazságosságot kövesd, hogy élhess és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” (MTörv 16,20.)
Ha Krisztus azért küldi tanítványait, hogy minden egyes embert, az elkeseredetteket, a közömböseket, az előítéletek rabjait, az ellenséges érzületűeket, az elveszett bárányokat és a tékozló fiúkat is meghívja, találják meg az utat a boldogság felé, akkor nekünk most – nem holnap, nem a bizonytalan jövőben, hanem most – meg kell találnunk azokat a konkrét formákat, amelyek révén mindnyájan együttműködhetünk e küldetés teljesítésében. Mert a világnak Krisztus kell, s a világnak kellünk mi is, keresztények, mindnyájan, mert Krisztushoz tartozunk – zárta beszédét a bíboros.
Az ószövetségi szakasz (MTörv 16,18–20) után Szabó István református püspök hirdetett igét. Egy lelkipásztornak az 1950-es években írt naplójából idézett: „Nem tudok imádkozni.” Hol kezdődik az imádságban az igazmondás? Sokszor azért nem tudunk jól imádkozni, mert imádságaink valójában nem ahhoz szólnak, akihez címezzük.
Napjainkban mindent áthat az önáltatás, a nyerészkedés szelleme. Az igazság azonban háttérbe szorul, hiszen „zsiványok tűnnek fel a közéletben, csalárd ítéletek születnek a bíróságokon, a szegények ügyeit elnyomják, és nem lehet igazat mondani” – hangsúlyozta a református püspök. Martin Buber így fordítja ezt az ószövetségi részt: „igazságot, igazságot kövess”. Ez az ismétlés a teljességre utal. Szent Jeromos is arra hív, hogy mindig üldözd (persequor) az igazságot, azaz „azzal kelj és azzal feküdj”.
A kimetszett ige, melyet az imahét jelmondatául választottak, minket is kimetsz az időnkből és a körülményeinkből, s Isten elé állít. A 21. versben azt olvassuk: „ne plántálj magadnak berket vagy fát” – azaz bálványt – az oltár köré. „Ne készíts és ne állíts magadnak oszlopot sem: gyűlöli azt az Úr, a te Istened.” Ez a bálványoszlop a szerencse, a hatalom, az önimádat. A bálványrengetegből pedig nem sarjad élet, csak hazugság és jogtalanság. Az igazság követése parancs. Pál apostol ehhez hozzáteszi, hogy az igazságot szeretetben, békességgel és szentséggel kell követni. „Azt kell követni, aki igaz volt minden tekintetben: Jézus Krisztust” – fejezte be igehirdetését Szabó István püspök.
Az igehirdetések után az elköteleződés és a felajánlás szavai következtek, majd a résztvevők közösen imádkoztak az üldözött keresztényekért is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös programsorozatának kezdőnapja ugyanis 2018-tól egyúttal az üldözött keresztényekért végzett imádság vasárnapja.
A közbenjáró imák és a Miatyánk elimádkozását követően a záróáldásokkal ért véget az ökumenikus imahét nyitó istentisztelete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..