Kétségtelen, egyre-másra virágzik a magyar népzene egészen érdekes utakon keresztülvezető megújítása — nevezzük azt kultúramentésnek, szórakoztatásnak vagy világzenének.
Utóbbi kifejezés ellen amúgy Ferenczi György és Bognár Szilvia egyaránt tiltakozik, s valószínűleg igazuk van: zenei-alkotói útjuk konzekvensebb és több eredményt kínáló, mint a produceri nyomásra született nyári multikulti-sláger. Bognár Szilvia alapos népzenei tapasztalatok után az Anima Sound System, a Makám és a Sator Quartet világát is kipróbálta, alig egyéves új formációjával, az etNoéval pedig áttetsző, jazzre emlékeztető zenei fonatba illeszti a népzenei kincset. Ferenczi pályafutását pedig jól ismerjük: az amerikai muzsikáért lelkesedő herflivirtuózból egyéni hangú művész lett, aki zenekarával, a Rackajammel Petőfit zenésít meg, és magyar népi táncmuzsikát keresztez Jimi Hendrixszel, bizonyítva, hogy a hiteles amerikai gyökerű muzsika igenis összeérhet Közép-Európa dallamaival. Bognár Szilvia éterien tiszta hangja és a Rackajam ősereje találkozik most egy koncert erejéig (szombat, 22.50, Duna Tv), hogy egyik oldalról a népies beat, a másikról pedig a rhythm n’ blues felől közelítsenek közös örökségünkhöz, melyet nem múzeumban akarnak mutogatni, hanem korszerűen, frissen szeretnének tálalni — hogy benne a mai fiatalok is saját zenéjükre ismerjenek.
„Ne népnevelők legyenek a zenészek, inkább mutassunk olyat, amit megszeretnek a fiatalok” — nyilatkozza a közös koncert kapcsán Ferenczi György. Kijelentése talán meglepő, ám mély igazságot hordoz. Bármekkora kincs is a zene, csak akkor él, ha játsszák: ha fütyülik, ha lábak mozognak ütemére, ha ünnepek fényesülnek meg dallamára. Ha hazatalálunk általa. S ha ezt látják, az öregek is elismerően somolyognak a bajszuk alatt.