Mit rejthet az ónémet szekrény?
Fotó: Merényi Zita

 

A szokatlanul enyhe ősz után csípős meglepetés a november végi havazás, amelyben felkeressük a szentendrei Skanzent. Az embernek kedve lenne téli álomra hajtani a fejét, ahogyan a különféle tájegységek szerint csoportosított muzeális épületek „teszik”. Ám mégsem mondhatnánk, hogy a Skanzen téli álmot alszik: ilyenkor filmek forgatási helyszíne, elvégzik a szükséges karbantartást, valamint néhány különleges látogató is érkezik – többek között demenciával küzdő idősek, hogy adventváró foglalkozáson idézzék fel lassan ki-kihunyó emlékeiket, s ezáltal élményekkel töltődjenek fel.
A foglalkozás tudományos alapokon nyugszik: több kutatás, valamint külföldi múzeumok tapasztalatai is igazolták, hogy a hangulatos múltidézés jelentősen javít a demencia korai, illetve középsúlyos fázisában lévők életminőségén. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az Európai Unió Erasmus plus programjának támogatásával, négy külföldi skanzen és három egyetem bevonásával dolgozta ki a mintaprogramot. A foglalkozások felelőse, Bokonics-Kramlik Márta maga is részt vesz a nosztalgiázásokon. Laikusok azt hinnék, a múzeumpedagógus csak gyermekekkel foglalkozik, holott a „régebben fiataloknak” is épp ugyan­úgy kell élményeket nyújtania. Míg a gyermekek számára tartott múzeumpedagógiai foglalkozásokon a fő cél a tanítás, az ismeretek átadása, addig az idősek, különösen a de­men­ciá­val élők esetében az a fontos, hogy jól érezzék magukat, miközben kötetlenül beszélgetve felidézik és átélik régi emlékei­ket.
Márta az ember emlékezetét két szekrényhez hasonlította. Az egyik egy masszív ónémet tárolószekrény, a másik pedig egy modern, lapra szerelt bútordarab, amiből talán még néhány csavar is hiányzik. Az utóbbiba helyezzük a konkrét emlékeinket: dátumokat, helyszíneket és egyéb adatokat, szépen sorban, az alsó polctól egészen a legfelsőig. Az ónémet szekrény pedig az ezekhez kapcsolódó hangulatok, érzések, érzelmek tárhelye. Ahogyan telik az idő, és különféle hatások érik az embert, az olcsó szekrény lassan megadja magát, kipotyognak a benne tárolt adatok, az ónémet bútordarab azonban továbbra is őrzi tartalmát. Ezt az antik szekrényt tárja ki a demenciafoglalkozás: az emlékekhez kapcsolódó kellemes érzések azok, amelyek gyógyító erővel bírnak.
A programot többnyire bentlakásos gondozóotthonok választják lakóik számára. Az idősek általában 5-8 fős csoportokban, kísérőikkel vesznek részt a foglalkozáson, pontosabban a vendégségben. Fontos megemlíteni, hogy a résztvevők nem foglalkozásra jönnek, hanem vendégségbe: ez is azt hangsúlyozza, hogy mivel a demencia minden érintettnél más-más tünetekkel jelentkezik, mindenki egyedi bánásmódban részesül. Ezt biztosítják a csoporttal érkező, előre felkészített gondozók, ápolók, valamint a foglalkozást vezető múzeumpedagógusok. Mielőtt azonban a csoport megérkezik, a szervezőknek néhány háttérinformációra is szükségük van a résztvevők nemét, korát, egykori lakóhelyét és foglalkozását illetően, hiszen ennek alapján állítják össze a beszélgetés elképzelt menetét. Kiemelten fontos, hogy a vendégek egészségi állapotát is jól ismerjék, hogy mindenkivel személyre szabottan tudjanak foglalkozni.
A múltidéző beszélgetések helyszíne a Skanzen Kisalföld tájegységében található: a szigetközi Ásványráróról áttelepített parasztházban egy katolikus család XX. század eleji-közepi mindennapjaiba tekinthetnek be a látogatók. A házat az különbözteti meg a múzeum többi épületétől, hogy az itt kiállított tárgyak nagy része megérinthető, kézbe vehető. A falakon régi, nyomtatott szentképek, a komódon emléktárgyak, szerény Mária-szobrok. Jobboldalt antik, kétajtós szekrény ajtaja tárul fel, az ágy alól előkerül egy barna utazóbőrönd, és megelevenednek a 60-as évek. A foglalkozásokon kiemelt szerepet játszanak a régi tárgyak, hiszen ezek keltik életre az emlékeket és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket.
„Legtöbbször két nagy témakör köré építjük a beszélgetést – avat be a részletekbe Márta, míg az utazóbőröndben lévő tárgyakat az asztalra helyezi. – Az egyik témakör a nyári kikapcsolódás, a másik pedig az adventi készülődés. Jelenleg az 50-es, 60-as évek jellegzetes tárgyai láthatók a szobában, a szekrényekben és az utazóbőröndben, hiszen a résztvevők többsége ezekben az években volt fiatal. Természetesen minden tárgyat készenlétbe helyezünk, hiszen egyik-másik idősnek a karácsonyfadíszről akár egy strandlabda is az eszébe juthat. Éppen ezért a foglalkozások váza rendkívül rugalmas, hiszen fő célja az emlékek, az érzések előhívása.”
Hogy a múltidézés teljes legyen, a múzeumpedagógusok korhű ruhában és frizurával fogadják a vendégeket. Asztalhoz ültetik és itallal kínálják őket, hiszen időskorban fokozottan ügyelni kell a szükséges mennyiségű folyadék bevitelére. Ezt a célt is szolgálja nyáron a csatos üvegben felszolgált üdítő, télen pedig a pöttyös bögrében gőzölgő kamillatea. „A foglalkozásokon minden érzékszervet igyekszünk bevonni az emlékek megidézésébe – folytatja Márta. – Például az ital az ízlelést, egy korabeli parfüm a szaglást, a ruhadarabok a tapintást stimulálják. Megtörtént, hogy hiába töltöttünk mai diabetikus szörpöt egy régi csatos üvegbe, egy idős résztvevő még a Bambi jellegzetes kátrányos ízét is felfedezni vélte az üdítőben.”
Márta egy különösen sajátos illatú szovjet kölnit húz elő a bőröndből. Sofőrünk meg is jegyzi, hogy gyermekkorának húsvéthétfői jutottak eszébe, hiszen nagypapája is ilyen illatkölteménnyel öntözte családja nőtagjait. Íme, a nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogyan is működik a Márta által említett ónémet szekrény. Lassan a bőrönd valamennyi kincse az asztalra kerül: régi harisnyák, fehérneműk, úgy, ahogyan régen, selyempapírba csomagolva; egy Sokol rádió; egy 50-es évek­beli propaganda-képregény, melyben bájos antropomorf zöldségek biztatják a parasztságot cukorrépa-termelésre, valamint a fotókat rejtő szaloncukros doboz. Ez pedig az én ónémet szekrényemet nyitja ki, hiszen szüleim is régi szaloncukros dobozban tárolják a fényképeket.
„A fotók kimondottan fontosak az emlékek felidézésében – mutatja Márta a különböző téli elfoglaltságokat, családi karácsonyokat ábrázoló képeket. – Még ha nem is a vendégeket ábrázolják, egy hóemberes fotó alapján felidézhetik, ők maguk hogyan építettek hóembert gyerekkorukban. Van egy másik fényképalbumunk is, amelyben nyári képeket gyűjtöttünk össze. Egyszer eljött hozzánk egy olyan bácsi is, aki már hosszú ideje meg sem szólalt. Amint felismerte a fotókon szereplő fürdőhelyeket, rögtön beszélni kezdett: elmesélte, melyik budapesti fürdőket látogatta gyermekkorában a szüleivel.”
A múltidézés menete nincs előre meghatározva, sőt, a résztvevők nemcsak beszélgetnek, hanem egészségi állapotuktól függően közös munkát is végeznek: süthetnek például süteményt, de az is megtörtént, hogy egy csoport takarítani kezdett. Egy idős hölgynek a bevetett ágyak szúrtak szemet: bizony nem találta őket makulátlannak. Levette az ágytakarót, majd megmutatta a társainak és a foglalkozásvezetőnek, hogyan kell az ágyat szépen bevetni. A nosztalgiázás tehát az udvaron folytatódott, ahol a vendégek lelkesen rázták és portalanították a paplanokat – úgy, ahogyan a régi időkben. A közös munka célja, hogy a résztvevők sikerélményre tegyenek szert, érezzék, hogy nem fölöslegesek csak azért, mert eljárt fölöttük az idő. Egy idős nénit a karácsonyi sütögetés nyitott meg: a sült alma illatát megérezve könnyek szöktek a szemébe. Elárulta a foglalkozásvezetőnek, hogy utoljára a nagymamája készített neki sült almát, és mennyire boldog, hogy újra átélheti ezt az élményt.
A foglalkozás közös énekléssel ér véget, ahol régi, ismert dalokat idézhetnek fel az idősek: nyáron például A pancsoló kisgyereket, télen karácsonyi énekeket. Egy református szeretetotthon lakóit még a Skanzen Felső-Tisza-vidék tájegységében álló templomba is elvitték, ahol zsoltárokat énekeltek. Hogy a sikerélmény teljes legyen, a résztvevők egy kis ajándékot is készíthetnek, amit magukkal is vihetnek: az adventi foglalkozásokról például gyermekkoruk egyszerű és népszerű karácsonyfadí­szét, az ezüst diót.
Az eseményt csoportkép is megörökíti, melyet a kísérők adnak át minden résztvevőknek. Szobájuk falára kitéve ez is felkerül annak a képzeletbeli ónémet szekrénynek egy felső polcára, hogy rátekintve mindig felidézze, milyen jót nosztalgiáztak a szentendrei Skanzenben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..