Fotó: Lambert Attila
A találkozás, kapcsolat, közösség kulcsszavak jegyében működő Háló mozgalom életében ez volt a 18. nyári tábor. Idén első alkalommal a Hetvenkét Tanítvány mozgalom szellemi kincstárával gazdagodott a program, ezúttal ugyanis közösen szervezték meg a Kárpát-medence magyar közösségeit megszólító egyhetes együttlétet. Mit jelent a keresztény nagykorúság? Mi a dolgunk az istenkapcsolatunkkal? Hogyan fejlődhetünk a hitünkben? Milyen felelősséggel jár kereszténynek lenni? Milyen szolgálatot, küldetést jelöl ki számunkra a kereszténységünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jelölték ki a közös gondolkodás irányát.
Lelkiekben, szellemiekben és szórakozási lehetőségekben is gazdag programmal várták a Kárpát-medence minden tájáról érkező résztvevőket. Előadások, kiscsoportos beszélgetések, kirándulás, játék, tánc, sport és kulturális események szerepeltek a gazdag kínálatban.
Korosztályok szerinti altáborokra bontva háromszáz résztvevő töltött együtt egy hetet Tatán. A táborozók között minden korosztály képviseltette magát. Több mint százan jöttek Erdélyből, ötvenen a Délvidékről, ugyancsak szép számmal érkeztek Kárpátaljáról, és valamivel kevesebben a Felvidékről. Sokan jelentkeztek a táborba az anyaországi Háló-közösségekből, és csaknem ötvenen a Hetvenkét Tanítvány mozgalomból.
A keresztény nagykorúság témájához kapcsolódóan a csoportos beszélgetésekben terítékre kerültek a külhoni élet nehézségei, a megélhetési gondok, az elvándorlás, a nemzeti megmaradás kérdései, s a résztvevők a szekularizáció és a fogyasztói életmód hatásaival is foglalkoztak. Puchard Zoltán, a Háló és a Hetvenkét Tanítvány mozgalom egyik alapítója szerint nagy jelentősége és egymást kölcsönösen kiegészítő hatása van a két mozgalom együttműködésének. A Hetvenkét Tanítvány új témákkal gazdagította a tábor programját, a Kárpát-medencében élő magyar közösségek párbeszéde iránt elkötelezett Háló mozgalomnak köszönhetően pedig az országhatáron túlmutató, tágabb összefüggésbe kerülhettek ezek a kérdések. A Háló harminc éve képviselt lelkisége – a közösségben gondolkodás és az összetartozás lelkülete – így összetalálkozhatott a gazdaság, a politika, a kultúra és a társadalmi élet különböző területein tevékenykedő „tanítványok” (keresztény szellemiségű szakemberek, szervezetek és közösségek) tudásával. A táborozók a közös gondolkodás során megismerhették azokat a „válaszkísérleteket” is, melyeket a Hetvenkét Tanítvány mozgalom dolgozott ki a XXI. század problémáira.
Látogatásunk napján Székely János püspök tartott előadást a résztvevőknek. A főpásztor a tábor központi témáját – keresztény nagykorúság – és mottóját: „Teremjetek maradandó gyümölcsöt!” (Jn 15,16) – állította beszéde középpontjába. Mit jelent a keresztény nagykorúság? – tette fel a kérdést, amelyre a választ Boldog Ceferino életpéldája alapján adta meg. A keresztény nagykorúság nem életkor függvénye. A kereszténység teljességét ugyanis egy nyolcéves gyermek is élheti. Ez a teljesség nem más, mint annak megértése, hogy a világ az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretetéből született, s így a keresztény élet legfőbb célja és feladata, hogy az ember megtanuljon szeretni. Ezt a folyamatot az Istentől való megérintettség indítja el. Isten be akar lépni az ember életébe. Ha megnyitjuk előtte az ajtót, fénye, békéje és szeretete betölt és elkezd átalakítani bennünket. Az így formálódó jóság, szeretet és bátorság eltalálja a másik ember szívét, s lassan megszületik a közösség. Az Egyház fentről, Istentől kapja az indítást, amelyet a megérintődött emberek visznek tovább.
Székely János arra kérte a résztvevőket, idézzék fel azt a pillanatot, amikor először élték át ezt a megérintettséget, és gondolják végig, mennyire táplálkoznak ma is az akkor megtapasztalt megrendültségükből. A főpásztor több különböző példán keresztül mutatta be, milyen lehetséges válaszok születhetnek ebből a megtapasztalásból. Dávid, az Isten által kiválasztott ember, aki legyőzi Góliátot, erős királlyá lesz, országot épít, ám egyszer csak megbicsaklik, kikacsint a házasságából, más feleségét kívánja meg, és súlyos hibák sorozatát követi el. Az evangéliumi gazdag ifjú visszaretten attól, hogy lemondjon a vagyonáról. Júdás belátja súlyos botlását, de nem hisz Isten bocsánatában és abban, hogy talpra tud állni. Péter meglátja Jézus szemében a végtelen irgalmat, és tudja, hogy van újrakezdés, így nevéhez híven valóban kőszikla lesz belőle, a korai egyház első vezetője.
A főpásztor arra is felhívta a figyelmet, hogy életének különböző területein az ember más-más mértékben éli meg az Istennek való átadottságot. Tevékenységeinkben, kapcsolatainkban mennyiben valósítjuk meg a szeretet parancsát? Hová kellene még beengednünk Istent az életünkben? Hol ragaszkodunk a kételyeinkhez, a megrögzöttségeinkhez, a bűnünkhöz? Ezeket a kérdéseket ajánlotta a résztvevőknek átgondolásra a püspök. Péter, akire Jézus az Egyházat építette, „átélte a szeretetet, és természetes módon adta tovább. A misszió nem stratégia, nem toborzás, nem azért folyik, hogy sokan legyünk és erősek legyünk. A misszió a túlcsorduló szívből fakad” – fogalmazott beszédében Székely János.
A szekularizáció krízisében hogyan álljunk ki kereszténységünkkel a világ elé? – tette fel a kérdést a főpásztor, és útmutatásul „a ferenci alternatívát” tárta hallgatósága elé. Arra biztatott, legyenek bárkáink – kolostor, család, közösség, iskola –, melyek át tudják menteni értékeinket a jövőnek. Merjünk kilépni a templomaink falai közül, keressük az együttműködést másokkal, akiknek lehetőségük nyílik erre, a nemzet és az állam képviselőivel is. Ezeknek a szempontoknak az átgondolására kérte Székely János a résztvevőket. A szentmise jó alkalom volt az önreflexióra, annak átgondolására, hol tartunk a hitünkben. Előadásával azonban a főpásztor nemcsak elgondolkodtatni akarta a jelenlévőket, hanem buzdítani is. Életközeli példákon keresztül mutatta be, hogy egy-egy jótett milyen „szeretetlavinát” képes elindítani, átformálva az érintettek életét.
A tábor résztvevői ezen a napon is az identitás és a közösség, a tanítvány- és a mesterlét, a küldetés, a szolgálat és a misszió kérdéseivel foglalkoztak, s az Egyház és a teremtett világ jövőjéről gondolkodtak a napi programjuk során. Mi pedig fontos támpontokat kaphattunk ahhoz, hogy megértsük, miként növekedhet az ember a hitben, és hogyan juthat el az érett istenkapcsolat megéléséhez.
