Fotó: News.va
Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Folytatjuk a miséről szóló katekéziseket, és feltehetjük a kérdést: mi voltaképpen a mise? A mise Krisztus húsvéti misztériumának emlékezete. Részesévé tesz az ő bűnön és halálon aratott győzelmének, és megadja életünk teljes értelmét.
Ezért annak belátására, milyen értékes a mise, mindenekelőtt az „emlékezet” bibliai értelmét kell megértenünk. Az „nem csupán visszaemlékezés a múlt eseményeire, hanem azokat bizonyos módon jelenvalóvá és jelen idejűvé is teszi. Izrael így érti szabadulását Egyiptomból: valahányszor ünneplik a húsvétot, a kivonulás eseményei megjelennek a hívők emlékezetében, hogy életüket ezen eseményeknek megfelelően alakítsák” (A Katolikus Egyház katekizmusa, 1363). Kínszenvedésével, halálával, feltámadásával és mennybemenetelével Jézus Krisztus beteljesítette a húsvétot. A mise pedig az ő húsvétjának, az ő „exodusának” emlékezete: ezt a „kivonulást” értünk vállalta, hogy kivezessen minket a szolgaságból, és bevezessen minket az örök életet adó ígéret földjére. Tehát nemcsak megemlékezés, nem, hanem annál több: annak jelenvalóvá tétele, ami húsz évszázaddal ezelőtt történt.
Az Eucharisztia mindig Isten üdvözítő tevékenységének csúcspontjához vezet minket: az Úr Jézus megtört kenyérré teszi önmagát értünk, s ezáltal ránk árasztja egész irgalmát és szeretetét, ahogyan a kereszten tette, hogy így megújítsa szívünket, létünket és azt a módot, ahogyan őhozzá és testvéreinkhez viszonyulunk. A II. vatikáni zsinat ezt mondja: „Valahányszor bemutatjuk az oltáron a keresztáldozatot, amelyben Krisztus, a mi húsvéti bárányunk feláldoztatott, megváltásunk műve valósul meg” (Lumen gentium dogmatikai konstitúció, 3).
Az Eucharisztia minden bemutatása a feltámadt Jézusnak, a soha le nem nyugvó napnak a fénysugara. A misén, különösen a vasárnapi misén való részvétel azt jelenti, hogy belépünk a feltámadt Krisztus győzelmébe, az ő fénye megvilágosítja értelmünket, az ő melege felmelegíti szívünket. Az eucharisztikus ünneplésen keresztül a Szentlélek részesévé tesz minket az isteni életnek, amely képes dicsőségesen átalakítani egész halandó létünket. Amikor pedig az Úr Jézus átlép a halálból az életbe, az időből az örökkévalóságba, akkor minket is magával visz, hogy ezt a húsvéti átvonulást végbevigyük. A misében húsvéti átvonulás történik. A misében a halott és feltámadt Jézussal vagyunk együtt, aki előrehúz minket az örök életbe. A misében egyesülünk vele. Sőt, Krisztus él bennünk, és mi őbenne élünk. „Krisztussal engem is keresztre feszítettek – mondja Szent Pál –, és már nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Ezt az életet, amelyet testben élek, Isten Fiának hitében élem, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,19–20). Így gondolkodott Pál.
Vére ugyanis megszabadít minket a haláltól és a halálfélelemtől. Nemcsak a testi halál hatalmától ment meg, hanem a lelki haláltól is, amely az a bűnös rossz, amely megragad bennünket, valahányszor a magunk vagy mások vétkének áldozatául esünk, és akkor életünk beszennyeződik, elveszti szépségét, értelmét, és enyészetnek indul.
Krisztus azonban visszaadja életünket. Krisztus az élet teljessége, és amikor megküzdött a halállal, örökre megsemmisítette azt: „Feltámadásával legyőzte a halált és újjáteremtette az életet” (IV. eucharisztikus ima). Krisztus húsvétja végleges győzelem a halálon, mert ő a legnagyobb szeretetcselekedetté változtatta halálát. Szeretetből halt meg. Az Eucharisztiában pedig eme húsvéti, győztes szeretetét akarja átadni nekünk. Ha hittel fogadjuk, mi is valóban szeretni tudjuk Istent és felebarátainkat, úgy tudunk szeretni, ahogyan ő szeretett minket: feláldozva életünket.
Ha Krisztus szeretete bennem van, akkor teljesen oda tudom adni magam másoknak, abban a belső bizonyosságban, hogy ha mások megsebeznének is engem, nem halnék meg; különben védekeznem kellene. A vértanúk épp abból a bizonyosságból fakadóan adták oda életüket, hogy Krisztus győzött a halálon. Csak akkor vagyunk igazán szabadok önmagunk félelem nélküli odaadására, ha megtapasztaljuk Krisztusnak ezt a hatalmát, az ő szeretetének hatalmát. Ez a mise: belépés Jézus kínszenvedésébe, halálába, feltámadásába, mennybemenetelébe. Amikor misére megyünk, az olyan, mintha a Golgotára mennénk. Ugyanolyan! Gondoljátok csak el: ha a mise idején a Golgotára megyünk – képzeljük magunk elé! –, és tudjuk, hogy az a férfi ott előttünk Jézus, megengednénk-e magunknak a csevegést, a fényképezést, a feltűnősködést? Nem! Mert Jézus van ott. Biztos, hogy csendben maradnánk, sírnánk, de annak öröme is eltöltené szívünket, hogy meg vagyunk váltva. Amikor belépünk a templomba, hogy misén vegyünk részt, gondoljunk erre: a Golgotára megyek, ahol Jézus életét adja értem. Akkor majd eltűnik a feltűnősködés, megszűnik a csevegés, eltűnnek a megjegyzések és az ehhez hasonló dolgok, amelyek eltávolítanak minket ettől az oly gyönyörű dologtól, a misétől, Jézus győzelmétől.
Azt hiszem, most már világosabb, hogyan válik jelenvalóvá és hatékonnyá a húsvét, valahányszor misét mutatunk be, vagyis látjuk az emlékezet értelmét. Az Eucharisztián való részvétellel belépünk Krisztus húsvéti misztériumába, átlépünk vele együtt a halálból az életbe, ott, a Golgotán. A mise azt jelenti, hogy újra belépünk a Golgota eseményeibe, és nem színielőadásra megyünk.
Fordította: Tőzsér Endre SP
