„Én csak Szép Ernő vagyok”
Fotó: Éder Vera

 

De nevezhetnénk akár jóvátételnek is, hiszen a főszereplőről, Ady és Molnár Ferenc barátjáról, akit Babits és Hatvany Lajos is nagyra becsült, szivárvány változatosságú és gazdagságú életműve ellenére alaposan megfeledkezett a XX. század második fele és a mi még hálátlanabb XXI. századunk. Műfajait még felsorolni sem könnyű: költészet, színpadi művek, regények, költészettel átszőtt publicisztikák szerzője. Aki volt rendhagyó, szíve gyökeréig pacifista császári és királyi hadnagy és a fasizmus, a zsidóüldözés szörnyű korszakát is humorba oldó majdnem-áldozat.
De lépjünk közelebb ehhez a rendhagyó, hol fergeteges, hol szelíd estéhez. Az időpont a második világháború vége, amikor Szép Ernő, Budapest egykor dédelgetett kedvence, a Lila ákác, az Azra, az Aranyóra, illetve Az egyszeri királyfi című mesejáték telt házakat vonzó alkotója. Az életjátékban azonban nem ez a Szép Ernő lép elénk, hanem a kései negyvenes évei végére már szomorú bohóccá lefokozott, egy színigazgató kegyeiért esdeklő, „a színháztól eltanácsolt” drámaíró. Seres Tamás rendező részéről telitalálat, hogy a játék megkezdése előtt olyan képeket vetítenek a nézőknek, amelyek még a másik, a sikeres, a kényes-fényes fővárost az Alföld szegény tanítócsaládból származó szülötteként is meghódítani tudó Szép Ernőt hozza elénk. Akiről 1912-ben Somló Lili remek portrét rajzolt, aki Jászai Marival, Brüll Adéllal (Ady Lédájával) és Szegi Pállal, a Képes Hét főszerkesztőjével levelezett…
A lelkünket „bedíszletező” vetítések sorában kitüntetett helye van a mai normákhoz képest szolid ősaktfotóknak és az epekedő, de illedelmes szerelmespárokat ábrázoló fényképeknek. Így aztán, mire a címszereplő, Trill Zsolt a színre lép, már otthon vagyunk Szép Ernő világában. És indul a sokhölgyes „szerelem-papírforgó”. Kezdve Irinával, a láthatatlan színigazgató nagyon is látható színésznő feleségével, majd elénk lépnek az író korábbi szerelmei is. Natália, a házasságról álmodozó örömlány, vagy éppen Takács Ibolya, a rajongó, ártatlan színinövendék, hogy azután a szeretett nők Szindbád-szerű galériája ismét Irinával érjen véget. A közönségnek és a közönséggel finom visszafogottsággal játszó Trill Zsolttól számtalan Szép Ernő-idézetet hallhatunk, a leginkább szívbe markoló talán az a néhány mondat, amelyben a Nagy Színésznő, Nagy Művésznő szerepre áhítozó színészpalántát okítja az öregedő író: „Menj férjhez, Iboly. Kotródj vissza a boldogok közé… Az a zseniális, a tehetségtelenség.”
De ideje elárulnunk, ki is jeleníti meg a Szép Ernő szépséges szívét fogva tartó hölgyek sorát: Bíró Eszter, a gazdag skálájú színésznő és énekesnő, aki a vércsevijjogástól a kislányos suttogásig minden hangon képes megszólalni. Hol prózában, hol dalban, amikor Födő Sándor (Fodo), a színlap szerint „Sanyi, a depresssziós komponista” versmegzenésítéseit énekli.
Vecsei Kinga Réta jelmeztervező szinte költői érzékenységének köszönhetően a megjelenített nők egyéniségétől függően egyszer fekete, máskor fehér (vagy éppen fekete-fehér) jelmezekben. Külön telitalálat, hogy a mértéktartóan szenvedni tudó Trill Zsolt mellé egy olyan, csillagszóró lelkületű és temperamentumú, egy perc alatt felszikrázni és kihunyni tudó színésznő került, mint Bíró Eszter.
Az est egyik, lélegzetelállító pontján Trill Zsolt, Bíró Eszter és Födő Sándor együtt adta elő Szép Ernő talán legismertebb versét, a Nem volt játékomot. A vers tökéletes időzítése, elhelyezése Németh Nikolett dramaturg érdeme. Ez a játékosságában, látszólagos gyerekességében is hatalmas költemény az Én úgy szerettem volna élni című Szép-vers ikertestvére: „Én úgy szerettem volna élni / Minden halandóval beszélni // Mindenkinek nevét kérdezni / Mindenkinek szívét érezni.”
Ebben a nyolcvan elröppenő percben mindnyájan megszólítottnak érezhettük magunkat. És ennél nagyobb siker egyetlen író számára sem létezik, még ma, a gyakran irányított sikerek korában sem!
Végül egy személyes megjegyzés: Az egyik Szép Ernő–Iboly jelenetben fontos szerepe volt egy esernyőnek is; aligha véletlenül. Láttára ott lebegett-lebeghetett körülöttünk a Valami három, nagyon beszédes sora: „Szél voltam itt mely ellobog / Egy ernyőt fel nem fordítottam / Egy rózsaszálat meg nem törtem én.” Ami a november 7-i ősbemutató további sorsát illeti: a Rózsavölgyi Szalon közönsége még számos előadáson tapsolhat ennek az egyszerre lélekindító és szórakozató vállalkozásnak, amely a sanzonok és kabarék világában otthonos Szép Ernőnek éppúgy tetszett volna, mint Szép Ernőnek, a poétának és drámaírónak.