Az igényes kiállítású album a debütáló Játékok című nagylemez korába repít vissza minket, s a megelevenedő rocktörténelem ezúttal egy ma is újszerűnek ható anyagot ismertet meg velünk. A klasszikus zenekari felállás (Móczán–Pálvölgyi–Varga–Király–Zareczky) ugyanis teljes egészében eljátssza az akkor épp megjelent album szvitjét, kiegészítve egy kilencperces bevezető kompozícióval és egy ráadással. Az archív felvétellel Dorozsmai Péter (aki később maga is dobolt a zenekarban) stúdiója szinte csodát tett: a végeredmény messze felülmúlja a bootleg-felvételek szokásos minőségét, üdén élő, lélegző anyagot hallgathatunk. S a zenészek is kitesznek magukért, az East csúcsformáját megörökítő koncertfelvételen minden tag kitűnő teljesítményt nyújt, s maga a zene is rejt meglepetéseket: itt egy kibővített hangszerszóló, ott egy megvariált zenei váltás, amott pedig egy – az eredeti tételek közé ékelt – közjáték. A Játékok szvit tehát a precízen kidolgozott lemezváltozatnál kötetlenebb előadásban szinte életre kel, s a ráadásban a fiúk bebizonyítják, hogy nem csupán az igényes, progresszív ízekkel fűszerezett jazz-rockot művelik tökéletesen, de a tradicionális bluesmuzsikát is.
Annyi legendás együttes tette tönkre renoméját a kéretlenül ismételt búcsúkoncertekkel, számolatlan újjáalakulásokkal és kizárólag a feltétel nélkül rajongóknak tetsző kései albumok erőltetésével. Az East mindezt elegánsan kerüli el e valódi csemegét jelentő koronggal, s ahogy az 1994-es búcsú után komolyan vették hallgatásukat, úgy becsületesen felkészültek rangos, kulturális eseménynek beillő újabb koncertjeikre is. A tavalyi pécsi és szegedi életműkoncert után idén március idusán, a Művészetek Palotájában mutatták meg (a televízióban április 1-jén, hétfőn 21.40-kor, a Duna Tv-n láthatjuk a koncertfelvétel első részét), miként érdemes öregedni. Letisztulva, mint a nemesülő óbor.